Teológia - Hittudományi Folyóirat 24. (1990)
1990 / 2. szám - TANULMÁNYOK - Funiok, Rüdiger - Bánhegyi B. Miksa (ford.): Vallás a tömegtájékoztatási eszközökben? - Igen tessék!
Rüdiger Funiok VALLÁS A TÖMEGTÁJÉKOZTATÁSI ESZKÖZÖKBEN?-IGEN, TESSÉK! „Vallás a médiákban? Az Isten szerelmére, csak óvatosan! Több benne a rossz mint a jó!" így reagál - esetleg kicsit finomabban fogalmazva - a legtöbb teológus. S nem az okozza nekik a legnagyobb gondot, hogy helytelenül fogalmazzák meg a médiákban a keresztény örömhírt. Inkább a kommersz, az önreklámozás kontextusa teszi előttük gyanússá a médiák keresztény tartalmú részeit vagy műsorait - kivéve persze a régi, jó médiumot, a könyvet. „Vallás és médiák” - normális körülmények között a teológusok fönntartásai határozzák meg ezt a témát. Most járjunk végig egy másik utat abból a kérdésből kiindulva, hogy milyen elvárásokkal vásárol valaki, aki nem szakember, teológiai könyvet, keres vallásos rádió- vagy tévéprogramot, vagy miért nem kapcsolja ki a készülékét, ha véletlenül ilyen műsorra akad. Milyen szükségletek motiválják a vallásos témák iránt érdeklődő olvasókat, hallgatókat vagy nézőket? A fogyasztók elsődleges érdekének azt az alapvető elvárást vehetjük, amellyel általában szembenézünk a vallással: a vallás mutassa meg életünk értelmét a transzcendencia vonatkozásában, horgonyozza azt le egy átfogó értelmi horizontba. A második motívum az elsőnek egy intellektuális variánsa vagy kiegészítése, ti. a hit ismeretének igénye: Istenről, a lelkűnkről, a halál utáni életről való elképzeléseinknek - amelyek alapjait a hitoktató rakta le - a kiegészítése vagy elmélyítése. Ezután következik az igény három információra, ezek az egyházra mint a hit legfontosabb társadalmi formájára vonatkoznak; olyan információk, amelyek a társadalomban a helyére teszik a keresztény álláspontot, a lelkipásztori rendezvényekre vonatkozó információk, valamint az egyház szociális szolgáltatásairól szóló tájékoztatás. Végül itt van az inkább „affektiv”, személyesebb igény a vallásos élményre és a keresztény értékrenddel való azonosulásra. Szeretnének ösztönzést kapni a hitre. A tudással foglalkozó szociológia elismeri a vallásos világértelmezésnek azt a funkcióját, hogy életünket egy átfogó értelmi horizontba horgonyozza le. A mindennapos-járulékos és az explicit-egyházi kifejezésformáiban végső fogódzót és lényeges biztonságot képes adni a vallás. Persze olyan korban élünk, amelyben a vallás mind kevésbé lesz releváns a közéletben, de továbbra is fontos szerepe van a személyes identitás kialakításában és az értékek szerint irányult élet alapmotívuma. Éppen mert a „vallás” - vagyis annak a tisztelete, ami fölött nem mi rendelkezünk az emberben, s azé a fundamentumé, amely hordozza - magánügy lett, szeretnék, ha megerősítést nyerne bennük megfelelő felidézés és közlés révén. Az embereknek igénye, hogy mindig készen tálalva kapják: hol van a helyük ezen átfogó értelmi háttér előtt, nogy milyen perspektívákat nyer az életük és társadalmi elkötelezettségük ezáltal. Reggel egy mondat, amely elindítja a napot, este a magunkba nézés percei - vagy akárhogyan nevezzük is ezeket az evangélizációs adásokat a rádióban - mind ezt igyekeznek megtenni. Az egyházi ünnepekhez a naptárakban található utalások vagy magyarázatok, vagy pl. a német televízióban a „Wort am Sonntag” (Vasárnapi Szó), mind idetartozik. Ezek az adások joggal törekszenek arra,, hogy nyelvezetük ne legyen túlságosan elütő, megpróbálják megmutatni a hit relevanciáját a személyes tapasztalatokhoz fűződő kapcsolaton keresztül. Mégis kifejezetten vallási fogantatásúak, mert részben az egyház szervezi, részben (pl. az új privát adók számára) egyházi szerkesztőségekben fogalmazzák őket, esetleg az egyház is hozzájárul a költségekhez. Azonban mindig számolnunk kell azzal, hogy a programban vannak egészen más, „normális” adások is, amelyek bizonyos olvasókat, hallgatókat és nézőket egzisztenci79
