Teológia - Hittudományi Folyóirat 25. (1991)
1991 / 3. szám - KÖRKÉP - Aszalós János: A közösség nem adottság, hanem feladat
kozó és a már közösségként jól működő szervezetek nagyobb elfogadottságot és nyilvánosságot nyerjenek; a közösségek karakterét elsősorban ne a pillanatnyi lelkipásztor, hanem a közösség állandó tagjai határozzák meg. Ne féljünk a kívülállókra gyakorolt összhatást néha mérlegre tenni és külső megfigyelőkkel is zsüriztetni! Figyeljünk végül azokra a hiánycikekkre, melyekkel a társadalom kulturális-szociális piaca nem tud szolgálni: ezek pótlására az egyházi közösségek eddig is feltűnő mozgékonyságot mutattak. A hatásrendszer megerősödése Krisztussal való kapcsolatunk megújulásától függ. A mai mérleg azt mutatja, hogy ez a megújulás az elmúlt negyven évben nem történt meg, legfeljebb itt-ott megindult. Belső tevékenységeken a közösségi szervezet alkotóelemeinek egymás érdekében végzett szolgáltatásait értjük. Az alkotóelem alrendszert vagy résztvevőt (személyt, alacsonyabb szintű szervezetet) jelenthet. Ilyen szolgáltatás lehet az oktatás, lelki segítség, szolgálat a közös istentiszteleten, Szentírás közös tanulmányozása, kapcsolatteremtés, evangelizáció, prófécia és a Lélek egyéb adományainak gyakorlása, egymás támogatása a mindennapi élet számtalan területén. Meglepő, hogy a potenciálisan igen nagy tevékenység-halmazból katolikus közösségekben milyen kevéssel, ill. milyen ritka esetben találkozhatunk. Nagyobb számmal kisközösségek esetén, kisebb számban csak néhány minta-egyházközségben tapasztalhatunk gazdagabb tagozódású belső életet. E jelenségek néhány valószínű, de nem kimerítő okát három tényezőben látjuk. Elsőként az tűnik szembe, hogy a belső tevékenységek szétosztása túlkoncentrált; az egyház — a II. Vatikáni zsinat kezdeményezése ellenére — még mindig olyan hadsereghez hasonlít, amelyben a tisztek harcolnak, a közkatonák pedig csak nézik a küzdelmet. Másodsorban a vezérlési rendszert hibáztatjuk. Ez a rendszer nagyobbrészt visszacsatolás nélkül működik, nem látja meg, nem támogatja a helyi igényekből fakadó, nem eleve tökéletes kezdeményezéseket és nem veszi tudomásul a szubszidiaritás elvét, amelynek értelmében a vezérlési funkciókat is a lehető legalacsonyabb szinten kell végezni. Végül a világba való beágyazottságunk, a civilizációs fejlődés is az elszigetelődésre késztet bennünket, pedig a keresztény tanúságtétel éppen ezen a ponton kívánná meg a legerőteljesebb ellentmondást erre az elszigetelődésre. Alapvető javaslatunk az, hogy a közösségek belső és külső tevékenységeiben való huzamos, kipróbált résztvétel a bérmálás elengedhetetlen feltétele legyen. El kell érnünk azt, hogy minden hívőnek fontos szerep jusson legalább egy közösségben. A vezérlési (irányítási) rendszer végzi az értékek, célok rangsorolását, a koncepciók, tervek kidolgozását, a döntéshozatalt, az információáramlás megszervezését, a belső tevékenységek szétosztását, koordinálását stb. A vezérlés lehet — egyközpontú, hierarchikus vagy osztott, — visszacsatolásos vagy visszacsatolás nélküli, — az előbbi esetben pozitív és/vagy negatív visszacsatolású, — érdek- vagy értékegyeztetésen alapuló, — önigazgató vagy kívülről vezérelt, — lezárt vagy továbbfejlődésre képes. A közösségalakítás feladatának szempontjából tekintve úgy tűnik, hogy a katolikus egyház döntően hierarchikus, visszacsatolás nélküli, zárt és nagymértékben érdekegyeztetésen alapuló vezérlési szerkezettel rendelkezik, ami akadálya a közösségi egyház fejlődésének. Különös ellentéte ennek, hogy a kisközösségek és a családok nagy részében a vezérlési szerkezet osztott és visszacsatolásos, értékegyeztető önigazgatás mellett. A kétféle, polárisán ellentétes vezérlési szerkezet együttélése általában nem baj, de nálunk olyan nagyok az eltérések, hogy irányítási konfliktus keletkezhet. Még kirívóbb a helyenként, főleg egyes plébániákon tapasztalható monolitikus, önigazgató rendszer, mely napjaink felfogása szerint kövületnek számít. Javaslatunk elsősorban az, hogy az egyház vezérlési szerkezetét a szubszidiaritás elve alapján decentralizálni kell. Tudomásul kell venni, hogy a különböző típusú és szintű közösségek más-más jellegű vezérlési rendszert kívánnak meg; az így létrejövő sokszínűséget állandó értékegyeztetéssel kell harmonikussá tenni. A vezérlés támogatására országos, 167
