Teológia - Hittudományi Folyóirat 25. (1991)
1991 / 2. szám - TANULMÁNYOK - Tringer László: Párbeszéd a lélek „orvosai” között
nyomban." Ez az a lélektani közeg, amelyben a bajban lévő személy szabadon megnyilvánulhat, szavakba öntheti mindazt a szenvedést, szégyent, bűnt vagy bűntudatot, amely benne gomolyog. Mint látni fogjuk, éppen ebben rejlik a segítő kapcsolat ereje. A harmadik követelményt egyszerűen empátiának nevezzük. E témáról kitűnő magyar nyelvű munka áll rendelkezésre.10 A segítő személy kommunikációs készségéről van szó: milyen mértékben képes a bajban lévő másik szavai mögött a mélyebb tartalmakat felismerni, „dekódolni". A felismerés, a szavak mögött való olvasás azonban csak egyik oldala a dolognak. Az így felismert közlést a másiknak vissza kell tükröznünk, mégpedig olyan módon, hogy az számára elfogadható és érthető legyen. Ennek segítségével a személy általunk ismer rá önmaga rejtett, homályban lévő ismeretlen régióira. Ezáltal önismerete bővül, a kóros bűntudat (pl. aggályos lelkiismeretűeknél, depressziósoknál, kényszemeurózisokban) és a tényleges bűnök miatti indokolt bűnbánat elkülönül egymástól. (Ami az ilyen személyeknél egyébként kibogozhatatlanul összemosódik, nem kis gondot okozva a gyóntató- nak.) Kimutatták, hogy a fenti három követelmény híján a segítő kommunikáció nemcsak, hogy nem használ, de kifejezetten ártalmas is. E feltételeket egyes személyek bizonyos mértékig eleve birtokolják, mások nem. A segítő hivatások gyakorlása, tapasztalatok lényegesen nem pótolják azt, ami hiányzik. Éppen ezért szükség van arra, hogy e készségeket megfelelő oktató programok segítségével fejlesszük. ad 3. Már utaltam rá röviden, hogy a segítő közegben elfogadó légkörben és empátiás megértés hatására az egyén önmaga homályban lévő, rejtett, titkolt, fájdalmas szféráit keresi fel. Érzelmileg hangsúlyos belső tartalmakat a segítségünkkel szavakba foglal. Ezáltal, ami eddig rejtett és ismeretlen volt, napvilágra kerül, a kimondatlan megfogalmazást nyer, ami homályos és bizonytalan volt, határozott kontúrokat ölt, valamely bűntudattal átitatott cselekedet vagy mulasztás egy szilárd értékrend megvilágításába kerül. E bonyolult folyamatot egyszóval önfeltárásnak nevezzük. Szaknyelvi terminológiával élve lényegében kognitív strukturálásról van szó. Ez a kifejezés a dolog lényegére utal: belső önmagunk strukturálására. Azaz egyértelműbb, árnyaltabb, gazdagabb képet alkotunk önmagunkról. Az önfeltáró folyamat során különféle terminológiákat használunk. A lélekgyógyászok arról ismerik fel betegükön előző kollégáik „kezenyomát", hogy visszahallják tőle az előző orvostól eltanult kifejezéseket. Például, aki pszichoanalízisben vett részt, az saját „elfojtásairól" beszél. Akinek baját gyógyszerekkel kezelték, az szenvedéseinek súlyosbodását a kapott dózis milligrammjaival fejezi ki. A gyóntatási gyakorlatban kialakult lelkitükröket profán oldalról ugyancsak sajátos terminológiaként foghatjuk fel. Ez, mint minden más fogalomrendszer, alkalmas arra, hogy a gyónó önmagát általa fejezze ki, önfeltárását ebbe a struktúrába illessze. A mereven rögzített önfeltáró terminológia természetesen hátrányokkal is jár, hiszen kevésbé alkalmas az egyén sokféleségének, a valóság bonyolultságának árnyalt kifejezésére. Különösen, ha ezt abszolutizálva, évtizedeken át változatlanul használják. Nem a lelkitükrök erkölcsi tartalmáról, hanem nyelvhasználatáról van szó természetesen. Ezért is érdekes Waigand3 idézett kísérlete egy teljesen új személetmóddal. Az önismeret Az önfeltáró folyamatban önmagunkkal kapcsolatos ismereteink gyarapodnak, önképünk gazdagodik. Az önkép az önmagunkkal kapcsolatos ismeretek dinamikus együttese, más megfogalmazásban önmagunkkal kapcsolatos beállítódások összessége. Az önkép lényeges eleme az én-ideál, vagy ideális én, azon értékek hordozója, amelyek után az egyén igazodik. Az én-ideál foglalja magába a lelkiismereti funkciókat is: viselkedésünk percepciója (észlelt viselkedés) és az én-ideál jelentős eltérése ún. kognitív feszültséget eredményez, amely lelkiismeretfurdalás néven ismeretes. 78
