Teológia - Hittudományi Folyóirat 25. (1991)
1991 / 2. szám - KÖRKÉP - Gründel, Johannes - Szász István (ford.): Bűn - bűnhődés - büntetés
ződése különleges súlyt kap: nem csupán a személyesen elkövetett bűnös cselekedetre vonatkozik, hanem az emberiség alapvető bűnére, az Istentől való eltávolodásra, mely a személyes megtérés ellenére is még fönnáll —, valamint mások vétkeire a közös bűn okán. Továbbá érvényes az irodalmi tanúbizonyságok által oly hatásosan ábrázolt „vak- foljainkra", a „lelkiismeret hiányából fakadó jó lelkiismeretre", a „vétkes véteknélküliségre". Az általános bűnbánatban, az általános (hit)vallomás aktusában mintegy képviselve sok más közös bűnelkövetőt, megtörténik e világ bűnének és vétkének megváltása, mint a megtérés és odafordulás kifejeződése ahhoz, aki üdvtörténete által elveszi e világ összes bűnét és vétkét. Pál apostol szerint a nem keresztény népek és a zsidók is osztoznak a bűnnel és vétekkel kapcsolatos felelősségben. Ez a közös, másokat is magába fogadó bűnvallomás és az abban kifejezésre jutó megtérési szándék kizárja azt, hogy az egyes embertől követelt személyes megtérés egy másik ember által teljesíthető vagy valamiféle rituális cselekedettel pótolható legyen. A szentségi üdvtörténet félreértéseként határozottan el kell utasítani a kiengesztelésnek vagy a bűnbánat szentségének mint „kegyelmi eszköznek" minden dologi értelmezését, tehát azt, hogy a kegyelem a külső folyamat által máris, automatikusan hatásos lesz. Csak az Istennel a hívő közösségben történő személyes találkozás által valósulhat meg az üdvösség; az egyház közösségében mély és lényegileg személyes jellegű Krisztussal való találkozásként élhetjük át a szentségi történést. A megtérés a keresztény egyéni ügye: mások által át nem vállalható, nem képviselhető folyamat. Mégsem kell individualisztikusan érteni. Ahogy a bűn és a vétek asszociális jellegű és eképpen mindig hatással van a közösség és az egyház egész életére, úgy a közösség bármelyik tagjának Istenhez való megtérése vagy odafordulása is rendelkezik társadalmi és ekléziológiai dimenzióval. Ezért az egyház közösségének kezdettől fogva elemi érdeke volt mind a bűnösnek a közösségből való kizárása, mind pedig a megtörtnek a közösségbe való visszafogadása; döntéseit ennek megfelelően hozta. A közösségi módon végrehajtott bűnbánati aktus tehát lényegileg tartozik hozzá a keresztény közösség vallási életéhez. Ha az utóbbi időkben egyre kevésbé gyakorolják vagy többé már nincs is jelen a nép tudatában, úgy az a bűnbánat értelmezésének fogyatékosságát és épp ezért a helyreigazítás szükségességét jelzi. A fordítást — némi rövidítéssel — Johannes Gründel: Schuld und Versöhnung, Leipzig 1989. (154—167) művéből vettük. Fordította: Szász István A TEOLÓGIA 1991. évi témái (a kézirat beküldési határideje): 3. szám: AZ EGYHÁZ ÉS A TÁVOLÁLLÓK (május 1-ig) 4. szám: AZ ENGEDELMES JÉZUS (július 1-ig) * * * A TEOLÓGIA folyóirat munkatársai a katolikus egyház tanításának keretein belül saját felfogásukat, nézeteiket fejtik ki, saját választott módszerüket alkalmazzák. Á közös hit egysége folyóiratunk számaiban a legitim sokszínűség harmóniájában kerül az olvasó elé. 98