Teológia - Hittudományi Folyóirat 25. (1991)

1991 / 2. szám - A TEOLÓGIA BESZÉLGETÉSE P. NEMESSZEGHY ERVIN JEZSUITA TARTOMÁNYFŐNÖKKEL - Zimányi Ágnes (kész.): 500 éve született Loyolai Szent Ignác

— A rend újrakezdésének sikere óhatatlanul függ a kormányzattól is. Megfelelőnek tartja a kapcsolatokat?

A jó kapcsolat alapja a kölcsönös tiszteletadás. A Szentatya intésére mi papok nem politizálunk direkt módon. Nem a politika lenézése ez, hiszen nélküle nincs közélet. Nekünk más a feladatunk. Szükségünk van bizonyos függetlenségre, és ezzel elkerülhetjük azon vádakat is, hogy az egyház ismét erőszakos befolyást akarna gyakorolni a társadalmi életre, újabb lelki rabságba döntve ezzel az embereket. Legfőbb feladatunk továbbra is az evangéliumi igazságok hirdetése, de nem erőszakkal és mesterkedésekkel. Az emberi szabadakaratot végtelenül tisztelni kell. A jelenlegi vezető politikusok egy része keresztény, ezért természetesnek tartom, hogy nyíltak a keresztény értékek iránt, és valamilyen formában beépítik azokat a közéletbe. Remélem, hogy egyházunk megkapja a működéséhez szükséges eszközöket, amelyektől jogtalanul megfosztották. Nem tudom pontosan, vajon hány szerzetes él ma Magyarországon, de úgy sejtem tízezernél jóval kevesebben vagyunk. Rövidesen az összes orosz katona elhagyja az országot, és mintegy harmincezer fővel csökken a magyar hadsereg létszáma. Fölszabadulnak tehát épületek, amelyeket használhatnánk végre, ha megkapnánk. Jezsuita rendtársaim zömében mind a mai napig szétszórva élnek. Nincs módunk a közösségi életre. Eredeti rendházainknak egészen kis részét kaptuk eddig vissza. Hónapok óta folyik az átépítés Budapesten a Mária u. 25. szám alatti házunkban, de így is csupán 10-12-en tudunk majd itt élni. Szükségünk lenne volt novícius és lelkigyakorlatos házunkra, a híres Manrézára is. Jelenleg a határőrség főparancsnoksága tanyázik benne, és nem mozdul.

Összegezve a választ, friss benyomásaim szerint reménytelinek látom az egyház és az állam kapcsolatát. Egyházfogalmam szerint a világi krisztushívők éppúgy az egyházhoz tartoznak, mint a klerikusok, tehát a kormánytagok közül is sokan az egyházat képviselik. Remélem, hogy a demokrácia betegségei, a bizonytalankodás, az időhúzás nem tartanak a végtelenségig, s nemcsak szavak, de tettek is lesznek mindkét részről.

— Korunk embere büszke szabadságára és fő célja, hogy megvalósítsa önmagát. Vajon a fiatalok számára vonzóvá tehető-e a lemondással is járó szerzetesi élet? Hogyan fogalmazná meg ma a szerzetesi hármas fogadalom lényegét?

A szegénység azt jelenti, hogy a szerzetesek nem rendelkeznek vagyonuk fölött. Szerényen élnek, amire nincs szükségük beadják a közösbe, és mindennel elszámolnak. Nem gyűjtenek, és nem halmoznak föl, ezért könnyebben mozognak a világ bármelyik részén. Valójában a szerzeteseknél valósult meg a „gazdasági" kommunizmus.

Szent Ignác rendi alkotmányunkba belefoglalta, hogy a mi életmódunk nem rendkívüli, nálunk nincsenek nagy önmegtagadások és vezeklések. Azt az életstílust vállaljuk, amelyik működési területünkön a becsületes világi papok életnívója. Ezt a zseniális gondolatot Ignác az 1540-es években fogalmazta meg. Micsoda előrelátás, micsoda rugalmasság! Mennyi probléma származott már abból, hogy valamit szigorúan megszabtak, és később megváltoztak a körülmények. Harminc év után három kofferrel költöztem haza Kanadából, bútorok, könyvek, egyebek nélkül. Hihetetlen erő van abban, hogy az ember használja a szükséges tárgyakat, de azután el is tudja hagyni azokat.

Az engedelmességben a szerzetes lemond saját akaratáról, és elöljárója dönti el, hogy mikor mit csinál, milyen apostoli munkát végez. Együtt keresik Isten akaratát, együtt határozzák meg a feladatokat, figyelembe véve, hogy milyen karizmákat, és képességeket adott az Úr Isten. Nálunk jezsuitáknál különösen hosszú hagyomány, hogy az adottságokat megpróbáljuk kifejleszteni és fölhasználni Isten országa építésében.

A tisztaság változott talán a legkevésbé, bár a mai élet sokkal nyitottabb és közvetlenebb. Hasonló a házassági elkötelezettséghez, amelyben két ember hittel elkötelezi magát a másiknak, és ez a további kapcsolataikat is meghatározza. A tisztaság mindig annak a szimbóluma volt, hogy a szerzetes elkötelezi magát Istennek imában és közösségben. A tisztaság talán nem is a legmegfelelőbb szó, mert a házasoknak is tisztán kell él86