Teológia - Hittudományi Folyóirat 25. (1991)
1991 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Gerhartz, Johannes Günter - Gáspár Csaba László (ford.): Demokratizálás az egyházban
chia dolga volt. így történt ez már a hét diakónus megválasztásakor is az Apostolok Cselekedeteiben: a közösség jóhírben álló férfiakat választott tagjai közül, de azután az „apostolok elé állították őket, azok imádkoztak és rájuk tették kezüket” (azaz beiktatták őket hivatalukba), (ApCsel 6,3 skk). A régi szövegeket nem lehet másként értelmezni, mint úgy, hogy mindenki közreműködésével nevezték meg a meghatározott hivatal számára legalkalmasabb személyt, a hivatallal való megbízás pedig szentségi cselekmény formájában, a püspök által történt. Ilyenformán mindkét mozzanat megőrződött: az egyház hierarchikus struktúrája és az aktív részvétele valamint közös döntése mindazoknak, akik részesei az egyház konkrét életének. 5. A tulajdonképpeni döntő lépés azonban, a vezető szervek kollegiális formája, éspedig minden síkon, az egyház minden tagjának — a világiaknak is — elvileg lehetséges részvételével. A probléma számunkra nem abban rejlik, hogy például a pápai hivatalt kollegiálisán gyakorolják-e, ha az semmi egyebet se jelent, mint a püspöki kollégium beleszólását és részvételi jogát a döntés kialakításában például a püspöki szinóduson. A mi problémánk az a kérdés, hogy vajon világiak és egyszerű papok részt vehetnek-e magasabb síkon hozandó döntések előkészítésében, mi több, talán részt is kellene venniük. Itt valóban az egyház „demokratizálásáról” van szó. Ne riasszon meg senkit a „demokratizálás” szó. Nem azt jelenti, hogy immár mindent választással, többségi határozattal vagy akár csak „kollégiálisan” kell szabályozni. A döntéselőkészítési jogot ugyan újra és újra hangsúlyozni kell a választások és a szavazások során, hogy azok valódiak és hatékonyak legyenek. E közös döntéselőkészítési jog egyik, ha nem is a leglényegesebb formája ugyanis éppen magának a hivatal viselőjének a megválasztásában realizálódik, akinek ezzel bizalmat is „szavaznak”: bíznak abban, hogy hivatali ideje alatt helyes döntéseket fog hozni. Ez még erőteljesebben jelentkezik akkor, amikor periodikus választásról, s ennélfogva olyan hivalatal- ról van szó, ahol a bizalom kérdése minden egyes alkalommal döntő tényező. Minden közös döntésnek, sőt, már minden vitának és információnak is kettős határa van az egyes személy védelmére. Minél inkább érinti valamely döntés az egyén személyes szféráját — ez pedig elég gyakori eset az egyházban —, annál kevésbé lehet arról széles körben vitatkozni és szavazni. Az egyén privát terét védelmezni kell. Itt a döntések legvégül csak maga az egyén és a hivatalviselő dialógusában születhetnek meg, kivált akkor, ha olyan körülmények állnak fönn, melyek nem ismertek mindenki előtt és nem is tárhatók a teljes nyilvánosság elé. Bizonyos kérdések, melyek az egyént értintik, nem oldhatók meg közösségi döntéssel, mert megeshet, hogy sok szenvedést okoznak az illetőnek. A testületekben, főként a szakértőkből álló grémiumokban kétségkívül fontos a tárgyszerűség és a szakértelem. Ám — éppen az egyházban — legalább oly fontos magának a konkrét embernek a figyelembe vétele. Ez pedig a testületi döntésekben nem mindig lehetséges vagy érvényesíthető. Az egyházban megvalósítandó kollegiális döntéshozatali mechanizmus kérdésével kapcsolatos eddigi ismereteink és a föltárt szükségszerűségek — melyek az egyházi demokratizálódás lényegét értintik — véleményünk szerint a következő négy tételben foglalhatók össze: a) Ha az egyházi hivatal tiszta szerkezetében őrződik meg és korrektül látja el szükséges föladatait, úgy a vezető testületek kollegiális kialakítása — a világiak bevonásával is — önmagában és eleve nem lehetetlen teológiailag. A konkrét megfelelést és hatékonyságot gyakorlati szempontok alapján kell megítélni. b) Szükségesnek látszik a beleszólás és a közös döntéshozatal egyre szűkebb kört reprezentáló testületéinek fokozatokba rendelése. Ez megköveteli az egyes testületek sajátosságának és kompetenciájának világos körülírását. c) Minél alapvetőbb jelentőségű a döntés és minél tágabb a hatóköre, annál átfo- góbbnak kell lennie az érintettek részvételének Ezen alapvető és irányadó döntések keretében és szellemében, melyek kollégiális-demokratikus módon születnek, a „napi’ döntéseket már önállóan hozhatja a hivatalviselő, s ezt így is kell tennie. 20
