Teológia - Hittudományi Folyóirat 25. (1991)

1991 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Gerhartz, Johannes Günter - Gáspár Csaba László (ford.): Demokratizálás az egyházban

Miután fölvázoltuk a „demokratikus” életformát az egyházban, befejezésképpen legalább címszavakban ejtsünk szót az egyház demokratizálására irányuló követelés határairól

1. A hivatalnak és az auktoritásnak világosan fönn kell maradniuk mind szervezetükben mind hatáskönikben. Ez már csak amiatt is szükséges, hogy egyértelmű ellenzéke és kiegyenlítő ellensúlya legyen az újonnan bevezetendő s már bevezetett testületeknek és tanácsadói szervezeteknek. A szovjet mintájú egyházi „tanácsrendszer” káros és kártékony lenne, a szinodális tanácsuralom veszélye elkerülendő az egyházban. Óvatosságra inthet bennünket számos református egyház történelmi tapasztalata. Hivatal és tekintély nem eleve antidemokratikus intézmények. A demokrácia nem jelenti az uralom megszűnését, az önálló tekintély minden formájának hiányát és elutasítását. Ez utópisztikus fölfogása a demokráciának, mely földi-eszkato- logikus üdvtannak tekinti azt. Másrészt persze magától értődő, hogy a hivatalviselő, kivált a püspök hivatala és szolgálata tartalmilag megváltozik a demokratikus életformák bevezetésével, főbbé már nem állhat abból, hogy abszolútisztikusan és pater- nalisztikusan mindent önmaga tegyen és mindenben egyedül rendelkezzék. A püspök hivatala ma már többnyire koordináló és szabályozó funkciót lát el. Helyesebben mondva: az egység hivatafa és szolgálata, amaz egységé, melynek biztosítása a püspöki hivatal viselőjének föladata: semmi mással nem helyettesíthető funkció a hit, a remény és a szeretet közösségében, melyet így hívunk: egyház.

2. A döntéshozók és a döntés mechanizmusában részt vevők sokasága a hatalom lebontásához vezethet. Egyértelműen és világosan meg kell tehát határozni az illetékesség fölosztását és a döntési viszonylatokat.

3. Az egyházi demokratizálódás határait egészen általánosan az emberrel szemben szuverén isteni jog szabja meg, vagyis a demokratizálódás addig mehet el, amíg nem ütközik az egyház azon föladatával és fölépítésével, mely Krisztus egyházalapító akaratán nyugszik. Ahol pedig ez a szuverén isteni akarat konkrétan adott, ott újra és újra meg kell vizsgálni és fontolóra kell venni, hogy az isteni elem oly bensőséges módon hatja át az emberit, hogy a kettő „egyetlen összetett valóságot alkot” (Lumen gentium 8). Ez a bensőséges egybekötöttség abban is kifejeződik, hogy az egyház és a világ soha nem volt és soha nem is lesz két, egymástól úgy elválasztott terület, hogy ne befolyásolnák és gazdagítanák egymást kölcsönösen. Igen nyomatékosan szól erről a II. Vatikáni zsinat „Az egyház a mai világban” című lelkipásztori konstitúciója (főleg a 40-44. pontokban).

4. A demokrácia megtörik az igazság követelményén, s az egyház hit és erkölcsi tanításának tartalmán. Az állami és a világi demokrácia nem azonos mértékben ismeri ezt a követelményt. Céljuk messzemenően pragmatikusabb, politikusabb és könnyebben meghatározható. Az egyház megbízatása a kinyilatkoztatott igazság őrzésére nem szabad elhatározás kérdése. Az egyszer már megismert igazság nem adható föl ismét. (A II. Vatikáni zsinat nyilatkozata a vallásszabadságról kimondja, hogy az emberek nem csak az igazság keresésére kötelezettek, hanem arra is, hogy „kitartsanak a megismert igazságban” 121.) itt húzódnak a határai a demokráciának éppúgy, mint az egyház szabadságának. Az egyház hűséges kell maradjon a Lélekhez, aki minden időben működik benne, s ezáltal saját hagyományához is hűnek kell maradnia. A hitetlenség és a hitbeli eltévelyedés nem pluralisztikus-demokratikus módon tolerálandó lehetőségek az egyházban. Az igazság megtalálása pedig, valamint különösen a kinyilatkoztatott igazság megtalálása nem holmi többségi szavazás napirendi pontja, hanem a hitbeli meggyőződés karizmája — miközben persze meg kell jegyezni azt is, hogy ez a karizma nem csupán a hierarchiának kijáró ajándék, hanem Isten népének egésze részesedik benne (Lumen gentium 12). Az államtól eltérően tehát az egyházban léteznek olyan adottságok, melyek meghaladják a demokrácia fogalmát. A tanítás mellett a szentségkiszolgáltatást lehetne még itt megnevezni.

22