Teológia - Hittudományi Folyóirat 25. (1991)
1991 / 2. szám - KÖRKÉP - Orosz László: A bűnbánattartás fegyelme és a gyóntatás hagyománya a bizánci szertartású egyházakban
„Úristenünk,... fogadd el N. szolgád gyónását is, és mint jóságos, engedd el neki mindazt, amit szándékosan vagy akaratlanul, szóval tettel vagy gondolattal elkövetett." A szláv és görögkatolikus egyházak gyóntatási gyakorlata Miután a római katolikus egyház papjai a második évezredben a kijelentő forma használatára tértek át („én feloldozlak..."), lassanként a szláv keleti szertartásúak is átvették ezt a megfogalmazásmódot. Mogila Péter kijevi metropolita 1646-ban latin hatásra következőképpen írta elő a feloldozás befejezését; „Én méltatlan pap, a nekem adott hatalomnál fogva, megbocsátok neked, és feloldozlak téged minden bűnödtől az Atyának és a Fiúnak és a Szendéteknek nevében." Mogila tekintélye révén a latin formula annyira népszerű lett, hogy az egész orosz egyházban elterjedt. A Rómában századunkban kiadott Eukhologion az „összefoglaló imádságában még inkább hangsúlyozza ezt az indikativ — kijelentő — megfogalmazásmódot: „Föloldozlak továbbá összes bűneidtől, melyeket Isten és méltatlanságom előtt bevallottál, az Atyának és Fiúnak és Szentteleknek nevében". A magyar görögkatolikus egyház gyakorlatában a feloldozás erre az „összefoglaló imádságra" szorítkozik. A keleti egyházakban a gyónó többnyire egy ikon vagy az iko- nosztázion előtt áll vagy ül szemben a gyóntatóval. A szlávoknál elterjedt az a szokás is, hogy a pap stólájának (epitrakhélion) a végét a megtérő fejére helyezi, s így mondja el a feloldozás imáját. A magyar görögkatolikusoknál a gyónás külső formája az itteni latin gyakorlathoz áll legközelebb, főleg a térdeplőkkel fölszerelt gyóntatószékekben. Az elmúlt évtizedekben azonban már nálunk is sokfelé történtek bíztató kezdeményezések a lelkivezetésnek és a gyónásnak a szorosabb összekapcsolására. Jegyzetek: 1. B. Häring: Free and Faithful in Christ, Sydney 1980, II. 303—307. — 2. Vo. B. Petra: Questioni di morale congiugale: posizione ufficiale della Chiesa Ortodossa, Unitas 35 (1980) 173—192. — 3. Vo. Silouan szerzetespap cikkét a szentáldozás előtti gyónásról a Messger de l'Exarchat du Patriarche rus- se en Europe ocddentale 1950. évi 2—3. szám 82—91. oldalán. — 4. Vo. B. Poschmann: Busse und letzte Ölung (M. Schmaus et al. Handbuch der Dogmengeschichte IV, 3. Freiburg im Br. 1951.1—80. — 5. 10. fejezet (ford. Erdő Péter: Az ókeresztény kor egyházfegyelme, 159. o.) — 6 Thaumaturgosz Szent Gergely kánoni levelének 11. fejezete a penitenciának megfelelően a bűnbánók öt csoportját említi. — 7. Vo. Tertullianus: A bűnbánatról X,l; IX, 10. Máig is vitatott az, hogy részletes bűnbánatot kellett-e tenni a püspöknek vagy nem Vo. Vanyó L: Az ókeresztény kor dogmatörténete Kr. u. 325-ig, Bp. 1988. 96. — 8. Szent Bazil harmadik kánoni levele (Ep. 217.). Fond. Erdő P., Ókeresztény írók VI/1. kötet. 284. o. Nagy Szent Bazilnak az újraházasodottakkal kapcsolatos álláspontjának tisztázásához vö. B. Petra: Basilio il Grande e le seoonde nozze. Un tentativo di ricerca öltre le polemiche. Studia Moralia 28 (1990) 43-—77. — 9. Nazianzi Szent Gergely szavait és Aranyszájú Szent Jánosnak „az elbukott Theodoroszhoz" írt levelét idézi A. Wenger: La direction spirituelle en tradition orientale c. előadásának 6. oldalán (Publications du Centre d'Etudes Saint-Louis-de-France. 1988/. — 10. Akolu- thia kai taxisz, ed. Morin, app. p. 79.; idézi /. H. Erickson: Penitential Discipline in the Orthodox Canonical Tradition; St. Vladimir's Quarterly 21 (1977) 4,201. — 11. Vö. a Böjtöló Jánosnak tulajdonított első kánont a Pedalionban (Athén 1957, 699. o.: „Hogyha valaki bűnbeesése után az Istennek tetsző szerzetesi életet választotta, jónak láttuk mérsékelni a reá vonatkozó ítéletet, tudva, hogy életének hátralevő részének egészében arra szánta el magát, hogy az ezt az életmódot jellemző kemény viszontagságokat elszenvedje." — 12. Quis dives salv., 31—32: PG 9, 636—637; 640. Strom. VH. 12: PG 9, 509. — 13. Strom. VI. 13: PG 9, 328—329. Vö. C. Kucharek: The Sakramental Mysteries, a Byzantine Approach, Ontario 1976, 225. — 14. De orat., 28: PG 11, 528 BC. Comm, in Matt., 12,12: PG 13,1005. éppen emiatt bírálja olyan keményen a „méltatlan" papokat és püspököket mint „képmutató betolakodókat". —15. Quaest. et resp., PG 89,369,372,373. — 16. Catech., 28: Sources Chrétiennes 113,291; 150. o. —17. J. van Rossum: Priesthood and Confession in St. Symeon the New Theologian, St. Vladimirs Theological Quarterly 20 (1976) 4. 227. más korai szerzőknél is bemutatja, hogy eredetileg az Eucharisztia vételének előfeltétele volt a püspökök, illetve a papság által irányított bűnbánattartás, míg a hagyományos kolostori lelkivezetés nem föltétlenül kötődött fölszentelt papokhoz. — 18. 11. fejezet, idézi: K. Holl: Enthusiasmus und Bussgewalt beim griechischen Mönchtum, Leipzig 1988, 110., 119. Vö. Y. Congar: Der Heilige Geist, Freiburg 1982, 104. o. I. Hausherr: Direction spirituelle en 103
