Teológia - Hittudományi Folyóirat 24. (1990)
1990 / 2. szám - TANULMÁNYOK - Funiok, Rüdiger - Bánhegyi B. Miksa (ford.): Vallás a tömegtájékoztatási eszközökben? - Igen tessék!
mégpedig teológiailag teljes joggal. De persze, ha a médiák szagot fognak valami konfliktusról, az elnyomás vagy megfélemlítés valamely formájáról, akkor ez megint fölébreszti a „természetes érdeklődésüket” -, nagyobb mértékben, mint ahogy ez sokaknak tetszene, mert a konfliktusnak éppen olyan „hírértéke” van, mint az előkelőségeknek. Mivel az egyházak úgyis nehezen tudják földolgozni önmagukban a pluralitást és a konfliktusokat, ezek a momentumok kifelé is kevéssé meggyőzőnek mutatják őket. Gyakran mondják, hogy egy társadalmi csoport csak akkor várhat elismerést és meghallgatást, ha kifelé egységesen lép föl. Ez érvényes lehet a pártokra, de azokra is csak a választási csatározásokban, hiszen a párt tulajdonképpeni munkaidejében mind a hívei, mind az ellenfelei meg akarják ismerni a vitatott pontokat is, meg a konszenzus érdekében tett lépéseket is. Az egyház persze legfeljebb a nyilvánosság előtti image-ével hasonlítható össze egy párttal. A hit személyes elfogadása az intim (pl. családi) közösségekben növekszik, valamint az egyes emberek egzisztenciális tapasztalataiban. Mégis nagy jelentőségű mind a hit ismerete, mind pedig a hittel való azonosulás szempontjából, hogy megismerjék a keresztényeknek bizonyos kérdésekben elfoglalt álláspontját, hogy azt tisztázva és az általános vélemény- és értékspektrumba beillesztve kapják meg. Hogy ez eléggé differenciáltan és objektíve helyesen történjék, ez az egyházi nyilvánossági munka fő gondja. Azonban sokszor kifelejtik belőle a „kedvcsináló dolgokat”, például a személyessé tevő és dramatizáló elemeket; álláspontjukat az egyházon belüli véleménykülönbség és az elhallgatott konfliktusok miatt absztraktabban fogalmazzák meg - s ebből következően unalmasan is. Ennek a hibás „feldolgozásnak” mélyebb oka részben abban a túlzott félelemben van, amellyel az egyház azokhoz a témákhoz közelít, amelyek még éppen megengedettek, s ezeknél is annyira csak magát nézi, hogy egyáltalán észre sem veszi a mai ember sok gondját és baját. Tudni akarnak az egyházi eseményekről. A további érdeklődés először a helyi, nemzeti és nemzetközi egyház fontos eseményeire és kezdeményezéseire irányul, istentiszteletekre és más lelkipásztori eseményre a közelebbi és távolabbi környéken. Az ilyen információk részben megkönnyítik a későbbi személyes részvételt: a plébániai újság informál az istentiszteletek időpontjáról és az egyházközség működéséről; egy olyan plakát, mint az „Egyház az üdülőhelyen”, vagy „Egyház a kórházban” lehetővé teszi a részvételt egy ilyen rendkívüli szituációban; az előzetes tudósítás a rádióban vagy a televízióban felhívhatja a figyelmet egy zarándoklatra vagy egy búcsúra. De távolabbi események is közel hozhatók az emberekhez a médiák tudósításain keresztül - éppen olyankor, amikor nincs lehetőségük arra, hogy közel legyenek az ott egybegyűlt közösséghez. Meg akarják ismerni az egyház szociális szolgálatát. Az utolsó, nem érzelmi jellegű információigény arra a széles területet átfogó szociális szolgálatra irányul, amit az egyház keresztényeknek és nem keresztényeknek nyújt: ami például naponta történik a „Caritas” vagy a „Diakonia” címszó alatt, kezdve a házassági tanácsadáson és az ifjúságnak adott támogatáson egészen a fogyatékos, öreg vagy beteg emberek gondozásáig. Az NSZK-ban a katolikus Caritas a maga 240 000 alkalmazottjával egyike a legnagyobb munkaadóknak. Ennek megfelelően sokrétű a kínálata is. Néha egy-egy helyen vagy vidéken csak az egyház nyújtja azt, a legtöbbször azonban más közhasznú intézményekkel van egy szinten. A tanácsadó információ igényében az a különleges, hogy valamilyen konkrét hiány áll fenn akár a saját helyzetünkben, akár egy hozzánk közelálló emberében. Ennek megfelelően az igénybe vevő számára hasznosnak kell lennie és a konkrét kérdésekre kell vonatkoznia annak az információnak, amit az egyház közvetlenül vagy a médiákon keresztül ad. Kiindulópontjuk mindig a konkrét élethelyzet legyen a „mit tegyünk akkor, ha...” mottónak megfelelően, ne pedig az intézmény szervezeti leírása, a szándéknyilatkozat vagy érthetetlen magyarázat vagy az illetékességi körök meghúzása - mert ezek a laikusok számára érthetetlenek, az érintettek számára irrelevánsok. Aki bajban van, az azt szeretné 81
