Teológia - Hittudományi Folyóirat 24. (1990)
1990 / 1. szám - KÖRKÉP - Kamarás István: Mindenféle szerzetek… Palackposta a 21. századból
kutatással munkálkodnak a remélhetően mielőbb megvalósuló egységen. Katolikusprotestáns viszonylatban ilyen szervezetről és intézményről sajnos még nem számolhatok be, de a „rendetlen rendek” között már van féltucatnyi ökumenikus közösség a XXIV. János óta működő interkommunióval. Van viszont egy egészen különlegesnek, ugyanakkor felettébb örvendetesnek ítélhető „rendetlen rend”, a Shalom szerzetesközösség, amelynek zsidó és keresztény tagjai a két vallás közötti kiengesztelődés elmélyüléséért munkálkodó kutatóintézet imádságos bázisát képezik elsősorban. És- most már természetesen - vannak kisebb-nagyobb rendjei a protestáns szerzeteseknek is. Nem volt könnyű a hirtelen megnövekvő számú szerzetesek és a tovább ritkuló klasszikus világi papok közötti feladatmegosztás, olykor még a békés egymás mellett élés biztosítása sem. A világi papok egy része természetesen féltékeny lett, másik részükben pedig kialakult a „majd a szerzetesek megoldják”-beállítódás, ami még nagyobb károkat okozott, mint az előbbi magatartás, amelyből még nemes versengés is kialakulhatott. A béke és egyensúly csak a világi papok önérzetének helyreállításával jött létre, Miklós, Asztrik és Cirill „nagyatyák” buzgó és felettébb ügyes békítő-építő ügyködése eredményeképpen, egyidejűleg a nagyszámú diakónus belépésével. A vallásos és nem vallásos világiaknak is meg kellett szokni a hirtelen többszörösére növő szerzetességet, elütő ruházatukat ugyanúgy, mint beleolvadásukat a társadalom pórusaiba, „terepszínű” civiljeibe.(Érdekességként említem, hogy jelen pillanatban több mint száz szerzetes dolgozik gyárakban, üzemekben a hajdani munkáspapokhoz hasonlóan, mint „munkásbarát”). Az állam minden „csodabogarat” eltűrt és szabadon engedett működni, de az együttműködés és a támogatás eleinte nehezen valósult meg. Itt is kialakult a „majd a szerzetesek megoldják”-magatartás. Gyakran csipkedte a szerzeteseket a liberális sajtó. Amikor a szerzetesek és szövetségeseik egyre jobb színvonalú kommunikációs orgánumaikban szeretettel visszacsipkedtek, megnőtt a becsületük, s igazi, olykor igen nívós viták, majd párbeszédek kezdődtek. Részben ennek eredményeképpen ma már sok szerzetes tanít világi iskolában, működik közös (világi-egyházi fenntartású) művelődési, sport- és szociális intézményekben. Az életnek úgyszólván minden területén működik ma már szerzetes hazánkban. Ott vannak a harminc évvel ezelőttinél jóval kisebb létszámú és kizárólag zsoldosokból álló hadseregben és a börtönökben is, csak a politikai pártokból hiányoznak. A kőszegi (bencés), az újpesti (jezsuita) és a pápai (ökumenikus) - főleg bölcsészeti és társadalomtudomány-műhelyekkel rendelkező mini-egyetemeken kívül csak két főiskolával rendelkeznek a rendek. (Az egyik vallástudományi, a másik egyházművészeti.) A kilencvenes évek legelejéhez képest alig nőtt az egyházi iskolák száma, s a többlet kizárólag szakmunkásképző iskola, szakmunkástanuló-kollégium, javító-nevelő intézet és a négy „gaudiopolis”, szülők nélkül maradt gyerekekkel. Ezek felerészben ökumenikus vállalkozások, negyedrészben pedig világi-egyházi kooperációk. A piaristák ismét kallódó és peremhelyzetű gyerekekkel foglalkoznak, igen eredményesen, s a ferencesekkel és Teréz anya nővéreivel és fivéreivel (a nép nyelvén a „trézsikkel”) együtt komoly szerepet vállaltak abban, hogy a cigány nemzetiség otthonra találjon e hazában. Szinte önálló renddé vált a cigányok körében pasztoráló, s ma már zömmel cigányokból álló „vándorbarátok” közössége, akik egyrészt lakókocsi-kolostoraikkal az ország cigánylakta településeit keresik fel, másrészt cigány-népfőiskolákat működtetnek. A másik ferences „leágazás” tagjai a természeti környezet védelmezésére vállalkoznak. „Napfivéreknek” és „Holdnővéreknek”, vagy egyszerűbben „erdőkerülőknek” hívják őket, akik azon fáradoznak, hogy ötven év múlva is legyen mit megkerülniük. A szociális munkát felvállaló klasszikus és újabb rendek létszáma és holdudvara növekedett leginkább, a kontemplativ rendeké legkevésbé. A szociális gondozói pályára készülő világi fiatalok is nemegyszer szerzetesszerű „szakmai fraternitásokba” tömörülnek, szívükkel és lelkűkkel is készülve erre a ma is nehéz pályára. Még a felénél sem tartok a különféle tevékenységformák felsorolásában, s máris kicsúszok a megadott terjedelemből. Mindenképpen meg kell említenem még a „rend-házakat”. Csaknem minden rendház mellett felépült ilyen. Olyan helyek ezek, ahol egy-két nap, hét, hónap vagy év alatt rendbe tehetik magukat azok, akiknek ehhez 38
