Teológia - Hittudományi Folyóirat 24. (1990)
1990 / 1. szám - KÖRKÉP - Sztrillich Ágnes: „A Megszentelő Szeretet Küldetésében”
küzdelmet a terjedő euthanázia ellen. Tehát a közszellem formálása, ami alapvetően a közösség küldetéséhez tartozik, most is eleven. A felelős testvérek időről időre szembesítő, kiértékelő kérdéseket adtak fel a testvéreknek és ismerkedőknek, hogy az ebből kapott válaszokból felismerjük a közösség lelkiállapotát, s azt, hogy milyen irányban kell növekedni, erősödni. Ez nagyban hozzájárult identitásunk megerősödéséhez. A legutóbbi év kiértékelő kérdései ezek voltak:- Mit jelent számomra a közösség, hogyan határozom meg a közösséget?- Akarok-e közösségben élni? - Ebben a közösségben élni?- Képes vagyok-e megosztani vágyaimat, gondolataimat, reményeimet, nehézségeimet? Megtalálom-e a kommunikáció lehetőségeit?- A közösség karizmájából mit érzek és mit nem érzek a magaménak?- Fontos-e nekem a jövő? - A közösség, az Egyház jövője?- A múltról való ismeretem és a jövőre irányuló elképzelésem mennyire befolyásolja a jelent?- Az én személyes jelenlétem formálja-e a közösséget?- Otthon vagyok-e a közösségben?- Küldetésem a munkámban?- Hűség - szeretet - egymás iránt - eszményeink iránt! A válaszokból a kisközösségek - modern munkamódszerrel saját maguk fogalmazták meg a „hogyan tovább”-ot. Talán érdemes ebből is idézni: „Közösségi eszményünk a radikális evangéliumi élet, mely a Szentháromság életében részesít minket. Feladatunk a Lélek indításainak merészen engedelmeskedni és az önátadásban növekedni. Döntünk az Istenbe vétett bizalom mellett. Hisszük, hogy Isten személyesen szeret, ezért elfogadjuk önmagunkat, adottságainkat. Szembenézünk sebzettségeinkkel, és tudatosan keresünk rájuk gyógyulást, hiszen gyógyulásunk az egész Krisztus-Test gyógyulását szolgálja, szenvedésünk pedig bekapcsol a húsvéti Misztériumba. Közösségi életünk segít az állandó megtérésben, az egymás iránti szeretet és bizalom, a jóhiszeműség növelésében. Törekszünk a pontosabb információadásra, és vállaljuk a hiányosságokból adódó feszültségeket. Küldetésünk a világhoz szól, hiszünk Isten jóságában, és a remény hordozói akarunk lenni. Munkánkkal, jelenlétünkkel a társadalom ínségeire válaszolunk. Szembeszegülünk a hazugság és félelem minden formájával. Szociális tudatossággal szolgáljuk a „több életet". Támogatjuk az új kezdeményezéseket. A múlt nyáron mint remény, álmodozás, fogalmazódott meg bennünk a jövő: - saját újság: 1989 októberében a fiatal testvérek szerkesztésében újra megjelent a Lélek Szava, amit annak idején a testvérek adtak ki. Egyelőre negyedéves lapnak tervezik. - Hátrányos helyzetűekkel való foglalkozás: ma már láthatjuk testvérünk eddig csendben végzett nagyszerű munkáját a cigányok között, és vannak testvéreink, akik az alkoholistákkal kezdtek el foglalkozni. - Valamiféle egyesületi forma, ahol jeltelenül lennénk, de mégis mint segítő keret: ma már van Magzatvédő Egyesület - Életvédő Egyesület stb., - a testvérek által fenntartott lelkigyakorlatos ház: ma már egyik testvérünk szolgálatához tartozik ez is, és így az idei lelkigyakorlat egyben nagy közösségélményt is jelenthetett. - Falupasztoráció: Egyik fiatal testvérünk saját falujában iskolai hitoktató, egy másik testvérünk pap nélküli faluba jár ki hitoktatni. - Lélekújulás szolgálata: Ma már regionális találkozók szervezésében vesznek részt a testvérek. Amikor visszatekintünk - nem az elmúlt évtizedre, hanem csak az elmúlt évre is - egyetérthetünk az egyik fiatal testvérünk kicsit szokatlan, kicsit megilletődött kijelentésével: „Fantasztikus az Úristen!” Igen! Azt is megadja, amit még kérni sem merünk. Ezért bizalommal kérjük őt továbbra is: „Engedd, Uram, hogy csekélységem és méltatlanságom mellett is, készséges eszköze legyek a mai napon a Szentléleknek. Teljesüljön bennem, általam, akaratod, épüljön Országod a lelkekben, a hazában és a társadalomban!” Ámen. Sztrilich Ágnes 42
