Teológia - Hittudományi Folyóirat 24. (1990)
1990 / 1. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI KÉRDÉSEK - Brückner Ákos Előd: Az idősek napjától a Szeniorok közösségéig (Tanulságokon meditáló beszámoló)
bevezető, Szentleiket esdő ének alatt előjöttek gyóntatószékeikből és félkört alkotva a szentkenetet tartó asztalka mögött végezték a szertartás bevezető imáit, gesztusait, a főcelebráns vezetésével. A mozgást jól lehetővé tévő nagy templomtérben a főoltár előtt, illetőleg a két mellékoltárnál kettesével léphettek a hívek a szentséget kiszolgáltató papok elé, a legelső megkenésnél mindenki számára hallhatóan mondta a főcelebráns a formát. Az érkező hívektől soraik kialakulási pontján, a padtömbök kezdővonalánál vették át a számozott jelentkezési cédulát a fiatalok. Egyben a nehezebben mozgókat segítették. A szentkenetet osztó papok mellett egy-egy ministráns a szentség felvételét igazoló, alkalomhoz illő szentképet nyújtott oda, amelynek hátoldalára dátumozva és lepecsételve ráírtuk: „Üdvözítsen Téged és erősítsen meg jóságosán az Úr” (részlet a szentségi formából). A megkenés alatt népének, illetőleg kórusének váltakozott. A szertartásvégi kézmosás a mellékoltárnál történt, majd a papság fent említett reprezentatív jelenlétében végeztük az egyetemes és szertartást záró könyörgést. Az áldozás is igen bensőségesen és jól szervezetten folyt le. A szentmise végén ünnepélyes áldást adtunk. A távozó híveket - a hirdetés figyelemfelhívása után - az ajtókban újra csak a fiatalok várták, tálcákkal kezükben és minden résztvevőnek celofánba csomagolt, jelképpel díszített, erre az alkalomra készült süteményt adtak át - az agapé jelzésére. A templomból kiáradó testvéreink láttán a Biblia-szerető embernek eszébe juthatott: Jézus szava nyomán mindez azért volt, hogy „az én örömöm legyen tibennetek és örömötök ezzel teljes legyen” (Jn 15,11), hiszen igyekeztünk megtartani parancsait s mintegy új szinten megmaradni szeretetében... Mindez így, leírva síkba vetült képe annak, ami a valóságban sokkal plasztikusabb, „térbelibb” volt. De még így is tanúbizonysága és konkrét példán való igazolása annak, amit a betegek, idősek gondozásáról egyházi forrásaink tanítanak. Itt elsősorban a szentkenet szentsége instrukciójának elmélkedtető hitére és humanizmusára gondolunk (I. 1-4 p., II. 5-7 p., III. 32-37 p.ü), valamint a pasztorálteológia tanítására (vö. Tomka F.: Evangelizáció, 13-14. fej.). 3. A „megmaradó szeretet” jegyében... Misztagógikus törekvésünk - hogy ti. a kapott szentségi megerősítés jobban közösségbe vonja idősödő testvéreinket s ott teljesebben éljék meg a krisztusi szeretetparancsot - már az ünnepi találkozáskor megkezdődött. A gyülekezés alatt játékos kedvességgel bemutattuk és egymásnak ajánlottuk őket. A misevégi hirdetésben ez hangzott el: „Máris újabb ajándékot kínálunk fel Testvéreink számára, a többek által emlegetett .Idősek Klubját’. Pénteken de. 10-kor találkozunk az érdeklődőkkel a hittantermünkben.” S mert a Szentlélek „megfiatalítja” egyházát (vö. LG 4.), pénteken valóban igen derűsen, kezdeményezésére készen megjelent 24 nyugdíjas a vasárnapi közösségből. Üdvözlésük után mindegyikük elmondott egy-két szót önmagáról - mintegy személyes bemutatkozásul. Egyszerre mély és bensőséges légkör alakult ki. Ezután ötletek sorával ajándékozták meg kölcsönösen egymást. Az ottlévő lelkipásztoroknak még „moderátori” szerepvállalásra is alig volt szükség. Megszületett - egy szomszéd egyházközség példájára - a „Szeniorok Közössége” plébániánkon! Néhányan felkínálták, hogy hozzájuk hétköznap is el lehetne látogatni. így a hét legtöbb napjára, kijelölt időközben találkozási alkalmakat szerveztek, s ezek rendjét csakhamar írásban is egymás kezébe adták. Az így keletkezett „fészkeket” egyik idősebb lelkipásztorunk alkalmasint meg-megláto- gatja és jó benyomásokról számol be. Zene, versek, élménycserék, imádság teszik széppé a szerény keretben rendezett alkalmi találkozókat. Az újabb közös összejöveteleket nemcsak újabb ajánlatok teszik érdekessé, de folytatásos videóadás színessé is (Mórus Tamásról). Mindez - hisszük - még csak kezdet, lendületes bontakozása valami szent csírának, mustármagnak. Nyilván lehetnek majd elfáradó szakaszok is... De máris remélhető, hogy az egymás támogatásának, meghallgatásának, ápolásának, megerősítésének olyan útjai bontakoznak majd ki, amely hitelesebbé teszi konkrét egyházképünket, boldogabbá híveinket, „messzebb világítóvá” közösségünket. - A számtalan visszaemlékező megjegyzés, köszönet, mint a fent idézett levél is azt mutatja, hogy a szent53
