Teológia - Hittudományi Folyóirat 25. (1991)
1991 / 4. szám - A TEOLÓGIA BESZÉLGETÉSE P. WEISSMAHR BÉLA S. J. TEOLÓGIAI TANÁRRAL - Zimányi Ágnes: Krisztusi engedelmesség
érthetetlenül, ha valaki a szenvedést is vállalja. A rossz legyőzésének és kiküszöbölésének egyetlen hatásos eszköze a szenvedés elvállalása. S milyen szenvedést vállalt magára az Úr? Krisztus azt a szenvedést vállalta magára, egészen konkrét formában, amelyet a bűn és az emberi gonoszság ebbe a világba hozott. Nem ragadta meg az emberi hatalmat, nem védekezett, hanem éppen a védtelenséget választotta. Nem az a messiás volt, aki a földies elképzeléseket kielégítette, ezért ítélték őt el. Mindezt magára vállalva radikálisan megváltoztatta az emberi szituációt. Egyetlen volt, aki bűn nélkül, egészen ártatlanul élt a világban úgy, hogy a rosszat, ami a világban volt a legmélyebb dimenziójáig elfogadta anélkül, hogy Isten ellen föllázadt volna. íme, a valódi engedelmesség. Látja, akárhogy körbejárjuk a témát, mindig ide jutunk: Elfogadni a saját szituációt, a végességet és a korlátokat. Nem azt jelenti ez, hogy az embernek mindenkor gúzsba kötve kell léteznie, de el kell fogadnia megtapasztalt végességét, korlátáit és alapjában véve a halálát is. A megváltás lényege abban áll, hogy Krisztus elfogadta ezt. Rendkívülien idevég a 2. Korintusi levél néhány verse. Pál apostol tipikusan páli módon, majdnem banális úton jut el valami fantasztikusan mély gondolat kifejtéséhez. Vitatkoznak vele, hogy ő hol ezt, hol azt akarja: „Nem mindegy az igen és a nem" (2Kor 1,18) — védekezik a gyanúsításokkal szemben, és megragadja az alkalmat, hogy a megváltás ökonómiáját kifejtő mélységbe lenyúljon. „Isten Fia, Jézus Krisztus ugyanis, akit mi... hirdettünk köztetek, nem volt majd igen, majd nem, hanem az igen valósult meg benne. Isten valamennyi ígérete igenné lett benne. Ezért hangzik föl általa az ajkunkon az Amen, Isten dicsőségére" (2Kor 1,19—21a). Isten részéről az emberiség felé íómondott igen, Jézus Krisztus maga, akiben Isten végérvényesen kimondja az igent, hogy ő az igazi Emmanuel, aki visszavonhatatlanul közösségre lép velünk — „Isten velünk", — ugyanakkor Jézus Krisztus szenvedése, sorsvállalása, halála révén az emberiség igenje Isten felé. Az emberiség ezt az igent nem tudta volna magától kimondani. Az Istennel szembeni igen csak az lehet az ember számára, hogy elfogadja önmagát, mindazt, ami az ember. S ezt csupán Jézus Krisztus tette meg és ez volt az ő engedelmessége. Azért kellett ennek egészen a kereszthalálig történnie, hogy mindez teljesen világossá és kézzelfoghatóvá váljék. Ó tehát Isten igenje számunkra, és ő az egész emberiség nevében kimondott emberi igen Isten felé. S a kettő ugyanaz. A kettő identikus és ez a khalkedoni dogma; valóságos Isten a hozzánk jövésben, és valóságos ember, az Istenhez menő emberiség reprezentációjaként. A megváltással, mint mondottam, az emberiség helyzete radikálisan megváltozott, és ez nyilatkozott ki a föl támadásban. Olyan halál volt ez, amely örök életet biztosít számunkra. A feltámadás úgy is értelmezhető, mint a másvilág kézzel fogható beletöré- se, belerobbanása ebbe a mi világunkba. — Milyen jövője lehet az engedelmességnek? Lehet-e a hitnek jövője? — kérdezhetném. Ezek a kérdések engem kevésbé zavarnak meg. Természetes, hogy a szekularizált világ az a világ, amely előbb-utóbb rá fog jönni, hogy önmagának nem elegendő. Úgylehet, egyeseknél hosszabb, másoknál rövidebb lesz a folyamat, vagy valaki észre sem veszi, merre tart. Világos azonban, hogy szekularizált létünkből nagyon hiányzik valami, és ez pontosan a transzcendencia, a személyes Isten. A világ a maga kárán fogja megtanulni, hogy erre szüksége van. Szociológiai felmérések alapján nem lehet az egyház jövőjét és általában a hit időszerűségét kétségbe vonni vagy lehetetlennek mondani. Az igazság nem attól függ, hogy pillanatnyilag hányán vallják. Krisztus föltámadása után az apostolok szociológiai felmérésekre hivatkozva talán el sem kezdik azt a térítő munkát, melyet a feltámadott kívánt tőlünk. A feltámadás valóságának ereje, az emberiség vágya a tökéletes és teljes boldogság, az Istennel való egyesülés után, — mindez valódi erő és dinamika, amely újra és újra életerőre fog szökkenni. — Köszönjük a beszélgetést. Zimányi Ágnes 224
