Teológia - Hittudományi Folyóirat 24. (1990)
1990 / 1. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI KÉRDÉSEK - Brückner Ákos Előd: Az idősek napjától a Szeniorok közösségéig (Tanulságokon meditáló beszámoló)
felé"), vagy fiatalabban is, állapotszerű súlyosabb betegség esetén, aki idén még nem részesült a betegek szentségében. Jelentkezni vagy hozzátartozókat jelenteni jövő vasárnaptól a szentmisék után a kijáratoknál, vagy a szokott szolgálati időben a plébániai irodában lehet.” A következő vasárnap valamennyi szentmisén a plébánia papjai közös megegyezéssel és egy ajánlóvázlat figyelembevételével az idősödő, szenvedő testvéreinkkel való törődésünk lehetőségeiről, eszközeiről elmélkedtek. „Igyekezzünk észrevenni, meghallgatni, gondozni és élettapasztalataik nyomán követni őket.” A gondozás csúcspontjaként Istentől közvetített ajándékunk, orvosságunk a szentkenet szentsége. Ezen a vasárnapon a hirdetésben - perceken belül végrehajthatóan - ezt kértük: „most a szentmise után - egy pillanatra megállva -, bármelyik kijárati ajtónál iratkozzon fel, aki e szentséget két hét múlva kéri és vigyen magával egy számot, mintegy helyjegyként, amivel majd október 15-én fogadjuk.” - Valóban, minden mise után, minden kijárati ajtónál állt önként jelentkezett egy-két fiatalunk, akik segítőkészen adták át a sorszámmal, az ünnep pontos dátumával, és a plébániánk címét jelző pecsétjével ellátott névjegy nagyságú lapot, és felírták a jelentkezők nevét, címét, egyben tisztázták „igényjogosultságát”, és összegyűjtötték esetleges személyes kérelmeit (autóval hozzuk el, otthon fekvő beteg társát látogassuk meg, csak más időpontban tudna eljönni stb.). Ha nagy ritkán valaki némi gyanakvással fogadta ügybuzgóságunkat, hivatkoztunk az Országos Liturgikus Tanács Betegellátó Könyvére (Szent István Társ. 1977), amely szó szerint ezt mondja: „A szentkenetet felvenni szándékozó hívek alábbi adatait a jelentkezéskor egy bérmacédula nagyságú papírlapra írja fel a lelkipásztor: Igazolás a szentkenet felvételéhez...” (99. o.), és elmondtuk, hogy szeretnénk ezentúl odafigyelni rá, betegsége, távol maradása esetén felkeresni, és szükség esetén segíteni, gondozni. (Ezt joggal ígérhettük, hiszen számos esetben a már ismert rászorulókkal meg is tesszük.) Az ünnepet megelőző vasárnapon, éppen Magyarok Nagyasszonya napja lévén hivatkozhattunk Szent István ránk hagyományozott hitére, aki szintén élt a szentkenet szentségével („a lelki szentség kenetét felvette” in: Árpád-kori legendák és intelmek, Szépirodalmi kk. 49. o.), és meghívtuk a jelentkezetteket a közvetlen felkészítésül szolgáló triduumra. Ennek alkalma a csütörtök-péntek-szombat reggel 8, illetve este 6 órai szokásos szentmisénk volt. Az elmélkedést a mindenkori miséző tartotta előre megbeszélt tematikával: 1. Mit jelent jól öregedni (vö. A. Deeken: Öregszünk, de győzünk!); 2. Ezen életszakasz sajátos örömeit megtalálni; 3. És hitet, hívő kultúrát örökíteni... A triduumos találkozókra több meleg szívű, idősebb paptestvérünket is meghívtuk, akik készséggel segítettek a bűnboncsánat szentségének áldásos szolgálatával. Az alkalmaknak legalább egyikét az érdekeltek fele-harmada szemlátomást szívesen vette igénybe. 2. Az ünneplés néhány mozzanata. Az érkező h íveket már de. 11 -tői, előre felkészült fiatalok várták, mosolygós segítőkészséggel, ha kellett, a lépcsőn is támogatva őket. Előre kijelölt, szabaddá tett padtömbben a helyükre kísérték őket. A kórusszobából polifon ének hangjai szűrődtek ki, a szentmise ünnepibbé tételére kórusunk művészi számokkal készült. Az utolsó negyedórára már javában megteltek a padok, a várakozókat nemcsak a gyóntatószékek várták - ha eddig nem jutottak volna el oda -, hanem a fiatalok is megörvendeztették őket egy-egy meditáltató verssel (pl. Sík Sándor: Te Deum), imával és néhány útbaigazító, biztonságérzetet fokozó megjegyzéssel. A szentmiséről csak annyit, hogy igen összefogott, nyugodt, fegyelmezett és ünnepélyes volt, sok ministránssal, kifogástalan felolvasással, csak két olvasmánnyal, és fiataljaink figyelmes ötlete folytán némi latinitással (keresztvetés, üdvözlés, per Ipsum, Pater noster, áldás). Az elmélkedés az életünk felajánlásának értelméről szólt (vö. Róm 12,1 és LG 34.). A szentkenet kiosztása az elmélkedést követte, mindenben a Betegellátó könyv 99-106. oldalán írottak szerint. A szent olajat tartalmazó, elegendő számú pikszis az oltár elé tett Húsvéti gyertya melletti kisasztalon volt, tálcákon, mindegyikhez a szentségi forma szövege is oda volt téve. A segítő papok a szertartást 52
