Teológia - Hittudományi Folyóirat 25. (1991)

1991 / 2. szám - KÖRKÉP - Bán Endre: Fény és árnyék a lélek mélyén

idő után hibátlanná válik, az örökös csalódásra kárhoztatja magát. (Rosszabb esetben elvakulttá és önteltté válik.) Földi életünkben nélkülözhetetlen az alázat, amely egyszerre képes feloldani az ember törekvését a jó után, és bűneink által megélt kudarcainkat. Az alázat által elfogadjuk magunkat, abban a tudatban, hogy Isten is elfogadott minket. Más szóval: nem úgy akarom magamat látni, ahogyan saját látásom mutatja, hanem ahogyan Isten lát engem. Isten szemében pedig bűnösök vagyunk, de egyben gyermekek is: Isten bűnös gyermekei. Atyánk bűneink ellenére szeret minket, s az ő szeretete szólít és bátorít fel a jóra. Jézusnak alázatosságra hívó szava tehát egyaránt megóv a farizeusi önteltségtől és a csüggedéstől.

De talán szabad Jézus szavát mélyebben is értelmeznünk! Nemcsak arról van szó nála, hogy szelíd, békés alázatban élte életét, mentesen minden nagyravágyástól vagy bonyolultságtól. A Szentírás szavai szerint hozzánk hasonlóan mindenben kísértést szenvedett, a bűnt kivéve.

Vajon Jézus nem élhette-e át valamilyen formában a bűntudat élményét is? Láttuk a fenti válaszokból, hogy a bűntudat nem mindig kapcsolódik ténylegesen elkövetett bűnökhöz. Visszagondolva az idézett feleletekre, világos, hogy mindhárom bűntudatforrás előfordulhatott Jézus életében is. „Másnak szomorúságot okozni": — ez nem volt előtte sem ismeretlen. Látnia kellett édesanyja szenvedéseit, amiket miatta elszenvedett. Meg kellett tapasztalnia, hogy hívei, tanítványai mennyi zaklatásnak, kellemetlenségnek lettek kitéve. Tudnia kellett, — és előre is mondta —, hogy ők is szenvedni fognak azért, mivel követői lettek. Nem érezhette-e át Jézus szeretteivel kapcsolatban ezt a bűntudathoz hasonló keserű érzést? — „Elmulasztani valamit": nos, ez az érzés sem lehetett ismeretlen Jézus előtt. Amikor a sok aratnivalót és a kevés munkást említette, ez nem csupán száraz kijelentés volt ajkán, hanem inkább egy kínzó sóhaj feltörése. Amikor nem engedett a marasztalásoknak, hanem járta éhesen, tikkadtan az országutakat, ebben is benne lehetett a véget-nem érő feladat átélése, a roppant teher csüggesztő érzése. — Végül a „belső meghasonlás" sem kerülte el Jézust. Ez nemcsak a Getszemáni-kertben és a kereszten átélt agónia meghasonlása, hanem jóval előbb a küldetésből fakadó belső feszültség. Milyen keserűen hangzik az a kijelentése: ha ő nem jött volna el, s nem tanított volna, nem lenne bűnük ellenségeinek (Jn 15,22). Hasonlóan megrendítően hangzik szava a vakonszületett meggyógyítása után: „Azért jöttem el a világba, hogy ítéletet tartsak, hogy akik nem látnak, azok lássanak, és akik lámák, azok vakok legyenek" (Jn 9,39). — Ebben a lélektani összefüggésben még közelebb érezhetjük magunkhoz a testvérünkké lett Jézust, és amikor halljuk szavát: „Tanuljatok tőlem, mert szelíd és alázatos szívű vagyok!", — akkor megérthetjük, hogy a bűntudat legyőzésének kipróbált eszközét kínálja.

„AKIKNEK MEGBOCSÁTJÁTOK". A gyónás Jézus húsvéti ajándéka. A halál, bűn és rettegés fölött győzedelmeskedő Jézus nyújtja át nekünk. Mennyire érezzük át ezeket a gyónás során? Sajnos, azt kell mondani, hogy kevéssé. Mintha a gyónó túlságosan a maga aktusára vagy a gyónás „technikájára" figyelne, és alig tudatosítaná, hogy kegyelemben részesül. — A kénlésre: Mi a véleményem a gyónásról?" — ilyen válaszokat kaptam.

„Általában nem szeretek gyónni. Néha úgy gondolom, jobb lenne, ha elég volna csak a bűnbánat", (egészségügyi dolgozó) — „Ha jó a gyóntató, akkor érzem hogy érdemes volt. De ha még a gyónás előtti imát sem engedi elmondani, hanem rögtön rákérdez mikor gyónt utoljára, az nagyon rossz, és csak nehezen tudom elfogadni, hogy itt most nem egy ember ül, hanem az Isten szolgája van jelen", (középkorú előadó) — „Csak akkor válhatna igazán azzá, aminek lennie kell, ha a gyónás nem nagyüzenien menne végbe, hanem személyes kapcsolat és beszélgetés során", (orvostanhallgató) — „Csak akkor jó, ha ténylegesen a problémámra kapok választ", (asszisztens) — „A gyónás szerintem akkor lenne jó, ha utána az ember igazán megtér", (egyetemista) — „Talán mindennap kellene gyakorolni", (adminisztrátor) — „A gyónás nagyon sok embernek segít, megkönnyebbül, ha elmondja vétkét egy olyan embernek, aki jóságosán meghallgatja, és

106