Teológia - Hittudományi Folyóirat 25. (1991)
1991 / 4. szám - KÖRKÉP - Söveges Dávid: A szerzetesengedelmességről - történelmi hosszmetszetben
Régebí-en a lelkipásztorkodás a családban kezdődött, e nélkül az alap nélkül nem tekintették lehetségesnek az eleven egyházközségi életet. Ma már alig imádkoznak a családban közösen, a gyerekek, amikor hitoktatásra kerülnek, nem tudják a keresztvetést és a Miatyánkot, a fiatal édesanyák már alig mennek be gyermekeikkel egyszer-egyszer a templomba, hogy ott csendben imádkozzanak, hogy a szentekről beszéljenek nekik, elmagyarázzák az egyes képeket és figurákat, s hogy megadják a tiszteletet az oltáron lévő keresztnek és a tabernákulumban jelen lévő Úrnak. Nemcsak a családokból száműzték a keresztet, hanem az iskolákból és az egyetemekről is, a szabadidőből éppenúgy, mint a munkából. A művészet és a tudomány nem ismeri már a Bibliát. Egyre gyérebb tehát a vallás a bázison. Karl Rahner már évekkel ezelőtt beszélt az egyház, s vele együtt lelkipásztorkodási formája szükségképpeni szerkezetváltásáról. A mi „modellünk" nem lehet a Földközi-tenger környékének korai egyháza, de a középkor feudális népegyháza, vagy a barokk kor abszolutista-klerikális egyháza sem. A felvilágosodás óta bent az egyházban is valami új tör utat magának. Nem csupán külső, hanem sokkal inkább belső reformok azok, melyeket a II. Vatikáni zsinat elindított: vallásos magatartásunkban, lelkipásztorkodásunk indítékaiban, a ránk nehezedő pap- és hívőhiányban. Az első lépés az új felé a személyes, egyedi lelkigondozás, a nyílt, megértő szív a kísértések támadásában lévő másik ember iránt. Ezzel a lelkülettel mondta el Páter Schellenberger a mondanivalóját, annak a léleknek a „szerkezetváltásáról" beszélhetnénk, amely a lelkeket kivánja gondozni. Fordította: Bánhegyi B. Miksa A lapzárta után beérkezett hozzászólásokat a következő számunkban közöljük. KÖRKÉP Söveges Dávid A SZERZETESENGEDELMESSÉGRŐL — TÖRTÉNELMI HOSSZMETSZETBEN „Az engedelmesség—tetszó' lesz Isten előtt és kedves az embereknek..." (Szent Benedek Regulája 5,14) Az engedelmesség helye a keresztény életben Óriásira nőtt immár az engedelmességgel foglalkozó irodalom. Hogy itt probléma van, letagadhatatlan. Alois Müller könyvének1 bevezető fejezete ezt nyilvánvalóvá tette (1964), és azóta még tovább nőtt a témával foglalkozó pro et contra írások száma. J. Leclercq szava beigazolódott: „Az engedelmesség-irodalom nagy részét meghatározza a rettegés, hogy az alattvalók nem engedelmeskednek. Egy kisebb része (ma talán már nem is kisebb) éppen fordítva, attól az óhajtól van áthatva, hogy az ellenszegülést vagy legalább néhány válfaját igazolja".2 De a leegyszerűsítés, az egy okra való visszavezetés, inkább elhomályosítja az igazi helyzetet, semmint magyarázza. 228
