Teológia - Hittudományi Folyóirat 25. (1991)
1991 / 2. szám
tarts bűnbánatot. Nézd, az ajtóban állok és zörgetek. Aki meghallja szavamat és kinyitja az ajtót, ahhoz bemegyek..." (Jel 3,19—20) Hogy a mi Istenünk „irgalmas és könyörülő Isten" (Kiv 34,6), — erről már az Ószövetség hívő embere is meg volt győződve. Hittel vallotta, hogy a bűnöket — szabad és kegyelmi döntésével — egyedül az Isten bocsáthatja meg: „Én magam vagyok, aki bűneidet eltörlöm, és bűnödre nem emlékszem többé" (íz 43(25). Agyarló, vétkes ember Istent nem engesztelheti ki, maga az Isten az, aki kiengesztel bennünket önmagával. „Vétkeink reánk nehezednek, de te megbocsátod őket”, — vallhatjuk mindig a Zsoltárossal (64,4). A búnbocsátás joga kizárólag az Úré, motívuma pedig az ó felemelő, irgalmas szeretete. Az Újszövetség minderről még világosabban szól: ami egyedülálló módon „krisztusi", azaz keresztény abban, — az a bűnök bocsánata. Keresztelő János az „idők teljességének" hajnalán, a „végső korszak" küszöbén a pusztában a „búnbánat kezdetéről és a bűnök bocsánatáról" prédikált (Mk 1,4; Lk 3(3)- Amit a Keresztelő csak meghirdetett, az Jézus fellépésével, „életművével", megváltó halálával és feltámadásával valósággá vált. „Fiam, bűneid meg vannak bocsátva" — mondja nyilvános működése kezdetén a bénának (Mk 25), majd oly gyakran a benne hívőknek, a szabadító feloldozást tőle kérőknek-váróknak. Jézus Isten bűnbocsátó erejével lép fel — épp emiatt botrán- koznak meg benne a farizeusok (Mk 2,7), — így „igazolja" istenségét a nyilvánosság előtt. A búnbocsátás isteni joga és hatalma csakis egy embernek, az „Istenembernek" adatott meg világunkban (Mt 9,8). Ezt a hatalmat adja Krisztus tovább apostolainak, küldötteinek — amint erről Lukács és János evangélisták értesítenek (24,47; 20,23). Az Apostolok Cselekedeteiből újra és újra értesülünk, hogy az üdvösség útja, Isten legnagyobb ajándéka a „bűnök bocsánata". Szent Pál — az 6 sajátos terminológiájával — szintén ezt hirdeti: „Mindenki, aki Krisztusban van, új teremtmény,... valami új valósult meg. De ezt az Isten viszi végbe, akit Krisztus kiengesztelt irántunk, és minket a kiengesztelődés szolgálatával megbízott" (2Kor 5,17—18). A „bűnök bocsánatáról" szóló híradás valóban az Újszövdség új életet biztosító, felszabadító örömhíre, az üdvösségről szóló üzenetnek — a megváltással, megigazulással szétszakíthatatlanul összeforrott — teljessége. Arról ad hírt, hogy az Isten megbocsátó szeretete erősebb minden bűnnél, hogy sebeket gyógyít és kiengesztelődött, új életet ajándékoz. A bűnök bocsánatáról szóló evangéliumi tanításnak jelentőségét fontolgatva megdöbbentő ijedtséggel kell tapasztalnunk, hogy a reménységünkről, mi több, üdvösségünket biztosító híradásról kortársaink alig-alig akarnak már tudomást venni. Oly világban élünk, melyben a bűntudatról (nem a „beteges" bűntudatról van szó) egyre többen elfeledkeznek, egyre többen kiiktatják azt lelkűk világából, valamiféle „önmegváltó erővel" — „felszabadítják" önmagukat. Egyre inkább kell megtapasztalnunk, hogy egy sajátos és félelmetes önfelmentő, önmegbocsátó, mi több, a bún valóságát már tudomásul venni nem képes, nem akaró, pusztán emberi öntörvényességhez igazodó mechanizmus bénítja meg, „szabadítja fel" emberek millióit. A bűnök bocsánatáról szóló krisztusi üzenet egyre inkább feledésbe megy, sőt irritálóvá, zavaróvá válik. A Reconciliatio et Paenitentia (Kiengesztelődés és búnbánat — 1984) kezdetű apostoli buzdítás a bűntudat elhomályosulásának legfőbb okát az istenhit meggyengülésében, az Istentől való elfordulásban látja. Az a szekulariz- mus, mely már csak a tevékenység és termelés hatalmát, jelentőségd ismeri el, lassan elfeledkezik nemcsak az ember szellemi-lelki igényeiről, értékeiről, az emberi méltóságról, hanem az embernek Istenre, Isten jóságára és megbocsátó irgalmára való utaltságáról is. Az egyház — küldetéséből fakadóan — ma is a bűnök bocsánatának, a búnbánat szükségességének hirdetésére kívánja kortársainkat figyelmeztetni, hogy végre megszabaduljanak az „ártatlanság és búntelenség megszállottságától". Az egyháznak nem az a küldetése és feladata, hogy a büntetés „fenyegető üzenetéről" adjon hírt, hanem, hogy a bűnök bocsánatának örömhírét közvetítse. Azt az isteni kegyelmi ajándékot, mely egyedül képes az embernek „új szívet" ajándékozni. Új szívet és megújult gondolkodást, mely Isten parancsait újra fel- és elismerteti, és e felismerés nyomán búnbánatot tart, bünvallomást tesz. 65
