Teológia - Hittudományi Folyóirat 25. (1991)
1991 / 2. szám - KÖRKÉP - Bán Endre: Fény és árnyék a lélek mélyén
hogy az ember olyankor is bűntudatot érezhet, amikor nem vétkezett (szándékosan), csak „rosszul sült el a dolog". A bűntudat tehát a tényleges bűntől függetlenül is jelentkezhet. Mindenesetre ez a válasz az emberi kapcsolatok világához kötődik. — b/ Mulasztás a bűntudat másik oka az embereknél. „Ha tudnék segíteni valakinek valamiben, és mégsem teszem", (főiskolás) — „Ha nem segítek akár azzal is, hogy meghallgatom a társam", (orvostanhallgató) — „Elkapkodva cselekedtem, és az eredmény elhamarkodott lett, nem úgy sikerült, ahogy kellett volna", (középiskolás) A mai emberre talán túlságosan is jellemző ez az érzés, hiszen nap mint nap új, váratlan feladatok elé kerül, s szinte sohasem érzi át azt, hogy mindent megtett. Itt hangsúlyoznunk kell, hogy a bűntudat könnyen végtelenségig duzzadó önkínzássá válhat, hiszen az elmulasztható jók köre határtalan. Es ismét megállapítható az is, hogy valódi bűnösség nélkül is jelentkezik a bűntudat keserű élménye. — c/ A belső' meghasonlás szintén oka lehet a bűntudatnak. „Bűn az, amikor valami olyasmit teszek, amiből magam is ügyet csinálok", (egyetemista) — „Ha olyat teszek, ami a lelki biztonságérzetemet megzavarja", (fiatal mérnök) — „A tízparancsolatot túlmenően is bűnbánatot érzek akkor, ha a magam erkölcsi mértéke szerint kötelező magatartási követelményeket megszegem", (nyugdíjas) — „Ha kételkedem, félek és rettegek", (középkorú adminisztrátor) — A sajátmagunkban való csalódás, a belső béke elvesztése szintén nem szükségszerűen kötődik a bűnhöz. Egy valami azonban teljesen világos — és rokon a tékozló fiú élményével: az ember utólag jön rá, hogy elrontott valamit. KÉSŐ BÁNAT? Kétségtelen, hogy úgy tudnánk a bűn ellen igazán küzdeni, ha adott esetben előre tisztán látnánk: mi a helyes, illetve a helytelen. Az élet azonban azt mutatja, hogy nagyon sok szituációban indokoltnak érezzük azt a döntésünket, amit később bűnnek minősítünk. Felmerülhet a kérdés: Nem kellene-e a bánatot, bűneink utólagos beismerését káros tünetnek minősíteni? Tudjuk, hogy a történelem során több ízben is hajlottak egyes gondolkodók, tudósok a bűntudat kiiktatására. Hivatkoztak az emberi autonómiára, az élethelyzetek abszurditására, a mélylélektanra (primér szorongás), belénk programozott magatartásmódokra (pl. agresszió), vagy akár a társadalmi fejlődés követelményeire. Voltak, akik a vallást mindenestől megvádolták azzal, hogy a bűntudat által mintegy pórázon tartja a lelkeket, s megrontja gondtalan életörömüket. Mindezek tudatában tettem fel a következő kérdést: Hogyan próbálok megszabadulni a bűntudattól? A válaszok itt is három csoportba oszthatók: — a/ A belső' élet elrendezése: „Megvallom magamnak, végiggondolom, mitől is volt a bűn", (orvostanhallgató) — „Megpróbálom bizonyos idő után jóvátenni, és ami a legnehezebb, beismerni, hogy mégsem volt igazam", (egyetemista) — „Előfordul, hogy mást vagy másokat okolok bűneimért", (középkorú adminisztrátor) — „Először mindig igyekszem jóvátenni, utólag bepótolni az elmaradottat", (középiskolás) — b/ Külső' rendezés: „Bocsánatot kérek. Ez kettős dolog. Egyszer attól az embertől, akit megbántottam (ez a könnyebb), másodszor pedig újból kiépítem kapcsolatomat az Úrral", (orvostanhallgató) — „Néha megerőltetem magam, és beszélgetést kezdeményezek, vagy elfogadom, ha ők kezdeményeznek, — de ez ritkán sikerül", (középkorú előadó) — „A bocsánatkérés fontossága" (pedagógus). — c/ A gyónást meglepően kevesen említették a fiatalok közül. Viszont a középkorúak, idősek könnyedén, természetesen adták ezt a választ. Ha összegezni akarjuk a válaszokat, elmondhatjuk, hogy minden normális embernek igénye a bűntudattól való szabadulás, és lehetőleg személyesen keresi ennek a módját. Vagyis nincs „automatikus megoldás"! Ki kell mondani a tékozló fiúval: „felkelek és apámhoz megyek". Ez arra is érvényes, ha valaki a gyónást választja. „TANULJATOK TÓLEM!" Ha egyszer az ember kikerülhetetlenül szembesül újabb és újabb hibázásaival, akkor valóban Jézus szava adhat csak „lélektani megoldást:" Tanuljuk meg az alázatot! Aki azt képzeli magáról, hogy hibátlan vagy törekvéseivel bizonyos 105
