Teológia - Hittudományi Folyóirat 25. (1991)
1991 / 2. szám - A TEOLÓGIA BESZÉLGETÉSE P. NEMESSZEGHY ERVIN JEZSUITA TARTOMÁNYFŐNÖKKEL - Zimányi Ágnes (kész.): 500 éve született Loyolai Szent Ignác
nyilvánvalóbb, hogy anyagi világunkra nem tekinthetünk úgy, mintha csak önkényes urai lennénk és azt tehetnénk vele, amit akarunk. A múlt századi szűklátókörűén racionalista és végzetesen zárt gondolkodás beleesett ebbe a csapdába. Csak idő kérdése és a tudomány mindent meg fog oldani, vélték. Meghatározott paraméterekkel próbálták értelmezni az életet, a szellemiséget és mindent az anyagiasságra vezettek vissza. Innen már csupán egy lépés volt a századunkban jelentkező materialista „tudományos" világkép. Hosszú időbe tellett, amíg maguk a fizikusok is el tudták fogadni a relativitás elméletet, vagy a kvantummechanikát, amellyel Planck és Einstein újjáfogalmazták a fizika bizonyos alaptörvényeit. A leszűkített szemlélet ma már megszűnt, sőt arra kell vigyázni, nehogy a tudományos objektivitás teljesen szétessen, hogy mégis legyen valami koherens szemlélete. A túlhaladott racionalitás ellentéteként erős irracionalitás és szubjektivitás érvényesül. Az emberi szellem természeténél fogva vágyik a misztikára, s ha nem kapja meg a helyes miszticizmust, rossz vágányra tévedhet. Amerikában szinte járványosán terjed a sátánizmus, és ahol megjelenik, pusztító erővé válik. Több lesz az öngyilkosság, a gyilkosság, a depresszió, a nihilizmus. Meg lehetne pedig menteni ezeket az eltévelyedett lelkeket, ha megismertetnénk velük a helyes misztikát, amelynek oly fontos szerepe van hitünkben. Aki átérzi Isten mindenütt-való jelenlétét, egészen más világban jár. — Nos, vágyunk a misztikára, mégis miért van az, hogy világunk egyre szekulárisabb? Valóban, nagyon szekuláris, amely azt jelenti, hogy az evilági értékek váltak a legfontosabbá, a földi életben való boldogság és beteljesedés. Itt is a hatás-ellenhatás látszik megvalósulni. A megelőző időkben ugyanis, főleg a középkortól kezdve, inkább volt túlzottan „túlvilági" az életfelfogás. Sokan értették úgy a Szentírást, hogy a földi élet nem fontos, és csak a mennyországban leszünk boldogok. A szerzetesi életben különösen hangsúlyossá vált ez a gondolat. Pedig a kereszténység egyik kulcskérdése éppen az evilág és a túlvilág közötti kapcsolat, a helyes arány megtalálása. Bizonyos szempontból a földi lét nagyobb jelentőségű, mint a túlvilági, mert ebben a világban dől el, hogy üd- vözülünk-e, hogy elfogadjuk-e a Jó Istentől ezt az ajándékot. Nem szabad tehát radikálisan szembeállítani a kettőt, ahogyan a múltban történt, legalábbis a gyakorlatban. Marx valláskritikája voltaképpen ezt a mozzanatot használta föl. A vallás ópium a népnek — mondotta —, a túlvilági boldogásggal való kecsegtetés pacifikálja az embert, aki megelégszik rabságával és nem harcol az evilági szebb jövőért. Marx nézete csekély igazságtartalma mellett alapvetően hamis. A sors iróniája, hogy a kommunizmus igazán ópiumot adott a népnek, és utópiát törekedett megvalósítani. Remélem, és merem mondani, hogy vannak biztató jelek szekuláris világunkban is. Jelen világunk is becsüli a valódi értékeket, amelyek szinte már itt a földön megvalósítják a túlvilág értékeit. Teréz anya munkásságát például általánosan el tudják fogadni, még a Szovjetunióban is működik házuk. A személyes tanúságtétel a legmakacsabb hitetlent is megérinti. Jézus azt tanította, hogy Isten országa bennünk van. Azt itt kell építenünk és nem várhatjuk a jutalmat csak a mennyek országában. Isten országa beleépül földi létünkbe, és már ez itt jutalom! Ha tudok úgy hinni, remélni, bízni és szeretni, amint az Úr Jézus, — nem magamtól persze, hanem az ő segítségével —, akkor minden baj ellenére már most bizonyos fokig birtoklom Isten országát. A múlt században élt mély gondolkodású Newman szerint, ha egy elkárhozott lélek a mennyországba jutna, nem venné észre, hogy ott van. Azt akarta ezzel mondani, hogy a poklot elsősorban saját magában hordozza az ember. S nyugodtan megfordíthatjuk a gondolatot: ha egy üdvö- zült ember a pokolba jutna, nem venné észre, hogy ott van, mert ő ott is megteremtené lelkében a mennyországot és az kivetítődne a környezetére is. Ezt kell nekünk, jezsuitáknak bemutatnunk az újrakezdésnél, a hit bensőséges örömét, békéjét és szépségét. A nemrég elhunyt neves svájci teológus, Hans Urs von Balthasar szerint Isten zseniális művész, aki az üdvtörténetbe belehelyezett egy nagy, szépséges drámát. 85
