Teológia - Hittudományi Folyóirat 25. (1991)
1991 / 4. szám - KÖRKÉP - Söveges Dávid: A szerzetesengedelmességről - történelmi hosszmetszetben
közösségi engedelmességnek megvalósulása a közösség rendje, mondhatnánk a kolostori KRESZ, amire Benedek mégis olyan nagy súlyt helyez. A fölvétellel kialakul egy belső sorrend a szerzetesek között, és ezt mindenütt meg kell tartani — hacsak az apát nem változtat rajta valami ésszerű okból. A napirend is ide tartozik: a munka és ima okos elosztása. Aztán az imának szabályozott módja: mikor hány zsoltárt, sőt melyik zsoltárokat kell mondani, stb. És mindezt mégsem mereven tekinti, lehet rajta változtatni. Benedeknél a rendnek, az ordónak még nincs olyan, szinte metafizikai súlya, mint később lesz a középkorban, amikor végül mindenkinek az a feladata, hogy beálljon az Istentől akart, szabályozott rendbe, és betöltse ott a maga helyét, feladatát. Egészen odáig, hogy aki nem nemes származású, nem lehet tagja egy nemesekből álló, nekik fenntartott közösségnek (Bingeni Szent Hildegard). — 4. Az engedelmesség, mint az aszkézis eszköze sem hiányzik Benedeknél. Legfőképpen az alázatossággal van kapcsolatban. És Benedek ebben foglalja össze a lelki életről szóló tanítását. A magja ez: el kell szakadni a saját önzésünktől, saját magunktól, és egyre jobban közeledni az Istenhez, éppen Krisztussal való azonosulás által. Ebbe a formába belefér mindaz, amit Benedek az alázatosság tizenkét fokába foglal össze (7. fejezet). De már előtte is: „Az alázatosságnak legkiválóbb foka a késedelem nélküli engedelmesség" (5. fejezet: Az engedelmesség, 1). — 5. „Az alázatosságnak harmadik foka abban áll, hogy az ember Isten iránti szerétéiből teljes engedelmességgel aláveti magát elöljárójának, és követi az Urat, akiről azt mondja az Apostol: Engedelmes lett a halálig" (Reg. 7,34). Ezt már mondhatjuk misztikus engedelmességnek, — Krisztussal való egyesülés megvalósulása az ilyen engedelmesség. És ettől kezdve minduntalan előjön Krisztus példája, a hozzá való hasonulás. Az ötödik fejezetben még okos tanácsokat ad az engedelmesség módjára, készségére vonatkozóan. És szól az ellentétről — nem az engedetlenségről, hanem a zúgolódásról. Loyolai Szent Ignác Az engedelmesség-felfogás történetében eddig sem törekedtünk teljességre, csak a fontosabb állomásokat emeltük ki. Kimaradt pl. Szent Ágoston, Aquinói Szent Tamás-. A továbbiakban még inkább így járunk el. Nem tárgyaljuk Assziszi Szent Ferenc engedelmesség-tanát, és sok mást sem. Csak Loyolai Szent Ignácról szólunk még egy kissé részletesebben, azután a II. Vatikáni zsinatról. De még ezek előtt hadd foglaljuk össze a középkor és az újkor általános felfogását. Az aszkézis eszközeként gyakorolt engedelmesség áll a szerzetekben az előtérben. Önmagunk kiüresítése, sőt megsemmisítése az engedelmesség által. De Karl Rahner megkérdőjelezi, valóban pozitív érték-e mindig az ilyen kiüresítés. Az aszkézist nem szabad újplatonikusan felfogni: szabadulni a testtől, világtól, stb. Hiszen Isten helyezett ide, ilyenbe, el kell fogadnunk, bár kétségtelen nehézségeket is hoznak magukkal. A másik, amit a lelki irodalom egyre jobban eltúlzott, kisarkított: az elöljáró, a tekintély, s az apát szerepe. Túl könnyen kimondták: Isten akaratát közvetíti, az apát „piccolo papa" és hasonlók. Az egyensúly helyrebillentése a II. Vatikáni zsinattal következett be tulajdonképpen. És előharcosai épp a jezsuita lelkiségi szerzők voltak, főként a Geist und Leben aszketi- kus folyóiratban. Egyre jobban hangsúlyozzák a világi társadalom befolyását a szerzetesség történetében, lelkiségében is. Es, ami meglepő, Loyolai Szent Ignácot beteszik már a történeti fejlődésbe. A múlt században még mintegy dicséretképpen emlegették a „si- cut cadaver" kifejezést, ma ezt helyére teszik — és a mai álláspontjuk van közelebb az igazsághoz: már nem apologetikus, szépítgető szempontú. Ignác eleinte talán nem is gondolt szigorú szervezetű szerzetesrendre, talán felmerült benne egy lazább szervezetű társulás is, olyan, amilyen Néri Szent Fülöp akkor már megvalósított oratóriumában. Itt a szegénység és tisztaság mellett háttérbe szorult az engedelmesség.14 A Konstitudók kidolgozásánál sem erőszakolta az engedelmességet, úgyhogy, ami létrejött, az közös megegyezés eredménye. 234
