Teológia - Hittudományi Folyóirat 25. (1991)

1991 / 2. szám - KÖRKÉP - Gründel, Johannes - Szász István (ford.): Bűn - bűnhődés - büntetés

gyik, a lelki ember ellenben lelkiekre törekszik. De a test kívánsága a halálba vezet, a lélek vágyódása ellenben élet és béke" (Róm 8,5—6). Az Istenhez való megtérés és a teljes szívből, teljes lélekből (vő. MTörv. 6,5; Mt 22,35) fakadó radikális istenszeretet követelménye is e lelki ember kialakulását segíti elő. Jézus szerint tehát csak két eshetőség van: az ember egész valóját (úgymond: a „szívét") Isten — s ezáltal embertársai — felé fordítja — vagy megtagadja ezt a ráirányítást. „Középút" nincs: „Senki se szolgálhat két úrnak" (Mt 6,24) Érthető tehát, miért is jelentett a fiatal egyház számára életre szóló egyszeri eseményt az ilyesfajta megtérés. Elbukás, s azt követő újbóli megtérés szóba sem jöhetett.

De mindez nem mond ellent a valóságnak? Nos, az egyházi gyakorlatban nyilvánvalóan azt fejezi ki, hogy a megtérés csak akkor radikális és teljes, amikor nem ideiglenes érvénnyel történik, hanem egész életre szólóan, hűségre való benső készséggel. Ennek megfelelően, joggal állítható, hogy aki élete során eltávolodott a hittől és a közösségtől, az tulajdonképpen még nem hajtotta végre az evangélium által kívánt megtérést a maga teljes mélységében.

Az emberi szívben lezajló radikális döntés súlyának figyelembevételével lesz csak felfogható, mit is jelent a halálos bűn: a szív legmélyén végbemenő fordulat, a cél megváltoztatását — mely tévútra siklatja az egész életet. Egy ilyen fordulat természetesen hosszantartó folyamatban, lassan és észrevétlenül is végbemehet, de mindenkor együtt jár az élet célirányultságának alapvető megváltoztatásával.

Egy olyan módon végbemenő megtérés, ahogy azt az evangélium megköveteli, az ember számára valójában csak felnőtt korban lehetséges. Gyermekként és ifjúként a saját erői kibontakoztatásának feladata hárul reá; nem képes az önmagát önzetlenül ajándékozó szeretetre és az Isten s a másik iránti odaadásra, még akkor sem, ha meg van keresztelve és részesül az egyház szentségi életéből. Felnőttként azonban felszólíttatik arra, hogy eddigi énközpontúságát formálja át érettséggé és nagykorúsággá. Ez a változás nem zárja ki a helyes önszeretetet, hanem feltételezi azt; az átalakulásnak nem egoizmus az ösztönzője. Többé vagy kevésbé vallásilag éretlenek azok, akik vallási fejlődésük során megrekednek a túlzott önösségnél.

Az evangélium által követelt megtérés az emberi szív mélyén történik, s ezért egysze- risége ellenére is szüntelenül újra és újra végrehajtandó, illetve megkísérelendő aktus marad. A valódi megtérés mindannyiunk számára szükséges.

A megtérés mint út a kiengeszteló'déshez Istennel és a közösséggel

Annak, hogy a Jézustól az ember érdekében felajánlott kiengesztelődés hatásos is legyen, a bűnös benső megtérése az előfeltétele. A metanoia újszövetségi követelménye döntő marad a személyes bűn és vétek értelmezésekor. A megtérés nem az egyes törvényelőírások teljesítése nyomán következik be, hanem a teljes élet céljának megváltozása által. A megtérés benső „önátfordulást" jelent, Jézus Krisztus leikéből újjászülető életet. E bensőleg történő megtérés képezi személyi előfeltételét annak, hogy Isten üdvözítő műve elérhesse a bűnöst, és ilymódon megbocsáttathassék a bűn és a vétek. A személyes bűn és vétek eltörlése voltaképpeni értelemben nem a bűnös megtérése, hanem Isten szeretete által történik. Az Úr türelmesen és reménykedve várakozik a bűnös visszatérésére. Az elveszett fiúról, az elveszett bárányról és az elveszett drachmáról szóló bibliai hasonlatok ezt akarják világossá tenni. Minthogy a hívő közösségbe felvett, megkeresztelt és megigazult ember nem képes megvalósítani élethossziglani érvényű radikális határozottsággal az Isten iránti engedelmességet, s szünet nélkül megújítania és elmélyítenie kell azt, így számára is érvényes a napi megtérésre és bűnbánatra vonatkozó bibliai felszólítás.

Ha azonban a bűnt és a vétket — mint már fentebb kimutattuk — nemcsak személyes történésként értjük, hanem egyúttal transzperszonális eseményként is, akkor a közösségben állandóan gyakorolt általános bűnvallomás mint a megtérés és bűnbánat kifeje97