Teológia - Hittudományi Folyóirat 24. (1990)
1990 / 2. szám - TANULMÁNYOK - Lőcsei Gabriella: Milyen legyen a katolikus tömegtájékoztatás
tömegtájékoztatás tevékeny munkatársait kevés kivétellel nemigen segítette senki és semmi e fölnevelődésben. Miközben .pedig a tömegkommunikáció különböző színterein a nagyközönség számára szinte már követhetetlen csaták, kampányok, „lobbik” zajlanak, egyre idegenebből és bizalmatlanabbul tekintenek az emberek a nyomtatásban megjelenő szóra. Egyre gyanakvóbban hallgatják a rádiót, egyre több kétellyel figyelik a televíziót. Ki riadtan, ki kiábrándultán fordul el a valóság „hírnökeiről”, a minap még országosan föllángolt közéletiség, közös nemzeti felelősségtudat és felebaráti, jobbító szándék - ha nem vigyázunk - a hatvanas évekből már ismerős, általános apátiába fordul. A magyar sajtó pillanatnyi esendőségétől nem mentes a keresztény tömegtájékoztatás sem. Hogyan is lehetne az? Az állami sajtónál, tömegkommunikációnál is szigorúbb ellenőrzések és követelmények között kellett munkálkodnia negyven éven át; saját értékrendje szerinti „káderpolitikát” nem folytathatott. Csak a lelkiekben nagyon erős és a lelkiekben nagyon gyönge emberek vállalták itt hosszú éveken át a katolikus újságíró szerepét a világiak közül. De az egyházhoz tartozóknak, papoknak, szerzeteseknek, szerzetesnőknek sem bizonyult minden kockázattól mentes feladatnak rendszeresen publikálni a hit dolgairól akár az egyházi kiadványok, akár az állami lapok hasábjain. Kiváltképpen nagy volt a kockázat, ha hatásosak voltak a publikációk. Az állami lapoknál pedig az „egyházügyi felelős” rendszerint a megboldogult Állami Egyházügyi Hivatal rokonszenvét és pártfogó felügyeletét élvezte, s a harcos ateizmus vagy az emelt fővel vállalt teológiai, egyháztörténeti, vallástörténeti tudatlanság fundamentumáról elrugaszkodva munkálkodott. Keresztény tömegtájékoztatás? Csakis az égi áldásnak köszönhető, hogy mégis napvilágra került belőle valamennyi, hogy mégis hatott belőle valamennyi az elmúlt időkben. Ebből a mustármagnyi „valamennyiből” kellene most kicsíráztatni és fölnevelni az erős és korszerű katolikus tömegkommunikációt. Azt a keresztény erkölcsi megalapozottságú hírközlést, tudósítást, kommentálást, szórakoztatást, amely vonzási körében tudja tartani a hívőt és a hitetlent, a keresztényt és nem keresztényt egyaránt, amely a nemzet erkölcsi fölemelését segítené. Ehhez, a legfeljebb első királyunknak, Szent Istvánnak az uralkodói „programjához” mérhető feladathoz a meglévőkön kívül új tömegkommunikációs eszközök, új stílus és nagy csapat kellenék. Eszközök. A katolikus sajtónak vannak folyóiratai, hetilapjai, remélhetőleg lesz az állami adókon belül rendszeres rádióprogramja és tévéprogramja is. Mindezek együttesen sem helyettesíthetik azonban a katolikus napilapot. Azt a kiadványt, amely frissen, gyorsan reagál a világ, az ország napi eseményeire, amely segít szelektálni, keresztény elvek szerint válogatni abból az irdatlan hírözönből, amely a modern embert elárasztja. Amely fogódzót ad a világpolitika, a sport, a művészet, a gazdaság történései közötti biztonságos tájékozódáshoz. Keresztény fogódzót. Talán ellentmondásnak tűnik, hogy egyazon írásban fanyalog a szerző a gomba módra szaporodó újságok fölött, és szeretne ugyanakkor életre hívni egy újabb napilapot. Az ellentmondás azonban - ismervén a frissiben kibocsátott és valószínűleg kérészéletű bulvárlapokat-látszólagos. Egy katolikus napilapnak ugyanis azokat a tennivalókat kellene végbevinnie, amelyeket a többnyire pártérdekek, csoport- érdekek, gazdasági meghatározók szerint működő új (és régebbi) sajtókiadványok nem végeznek el: a kereszténység erkölcsi alapállásából megmutatni és formálni a valóságot. A napi hírek szintjén foglalkozni ebből az alapállásból a kül- és belpolitika eseményeivel, a tudományok újdonságaival, az életmódkérdésekkel, pedagógiával, iskolaüggyel, mindennel, ami mindennapjainkat betölti. Hasonló szerepet kellene betöltenie ennek az újságnak, mint amilyet a kereszténységre éppen csak rátalált őseink között az idegenből jött szerzetesek töltöttek be. írni, olvasni, gazdálkodni tanították Szent István népét. Meg örülni és ünnepelni, miközben ősi dalaikat, szokásaikat is följegyezték és megjegyezték, saját ismereteikkel elegyítették. 77
