Teológia - Hittudományi Folyóirat 25. (1991)
1991 / 1. szám - KÖRKÉP - Rahner, Karl - Bánhegyi B. Miksa (ford.): „A lelket ki ne oltsátok!”
csodálkozni vagy bosszankodnia amiatt, hogy a Lélek-élet már mozdul, mielőtt az egyház minisztériumaiban betervezték volna. Es a hívőknek se szabad azt gondolni- ok, hogy addig biztosan nincs semmi tennivalójuk, amíg felülről nem küldenek parancsot. Vannak olyan cselekedetek, amiket Isten akar, Isten követel meg az egyes ember lelkiismeretétől akkor is, ha a hivatal még nem adta meg a startjelet hozzá, és olyan irányba, ahonnan még nem kapott hivatalos elismerést és megfogalmazást. Egyszer már végig kellene gondolni az egyházban működő karizmák oldaláról a „kánoni illetékesség” és a legitim szokás jogát „contra vagy praeter legem”. Az ilyen fogalmakkal a kanonisztika nemcsak az emberi és racionális jogfejlődés legitim lehetőségét veszi el, hanem a Lélek indítása elől is elveszi a teret. Az egyházi irányító hatalomnak ápolnia kell azt a tudatot, hogy nem ő az egyházban minden cselekvés autark tervezője és kitervelje, és nem is lehet egyedül ő, mint egy totalitárius rendszerben. Ébren kell magában tartania annak a tudatát, hogy kötelesség és nem csupán kegyes leereszkedés részéről, ha elfogad „alulról” jövő indftásokat; hogy nem kell eleve minden szálat a kezében tartania, hogy egyszer-egyszer lehet magasabb, azaz a karizmatikus bölcsesség az alattvalóknál is, és a hivatal karizmatikus bölcsessége állhat abban, hogy nem zárkózk el az ilyen bölcsesség elől. Az egyházi hivatalnak mindig tudnia kell, hogy az alattvaló ama kötelessége, hogy engedelmeskedjék a hivatalnak, és a hivatal illetékessége nem teszi az alattvalót a hivatallal szemben jogfosztottá, de nem garancia arra sem, hogy a hivatal minden intézkedése az egyes esetekben is eltalálja, mi a helyes és Istennek tetsző, vagy, eleve meg lenne őrizve attól, hogy felelőssé tegyék a történelmi szempontból is nagyon katasztrofális döntésekért és mulasztásokért. Ha mindannyian imádkoznak, ha mindenkinek a lelkiismeretében ott van az Istentől való félelem a saját karizmatikus szegénysége és nyomorúsága miatt, ha mindenki kész arra, hogy tiszteletben tartsa a másik adományát, ha az engedelmesség nem űzi ki a felelősségvállalás bátorságát, — de fordítva, a saját vélemény képviseletének a bátorsága sem az engedelmességet —, ha megvan az eltökéltség még a radikális kísérletekhez is, mert belátja az ember, hogy egy olyan extrém helyzetben, mint amilyen a miénk, nem tudjuk megállni a helyünket, ha óvatosan az eddigi vágányon megyünk tovább, — akkor talán lenne hely, s ez ismét egyedül Isten kegyelme. Akkor nem kellene félnünk, hogy Isten itélőszéke előtt azt a szemrehányást fogjuk hallani, hogy szívünk tunyasága és gyávaságunk által kioltottuk a Lelket, s ezt még észre se akartuk venni. Az utolsó száz esztendőben a katolikus keresztények számaránya gyakorlatilag nem nőtt, hanem azonos maradt, a missziós munka szemmel láthatóan hősies erőfeszítései ellenére. És ebbe még nem is számítottuk bele az úgynevezett keresztény népek között végbemenő, riasztó méretű belső elszakadást. A világban az ún. népességrobbanás növekedési rátája, ha csupán akkora marad is, mint amekkora most, századunk végén — amit talán közülünk némelyek még meg fognak érni —, 6-7 milliárd ember lesz földünkön, azaz majdnem kétszer annyi, mint amennyi most él. Mivel azonban ez a növekedés nagymértékben az emberiség azon részében játszódik el, amely gyakorlatilag, sőt még elvileg-politikailag is a keresztény kisugárzás körén kívül él, a világ népességének katolikus része a következő évtizedekben valószínűleg erősen, esetleg rettentően csökkenni fog. S ez csak egy azon száz gondolatmenet közül, amit végiggondolhatnánk, hogy tisztázzuk magunk előtt annak a globális és szekuláris helyzetnek a komolyságát, amelyben az egyház él, a világ helyzetének a komolyságát, amely világ a mi világunk is, mert ebben a jelenben már egyetlen ország sem lehet önálló, a többitől független. Legyen meg bennünk a kemény bátorság, hogy fölszólítjuk önmagunkat: A Lelket ki ne oltsátok! — De ezen intő figyelmeztetés ellenére js merjük bizalommal ráhagyatkozni arra, hogy a Lélek nem engedi magát kioltani, mert Ő annak a Lelke, aki győzött a világ keresztjén! (Az Osztrák Katolikus Nagygyűlés megnyitóján, Salzburgban 1962. június 1-én tartott ünnepi előadás szövegét a Diakonia 1990. évi 3. száma aktualitása miatt újra közölte. A szöveg rövidített fordítását tesszük közzé.) Fordította: Bánhegyi B. Miksa 39
