Teológia - Hittudományi Folyóirat 24. (1990)
1990 / 2. szám - TANULMÁNYOK - Lőcsei Gabriella: Milyen legyen a katolikus tömegtájékoztatás
élete. Ha a keresztények korunkban nem volnának alkalmasak a nyilvános vitákra, akkor nem tudnának megfelelni az „Ecclesia semper reformanda” parancsának sem. A kapcsolatteremtés képessége jó értelemben vett kritériuma annak, hogy lesz-e az egyháznak jövője. Azonban éppen az egyházban mind „communióban” nem megy úgy sokszor a kommunikáció, ahogy kellene. „A kis gettók megnőnek, mert mind kevesebbet beszélünk egymással.” (Michael Albus) Ha az egyház fölül akar kerekedni nem csekély tehetetlenségén a nyilatkozatok és egyáltalán a nyelv területén, akkor először is a szemét kell élesítenie a belső „apokalipszis” iránt (Nikolaj Berdjajev), a hitetlenségnek Krisztus nevében való elfogadása iránt, továbbá meg kell gondolnia, amit egyszer König bíboros így fejezett ki: A többiek nyelvén beszélni - ez a pünkösd üzenete. Dr. iur. Paul Schulmeister, az Osztrák Televízió külpolitikai szerkesztőségének a vezetője. Fordította: Bánhegyi B. Miksa OSB Lőcsei Gabriella MILYEN LEGYEN A KATOLIKUS TÖMEGTÁJÉKOZTATÁS? Forrásban, átalakulásban van a magyar társadalom, forrásban, átalakulásban él vele együtt a magyar újságírás is. Lapok, rádió- és tévéprogramok születnek egyre-másra, s a régi tájékoztatási fórumok is igyekeznek átigazítani megszokott formájukat, tartalmukat. Olykor egész profiljukat is. A gomba módra szaporodó, új periodikus kiadványokból - nem nehéz megjósolni - legfeljebb egy-kettő lesz hosszú életű. Többségüket elnyeli majd a túlzásaitól és múltbeli örökségeitől megtisztuló idő. A keresztény ember nem tehet mást, reménykedik környező világának megtisztulásában és megnyugvásában, a túlzások és a harcok elcsitultában, a keresztény Európához igazodó és illő magyar államforma és létforma kialakulásában. Ám addig a reménykedés mellett egyéb tennivalója is van a hívő embernek, kiváltképpen, ha megadatott neki a lehetőség: nagyobb közösségekhez, országnyi közönséghez szólni a kommunikációs eszközök segítségével. Prédikálnia kell, akár a papnak aszószékről, lapjának hasábjairól, a képernyőről, a rádió mikrofonja mellől a keresztény alapelvek elfogadását és követését, a keresztény életszemléletet a világ minden dolgának megítélésében. Prédikálni azonban irgalmatlanul nehéz feladat egy olyan közegben, ahol évtizedek keserves tapasztalatai során hitelét veszítette a szó,, a beszéd, a tanítás, a szentbeszéd. Hívők előtt és hitetlenek előtt egyaránt: És: prédikálni irgalmatlanul nehéz feladat olyanoknak, akiket nem e mesterség - hivatás? - tudnivalóira képeztek itt ki, hanem arra, milyen hivatalos „elvárásokat” kell szem előtt tartani ahhoz, hogy az írásból - vagy a hangszalagon, képmagnón rögzített munkából - ne legyen „baj”; azaz a pártállamon belüli, pillanatnyi széljárásnak megfeleljenek még a kötőszavak is. Megítélésem szerint nem kisebb feladat vár a sürgető közeljövőben a magyar tömegtájékoztatásra, mint visszaszerezni az emberek bizalmát a leírt, a kimondott szó iránt, és visszaszerezni a szellemi prostitúcióba kényszerített vagy annak a látszatában tartott tájékoztatási szakmai méltóságát. A mindennapok azonban - sajnos - nem ebbe az irányba haladnak. A központi állami irányítástól megszabadult tömegkommunikáció a hirtelenjében reászakadt lehetőségektől szinte megittasulva tombol, igen gyakran összetévesztve a fontosat és a lényegtelent, az igazat, a féligazat és a hamisat, a bátorságot és a gorombaságot, a jótékonyságot, a szociális tisztességet és a szenzációhajhászást. Úgy tetszik, a szabadsághoz is föl kell nőni, erkölcsi és szakmai értelemben egyaránt. És a mai 76
