Teológia - Hittudományi Folyóirat 25. (1991)
1991 / 3. szám - A TEOLÓGIA BESZÉLGETÉSE - Zimányi Ágnes: Tőkés László nagyváradi református püspökkel
A TEOLÓGIA BESZÉLGETÉSE TŐKÉS LÁSZLÓ nagyváradi református püspökkel Tőkés László és Temesvár népe sorsdöntő szerepet vállalt azzal, hogy elindítója és kovásza lett az 1989-es romániai eseményeknek, amelyek végül megállították „Heródes tom- bolását". Tőkés László Kolozsváron végezte a teológiát 1971-75 között. Temesvárra a dé- si üldöztetés és a papságból való ideiglenes felfüggesztés után került 1986-ban, mint mondja: „Politikai meggondolásból újra álláshoz juttattak". 1988-ban Temesváron is kezdetét vette az összehangolt egyházi és politikai hajsza, de Temesvár „erős várnak" bizonyult, Isten az „erőtlenek erejét" használta föl a szabadításra. Tőkés László ma Nagyvárad református püspöke. Méltán példaképe mindazon lelkeknek, akik „elvetették maguktól az idegen isteneket, és szolgáltak az Úrnak" (Bír 10,16). — Korunk emberét elért eredményei öntudatossá teszik, sikereit többnyire önmagának tulajdonítja, gondolkodásában háttérbe szorul a szakrális elem, és sokszor érzi úgy, hogy már nincsen szüksége Istenre. Az eltávolodás nem ma kezdődött... Az előzmények valóban messzire nyúlnak, és nem én vagyok hivatva, hogy társadalmi, szellemi és vallástörténeti áttekintést nyújtsak a folyamat egészéről. Nyilvánvaló, hogy a sajátosan vallásos ihletésű, hittől átitatott történelmi korok után mára fokozatosan vállalt, s mind nyíltabban megvalósuló egyháztalanodás és Istentől való elidegenedés megy végbe, amelynek végletes megjelenési formája az albánok vallás nélküli társadalmi rendszere volt. Tudatosan szűkítem a kört a megelőző negyven-ötven évre, mert ennek vagyunk közvetlen örökösei és szenvedő alanyai. Hitünk útján való folytonosságot lényegében ettől az időszaktól kell eredeztetnünk, és ezért foglalkoztat engem fokozottan is ez a korszak. Túlságosan elvontnak érzem ugyanis, hogy „távolállók" — úgy általánosságban — kortól és történelmi helyzettől függetlenül. Természetesen kétezer évvel ezelőtt, éppúgy akadtak távolállók, mint ma, ha nem is mindig szakadhattak ki az egyházból formailag. Ez örök emberi kérdés, ahogyan a Szentírásban a tékozló fiú közismert esete is mutatja. Mindig eltávolodhatunk Istentől és az ő földi megjelenésének egyházi formáitól. — Különösen, ha az uralkodó rendszer is buzgólkodik az egyház hiteltelenttésén... Az egyháznak éppen a hitelét akarták elrontani az elmúlt időszakban. Nagy szakértelemmel, rafinériával és ideológiai nehézfegyverekkel iparkodtak elérni céljukat, s nem is kevés eredménnyel. Lényegében lepusztult az egyház. Lehetnek árnyalatnyi különbségek a különböző egyházak és felekezetek között, vagy lehet éppen országok szerint differenciálni, egészében véve azonban nagyok a károk. A kommunista rendszer bálványt emelt számunkra és a bálványok nem tűrhetik el Istent. Nem véletlenül vált az egyik legfőbb ideológiai alapelvvé az ateizmus. Istent kellett kiiktatni az emberek életéből, hogy ne neki engedelmeskedjenek, hanem a mindenkori hatalomnak. Ennek a pusztításnak, képletesen szólva templomrombolásnak, szentképrombolásnak a következtében megromlott az egyház tanításának és szolgálatának a hitele. Érzékeljük — és ez sokkal fájdalmasabb, mint az ateizmus pusztítása —, hogy a mi hitelünk is híjával találtatott. Ezért távolodtak el tőlünk az emberek, ezért fordultak szembe az egyházzal, vagy váltak közönyössé az egyház iránt. Most, amikor úgy lehetőségek nyílnak és 154
