Teológia - Hittudományi Folyóirat 25. (1991)
1991 / 4. szám - A TEOLÓGIA BESZÉLGETÉSE P. WEISSMAHR BÉLA S. J. TEOLÓGIAI TANÁRRAL - Zimányi Ágnes: Krisztusi engedelmesség
A TEOLÓGIA BESZÉLGETÉSE P. Weissmahr Béla S.J. teológiai tanárral KRISZTUSI ENGEDELMESSÉG P. Weissmahr Béla 1929-ben született, Budapesten. Érettségi után belépett a jezsuita rendbe és a Manrézában elvégezte a két év noviciátust. 1949-ben a rend teológiai tanulmányok végzésére külföldre irányította. Többedmagával illegálisan készült elhagyni az országot, de a határon elfogták. Amikor féléves börtönbüntetése után 1950 februárjában szabadult, csupán néhány hónap volt hátra a szerzetesrendek feloszlatásáig. Újabb rövid kényszertartózkodás után a szegedi szemináriumban tanult kispapként. 1952-ben azonban a püspök — állami utasításra — kénytelen volt a szerzetes kispapokat a szemináriumból elbocsátani. Weissmahr Béla ekkor Budapestre ment, segéd- és szakmunkásként dolgozott, majd civil hallgatóként bejutott a budapesti Hittudományi Akadémiára. 1956-ban elhagyta az országot, és tanulmányai befejezése után 1958-ban Hollandiában pappá szentelték. Hollandiából Indonéziába került, ahol indonéz nyelven tanított dogmatikát. 1967-ben visszatért Európába és Rómában P. Alszeghy Zoltánnál „A közvetlen isteni beavatkozás mibenléte" című értekezéssel doktorált. 1971-től máig a müncheni teológiai főiskolán természetes isten tant — theologia naturalis-t — és 1972-től metafizikát tanít. Ugyanakkor P. Weissmahr Béla 1990 őszétől az év nagyobb részét Magyarországon tölti. Novíciusmester a jezsuita rend Szegeden működő újoncházában, és filozófiát tanít a szegedi Hittudományi Főiskolán. — A természetes istentan, melyei Ön Münchenben tanít, voltaképpen a theodiceával azonos? Nagyjából. Nem igazán szeretem a theodicea szót, bár használatos, mert leszűkíthető értelmű. Isten megvédését és igazolását jelenti. Leibniz hozta használatba a szót, hasonló című művében, amelyben megvédte Isten létét és jóságát azokkal szemben, akik ezt tagadták. Feleletet próbált adni arra a kérdésre, hogy miként igazolható Isten léte és gon- viselése amellett, hogy világunkban a rossz létezik. Ez a problémakör a filozófiai istentannak csupán egy — bár fontos — fejezete. — S Leibniz mivel igazolta tételét, mely ma is alapvető kérdés? A tradidonális álláspontot képviselte, némileg módosítva. A véges világban, melyben szabadakarat működik, a rossz nem küszöbölhető ki egészen. A véges világban ugyanis véges szabadság érvényesül, amely nincsen a jóra egyértelműen, a maga természete szerint szükségszerűen lefixálva. így a rossz fölléphet és Isten ezt azért engedi meg, mert a szabadság olyan hallatlanul nagy érték, hogy ezért érdemes a rossz lehetőségét és ténylegességét is elfogadni. — Miért oly hallatlan nagy érték a szabadság? Mert önállóság nélkül nincsen semmi, ami valamiképpen a legcsekélyebb mértékben is Isten partnerévé válhatna. Sőt, többet mondanék: Isten nem is tud mást létrehozni, mint önállóságot. A teremtés aktusának éppen az a lényege, hogy fölszabadít, önállóvá és szabaddá tesz, önbirtoklást, öntevékenységet eredményez... és ez nemcsak az emberre érvényes. Bizonyos módon, analóg értelemben minden létezőre, sőt az egész teremtett világra igaz. Ha nem lenne szabadságunk, nem lenne öntudatunk sem. Az öntudat és a szabadság azonban csak az emberben válik teljessé úgy, hogy erkölcsi felelősségei páro218
