Teológia - Hittudományi Folyóirat 25. (1991)
1991 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Fila Béla: Ami Jézusból sugárzik
Különös fényben ragyogtatja fel Jézus engedelmességét a Zsidóknak írt levél, amely igen intenzív és bensőséges hitéletet tételez fel. Jézus Főpapunk, aki világba lépésekor így nyilatkozott meg: „Nézd, megyek Istenem, hogy teljesítsem akaratodat" (10,9). Az ószövetségi áldozatoknak is csak akkor volt értékük, ha azokat hittel mutatták be. Krisztus bensőséges engedelmessége helyreállította a külsőségessé vált szertartásokat. Jézus engedelmessége tette értékessé az Atya számára a keresztáldozatot, engedelmessége által lett tökéletes örök Főpapunk (9,14). Ugyancsak engedelmessége révén lett Jézus a közvetítő Isten és az ember között. Talán az újszövetségi kinyilatkoztatás legmélyebb értelmezése a következő állítás: „Annak ellenére, hogy ő volt a Fiú, a szenvedésből engedelmességet tanult...és hódolatáért meghallgatásra talált" (5,7-8). Jézust az Atya örök akarata rendelte Főpapnak és amikor a második isteni személy, a Fiú emberi természetet vett magára, akkor isten-emberi mivoltában közvetítő lett. Jézus csakis úgy lehetett valóban Főpapunk, ha igazán közülünk való lett, ha megízlelte és megvalósította az emberi létezést teljes mélységében, egészen a szenvedés és a halál megaláztatásáig, kiszolgáltatottságáig. így emberi természete szerint is igazi hódolatot mutatott be az Atyának, az emberiség engedelmes és engesztelő-dicsőítő hódolatát. Jézus a szenvedésből tanult enf edelmességet, áldozatát istenségével személyesen egyesült embersége hajtotta végre. létének fényeiből, a kinyilatkoztatott adatokból, azok teológiai értelmezéséből sugárzik felénk az engedelmes Jézu alakja és műve. AZ ENGEDELMES JÉZUS KÖVETÉSE „Mi ezeknek a dolgoknak tanúi vagyunk a Szentlélekkel egyetemben, akit az Isten megadott azoknak, akik engedelmeskednek neki." Péter ezekkel a szavakkal tesz tanúságot a főtanács előtt a megfeszített és feltámadott Jézusról (ApCsel 5,32). Az eszmélő, elmélkedő, ráérző gondolkodás képes leleplezni az ember önámításait, a veszélybe sodró gőgöt, az alaptalan magabiztosságot és rámutathat arra a személyes alapra, amelyre rá kell hagyatkoznia az embernek, hogy igazán növekedni és beteljesedni tudjon. Az önzés és a gőg az ember legbensejében pusztít, melyeket csak életének személyes és abszolút alapjára való engedelmes ráhagyatkozás orvosolhat. Gondolkodásunk erőfeszítése felfedheti ennek a ráhagyatkozásnak, engedelmességnek értelmét, azt a személyes, abszolút irányító értelmet és akaratot, amely minden létezőt, de különösen az embert itt és most léte legmélyén érinti és egyesíti. Aki Jézushoz közelít, az megtapasztalja a belőle kisugárzó személyes erőt és képes lesz arra, hogy önmagából kiemelkedjék, legyőzze önmagát, engedelmes legyen. Olyan valakihez kösse, olyan valakinek vesse alá önmagát, aki végtelenül több és nagyobb nála, aki létének alapja, akire ráhagyatkozhat. Sejtéseinkben, egyre világosodó eszmélődéseinkben felderül az a személyes, abszolút hatalom és akarat, amely mindent létében és mivoltában meghatároz és irányít. Ez a végtelen isteni hatalom megszelídíti és irányítja az emberben előzetesen és eleve benne rejlő szellemi energiákat. Szellemi képességeink önmagukban még meghatározatlan lehetőségek. Arra szorulnak, hogy tudatosan egy központra irányítsuk azokat, ami felé természetük szerint is tartanának. Ha az ember nem ismerné fel életének ezt a rejtett, de valóságos központját, horizontjának alapját, akkor élete komoly veszélybe kerülne. Az autonóm, felvilágosodott és szekularizált ember még távolról sincs felkészülve a világ totális birtokba vételére és radikális átalakítására addig, amíg fel nem fedezi véges életének végtelen, feltételes létének feltétlen központját, amíg összhangba nem tudja hozni véges, de végtelenre irányított szellemi energiáit, amíg meg nem tanul engedelmeskedni. Senki nem veheti kezébe a világmindenség, a történelem feletti uralmat, aki nincsen kapcsolatban a világ abszolút alapjával és nem vetette alá magát ennek a személyes hatalomnak. Csak az használja a dolgokat végső rendeltetésüknek megfelelő módon, aki távolságot is tud tőlük tartani, aki engedi, hogy azok is meghatározzák őt magát. Az igazán engedelmes ember, a ráhagyatkozni tudó ember fogja fel a dolgok értelmét, rendeltetését, azt, ami legbensőbben érint és meghatároz minden dolgot. Egyidejűleg kell az embernek „nem"-et mondani uralomra vágyó törekvéseire, 216
