Teológia - Hittudományi Folyóirat 25. (1991)
1991 / 4. szám - FÓRUM - Bánhegyi B. Miksa (ford.): Hiány van papokban is hívőkben is - Vita jelen lelkipásztorkodásunk kríziséről
pásztorkodás mellett száll síkra, amelyik az egyes emberrel törődik, ahol a papnak már nem az a dolga, hogy az „egész területet átfogóan" lássa el szentségekkel az egyházközségeket, hanem egyénileg — azt mondhatnék: gyógyító beszélgetésben — szólítja meg a személyeket. Ehhez viszont nagyon kevés a papunk, és a növekvő paphiány miatt a helyzet e tekintetben csak rosszabb lesz. Egy fiatal teológus véleménye: „Mint az egyházközségi pasztoráció leendő munkatársát, engem is nagyon közelről érintenek az ott mondottak. Sok pozitívumot fedeztem fel bennük, például, hogy az embereket nem szabad kényszeríteni a templombajárásra, s hogy az egyház nem válhat vallási szolgáltató vállalattá. Ami azonban nem tetszik: hogy az egyházközségnek ez a képe tulajdonképpen mégis nagyon papcentrikus. Ha követnénk Páter Schellenberger nézetét, hamarosan nem lennének élő közösségeink, mert a pap nélküli egyházközség szükségképpen elapad. Nem egy zsinat előtti elképzelésről van itt szó, amelyik fölmagasztalja a 'Plébános Uraf? Nem lehet kikerülni a kérdést: vajon a papnak kell-e az egyházközség 'középpontjának' lennie?" Nem a pap, hanem Jézus Krisztus a középpontja minden keresztény közösségnek — írja aztán tovább, s ha egy egyházban már nincs elég pap az Eucharisztia ünnepléséhez, akkor a „pap nélküli egyházközségeknek" kell megtartaniuk a maguk saját istentiszteleteit. „Néhány napja plébánia-gyűlést tartottunk, s az éppen ezzel a problémával foglalkozott. Ott is panaszkodtunk a növekvő paphiány miatt, s azzal okoltuk meg istentiszteleti kínálatunk leépítését. Viszont a papunk mellett van két lelkipásztorkodó diákonusunk is. Nem lehetséges az istentiszteletekben nagyobb változatosság? Kell, hogy mindig mise legyen? Az egyházközségek is tarthatnának például a diákonusokkal áldoztatással összekapcsolat ige-istentiszteletet. Nem jelezné ez az egyházközségen belül, és főleg nem váltaná életre egy kissé jobban a hivatalok és feladatok sokféleségét? Valóban a papnak kell mindent csinálnia? Minden istentiszteleti ünneplésben jelen van Jézus Krisztus, akitől a közösség szerető odafigyelést és áldást nyer, s akire irányul minden magasztalás és hála. A diákonusok, a lelkipásztori kisegítők, nők és férfiak, ugyancsak helyi lelkipásztorok, rajtuk, mindőkön keresztül is létrehozható az egyházzal az eleven kapcsolat." Persze itt felmerül a régi kérdés, hogy akik így az (ige-áldoztató) istentiszteletet vezetik, miért ne ünnepelhetnék ők maguk az Eucharisztiát is a már húsz évvel ezelőtt megfogalmazott követelmény értelmében, hogy engedjék meg a „kipróbált nős férfiak" pappá szentelését. Egy olvasó még radikálisabban nézi ezt a problémát: „Tud valaki egyetlen valódi, magában megálló és megcáfolhatatlan érvet azzal szemben, hogy egy keresztény közösségben minden tag, aki meg van keresztelve, ordinálható, szentelhető lenne, ha hivatásuknak éreznék azt? Miből lehet kikövetkeztetni minden korra kötelezően, hogy Isten népének körülbelül csak egy ezreléke ordinálható? Minden általam ismert ellenérv véleményem szerint arra vezethető vissza, hogy korábbi vallásipolitikai elképzeléseket (például a főnök-varázsló séma szerint) vittek át a kereszténységre. Az Apostolok Cselekedetei 2,17 idézi Joel prófétát, aki szerint a Lélek mindenkire kiáradt." Ez az olvasónk aztán idézi Wanke erfurti püspököt: „sok mindenről, amiről eddig azt gondoltuk, hogy a föladhatatlan katolikumhoz tartozik, ki fog derülni, hogy egy kor függvénye volt csupán, és elválasztható az egyház lényegétől. Amire szükségünk van, az köznapi kereszténységünk átitatása elmélyült lelkiséggel, valamint egy tá- gabb lelkipásztorkodás-fogalom." A világi mindent csinálhat? Egy lelkipásztor írja, aki éppen most tért haza dél-amerikai útjáról: „Venezuelában két sürgős ajánlatot kaptam: vegyek át egy 60 ezer vagy egy 30 ezer lelket számláló egyházközséget... Dehát csak nem lehet a világegyház programja, hogy újra minden istenhátamögötti kis falunak főiskolát végzett, cölebsz papot találjon — az apostolok sem voltak azok! Az embereknek végre meg kell szabadulniuk attól, hogy ellátottságban gondolkodjanak; önállóknak kell lenniük a hitben, mint például a bázisközösségekben a mindenkori felelőseikkel." 226
