Teológia - Hittudományi Folyóirat 25. (1991)

1991 / 2. szám - A TEOLÓGIA BESZÉLGETÉSE P. NEMESSZEGHY ERVIN JEZSUITA TARTOMÁNYFŐNÖKKEL - Zimányi Ágnes (kész.): 500 éve született Loyolai Szent Ignác

gyedik héten a lélek egyesül Istennel és megérti, hogy örök boldogsága egyedül Istenben valósulhat meg. Valahogy egészen bensővé válnak a keresztény igazságok. Ha a lelkigyakorlatozó imáival maga is aktívan közreműködik az igazságok megértésében, akkor elsősorban — ahogyan Ignác mondja — maga az „isteni Mester" fogja őt tanítani és nem a lelkigyakorlatot vezető atya. Novíciusaink egyik fő programja ennek a harminc- napos lelkigyakorlatnak az elvégzése. A jezsuita életforma ugyanis alapvetően ebből a lelkigyakorlatos lelkiségből meríti az erejét.

— S hogyan lett Ignác lelkigyakorlatos tapasztalataiból szerzetesközösség?

Érdekes történet. Kezdetben Ignác mindent tapasztalatból írt, de azután Spanyolországban és Párizsban tíz éven keresztül tanult lankadatlan erővel, hogy megszerezhesse a szükséges ismereteket. Társakat gyűjtött maga mellé, akik elvégezték a lelkigyakorlatot és elszánták magukat a nagyobb szolgálatra, Istenért. Ignác kedvenc gondolata volt, hogy Isten akaratából a Szentföldre menjen. Az Ur Jézus életének és szenvedésének színhelyén akarta prédikálással és lelki beszélgetésekkel segíteni az odalátogató híveket. Egy esztendőt töltöttek Velencében, majd a hiábavaló várakozás után Rómába indultak, hogy fölajánlják szolgálataikat a Szentatyának. III. Pál pápa 1540. szeptember 27-én Societas Jesu — Jézus Társasága — néven elismerte az új szerzetesközösséget.

— Voltaképpen mi indokolta az új rend létrejöttét? Miért nem léptek be egy már meglévőbe?

Pontosan ezt kérdezték az akkori kardinálisok is, akik közül számosán ellenezték a

rend alapítását. Szent Ignác azonban világosan látta, hogy valami újat hozott a szerzetesi életbe. Addig ugyanis a szerzetesek kontemplativ életet éltek és emellett dolgoztak. Napjuk fő részét, hajnaltól késő estig, a közös zsolozsma foglalta el. Igazán apostoli munkát így nem végezhettek. Ignác „forradalmi" újításként hirdette: szerzetesek akarunk lenni — a tisztaság, engedelmesség, szegénység hármas szerzetesi fogadalmával —, de nem akarjuk közösen mondani a zsolozsmát. Ilyen szerzetesközösség azonban nem létezett eddig, ezért kellett újat alapítania. Azóta sok rend és kongregáció követte ezt a formulát, a szaléziek, a redemptoristák, több missziós rend, mások, s nemegy átvette, hacsak részleteiben is, a jezsuita alkotmányt.

— S a jezsuiták mire fordították a közösen végzett zsolozsmától fölszabadult időt?

Nagyarányú apostolkodásra. Észak-Amerikát ugyanabban az évben (1541) fedezték

föl, amelyben Ignác született, és már az ő életében számos jezsuita indult a távoli missziókba. Kanadában, ahol magam is évekig éltem, elsősorban francia jezsuiták működtek, s közülük nem egy vértanúként halt meg. De mentek Afrikába és Indiába is. Xa- véri Szent Ferenc például még a rend alapító életében eljutott egészen Kína kapujáig. Később többek között Matteo Ricci, a tehetséges olasz jezsuita, a császári udvarba is bekerült, és ott mandarin ruhában járt. Ha engedték volna tovább működni a rendet, lehet, hogy Kína ma nagyrészt keresztény lenne. De nemcsak a misszókban értek el sikereket, hanem — bár ez nem tartozott Ignác eredeti elképzeléseihez — a nevelés terén is. A Rómában működő rendtársak észrevették, hogy sok körülöttük a szegény gyermek, akikkel senki sem foglalkozik. Krétával fölírták hát az egyik épületre, hogy „ingyen tanítás gyermekeknek". Ebből a kezdeményezésből alakultak ki lassan a neves jezsuita iskolák és kollégiumok. Ignác egy tucat társával kezdte meg 1540-ben a szerzetesi életet, és halálakor mintegy ezren működtek, jórészt iskolákban tanítottak, nevelték az ifjúságot.

Más területen is akadt munka bőven. A XVI. század elején Luther föllépése elindította a reformációt. Ma már másként értékeljük Luther, Kálvin és mások működését, a reformok szükségességét.

Ignác is jól látta az egyházon belüli hibákat, ő azonban az engedelmességet, a Rómához való hűséget és lojalitást hangsúlyozta. Másokkal együtt a jezsuiták óriási szerepet vállaltak a katolikus hit védelmében, az egyház megerősítésében. Sokszor fogalmaztak úgy, hogy az ellenreformációt a jezsuiták vezették. Ma már túljutottunk az „ellenrefor82