Teológia - Hittudományi Folyóirat 25. (1991)
1991 / 4. szám - KÖRKÉP - Söveges Dávid: A szerzetesengedelmességről - történelmi hosszmetszetben
Nem is írja meg az „engedelmesség teológiáját", ilyet keresni nála túlzás lenne. Ha szól róla, akkor a lelki vezető, az aszketikus író beszél belőle: összefoglalja a régi felfogásokat, kissé egyénileg színezi őket. Legrészletesebben a Konstitúciók első kidolgozásában, a Regulában szól erről, melyet mint Formula Institutionist III. Pálnak nyújtottak be, s amit a pápa egy bullában jóvá is hagyott, a régi regulákkal egy sorba helyezve. Ez 1540-ben történt. — Leveleiben is kitér többször az engedelmességre, legrészletesebben a „nagy engedelmesség-levélben", 1553. március 26-ról. A levél a portugáliai rendtagoknak szól Gandiába. Ebben a tanulmányi házban, kollégiumban túlbuzgó, spirituális irányzat alakult ki: több ima, kevesebb tanulás, stb. Ignác levelében az engedelmességet is az önmegtagadás alá veszi. De itt sem parancsokat ad, mint annyiszor máskor is, hanem csak tanácsokat meggondolásra. — Nem az egyes parancsnak való engedelmesség a fontos, hanem a lelkűiét, a készség: mindig engedelmeskedni. Az engedelmesség erény. Az elöljáróban Isten helyettesét kell látniuk. Bennük Krisztusnak kell engedelmeskedniük. Értelmi engedelmességet említ, ez a tökéletes engedelmesség. Ha csak külsőleg teljesítem a parancsot, mégha oly pontosan is, az nem igazi engedelmesség, nem erény. Az akarat úgy hajlítja az értelmet is, hogy fogadja el a parancsot. Először kell egy általános beállítottság az engedelmességre, aztán konkréten a jelenlegi parancsra vonatkoztatva. Ha súlyosabb nehézségei vannak a parancsra vonatkozóan, mondja meg szerény formában az elöljárónak.16 Összefoglalva: Ignác engedelmessége nem „kadaver-engedelmesség", nem vak-engedelmesség. Mondja ugyan egyszer, a Konstitució 6. részében: Ami az engedelmességet illeti,17 de a képet Assziszi Szent Ferenctől vette át, valószínűleg a szentatyák irodalmában és a lelki írásokban nagyon jártas Polanco közvetítésével. Egy protestáns egyháztörténész, Kurt Dietrich Schmidt már 1935-ben tanulmányában tisztázta ennek a kifejezésnek eredetét és értelmét.19 Lélektanilag jól kiépíti az engedelmességet. Hangnemében tradicionális, újplatonikus, a reneszánsz fejedelmek parancsoló stílusában, de ez nála csak korhoz között jelenség. A lényeg: Isten akaratát kell keresni az engedelmességgel is. A pápának tett abszolút engedelmességi fogadalmat igazában az egyháznak teszik, de egyháztan akkor még nincs kiépítve, csak így tudja mondani, amit mondani akar. Ma már tudjuk, hogy az Isten iránti engedelmesség és konkréten az emberileg szervezett egyház iránti engedelmesség nem ugyanaz. Eszünkbe jut Newman levele Norfolk herceghez a tévedhetetlenség dogmájának kimondása után: Ha felszólítanának, hogy emeljem poharam az egyházra, először a pápára emelném. Nem, bocsánat először a lelkiismeretre, aztán a pápára. — Lehetséges, hogy a lelkiismereti szabadsággal visszaélnek, rá hivatkoznak, amikor saját önzésükről van szó. De akkor is áll ez: „Abusus non tollit usum" — A visszaélés nem szünteti meg a helyes elveket.20 II. Vaticanum: Perfectae caritatis Az egyház és a szerzetesség történetében eddig a II. Vatikáni zsinat (1963—65) volt a legrangosabb fórum, mely a szerzetesség problémáival foglalkozott. A Lumen gentium konstitució már lerakta az alapokat, amit aztán tovább épített a Perfectae caritatis dekrétum és a hozzá kapcsolódó, részletkérdéseket és jogi előírásokat adó motu propriók. A kommentárok többnyire megegyeznek abban,21 hogy az egyházi tanítás szakított a szerzetesség régi, jogi-aszketikus felfogásával, és teológiai értelmezéssel a karizmákban keresi a szerzetesség alapjait. A Perfectae caritatis-nak ezt mégsem sikerült kielégítően megoldania. Wulf a séma történeti kialakulásában — maga is erősen Aquinói Tamás alapján áll még itt — kimutatja, hogyan alakult át a kezdeti, nagyon is hagyományos alapokon álló tervezet a sok átdolgozás után egyre jobban maivá, majd az időhiány miatt túlságosan lerövidítették, és így inkább kompromisszum jött létre, semmint szintézis. Hangneme is túlságosan buzdítóra sikerült, kevesebb tartalommal. Mindez tükröződik a Perfectae caritatis 14. pontjában is, amely a szerzetesi engedelmességről szól. Arra sem a dekrétum, sem a kommentárok nem térnek ki: hogyan kell 235
