Teológia - Hittudományi Folyóirat 25. (1991)
1991 / 4. szám - KÖRKÉP - Söveges Dávid: A szerzetesengedelmességről - történelmi hosszmetszetben
Hogy a kérdés ennyire akuttá vált napjainkban, annak többféle oka lehet. Egyházon belüli és külső egyaránt. Belső: az egyházi tekintély megnövekedése az utolsó másfél században, IX. Piustól kezdve. Mindenki az egyházi hierarchiára figyel, elsősorban a pápára. Ahhoz igazodik vagy attól fordul el. Az I. Vaticanumban éri el az a magatartás a csúcspontját az infallibilitás dogmájának kimondásával. Ami a középkor második felében megindult: az egyház azonosítása a hierarchiával, pl. Szienai Katalinnál, most már teljes lesz. Belülről is, kívülről is. — Az ilyen fokú pápára-figyelést a tömegkommunikációs médiák nagy mértékben elősegítették, a sajtó már a múlt század közepétől is. A konvertita E W. Faber, londoni oratoriánusról maradt fenn a kis anekdota, hogy azt mondta volna egyszer Azt szeretném, ha a reggeli lágytojás és pirítós mellett ott lennének az újságban a legújabb római döntések, hogy tudjam, mihez tartsam magam. A II. Vatikáni zsinat itt változást és új irányt hoz a teljesebb egyháztanával, a laikus hívek nagykorúságának meghirdetésével, a hívek hitérzék-tanával. Az engedelmesség problémájának kiéleződéséhez kívülről hozzájött a demokratizmus vagy legalábbis ahhoz hasonlónak látszó jelenség; az emberi autonómia erős hang- súlyozása, a tekintélyi, diktatórikus uralommal való szembefordulás, a polgári engedetlenség, a „civil kurázsi" értékké nyilvánítása stb. Mindezek vetületei az egyházi életben az engedelmesség körüli viták. Az is hamar nyilvánvaló lett, hogy nem lehet az engedelmességről csak elkülönítve beszélni. Ahogy A. Müller könyvének ríme is hangsúlyozza már, de nagyon sok más tanulmány is: ez összefüggésben van a parancsolással, a tekintéllyel, sőt más tényezőkkel is. Például a szabadsággal, a szeretettel, a hittel, az emberek közötti kapcsolatokkal. Ha a szabadsággal, akkor a felelősséggel is. Ha a tekintéllyel, akkor a tiszteletnek, a reverendának is rokona. A hitben is benne van az engedelmes elfogadás mozzanata. A szeretettel annyiban, hogy mint szociális erény, a cselekvés területére vonatkozik. Ha a tomista, neotomista rendszerben keressük az engedelmesség szisztematikus helyét, nem tehetjük minden további nélkül a legmagasabb helyre, ahogy gyakorlatban sokan és sokáig tették. Nem tartozik a három isteni erény közé (hit, remény, szeretet), a négy sarkalatos erény közül az igazságosságba szokták belefoglalni,3 ott is a szociális igazságosságba (,,'Suum cuique"). Hogy erény-e egyáltalán az engedelmesség? Attól is függ, hogyan határozzuk meg az erényt magát, és ebben az engedelmességet. Mivel az ma már nem olyan fontos teológiai kifejezés, mondhatunk helyette keresztény magatartást, talán még alapmagatartást is. Mindezekre tekintettel kell lennünk, ha helyes felfogást akarunk kialakítani. Ha így a szisztematikus helyét körül is írtuk, még mindig nagyon szétágazó és összetett fogalomról van szó. Meg kell különböztetni az engedelmesség fajait is. Pl. aszerint, hogy kinek engedelmeskedünk. Istennek vagy embereknek, eszerint van vallási és világi engedelmesség. Vagy, ami még komplikálja: van, hogy emberen keresztül engedelmeskedem Istennek. — Meg szokták különböztetni aszerint, hogy mire irányul, mi a célja: nevelői engedelmességet, szociális engedelmességet és aszketikus engedelmességet. A szerzetesség történetének folyamán még ezek között is vannak alfelosztások, különbségek. De elkülönítésük mellett is ezek a fajták kapcsolatban vannak egymással, keresztezik egymást, egymásba folynak. Azt is állíthatjuk, hogy amit a szerzetesi engedelmességről mondunk, az lényegében áll az egyházi engedelmességre is, a hierarchiának nyújtott engedelmességre. Még a szerzetesi engedelmességet sem kívánjuk kimerítően tárgyalni. Csak a történeti fejlődés néhány mozzanatára utalunk, olyanokra, amilyenek témánk szempontjából relevánsak. De hadd hangsúlyozzuk még egyszer: amit így elkülönítünk, kisarkítva, az a valóságban, a szerzeteséletben egységben van. Pachomius és az anachoréták Nem egészen helytálló az a feltételezés, hogy az engedelmesség a közös életet élő szerzetesek, koinobiták erénye. Ez az életforma Pachomiusszal kezdődött ( 345). Ami előtte volt, az remeteség, az anachoréták életformája. Ezeknek mintaszerű, nagy alakja 229
