Teológia - Hittudományi Folyóirat 24. (1990)
1990 / 1. szám - KÖRKÉP - Kamarás István: Mindenféle szerzetek… Palackposta a 21. századból
gondolkodás alól felmentő függőséget), egy harmadik, a világi papokéhoz képest (különösen XXIV. János működéséig) nagyobb függetlenséget, egy negyedik a nagyobb hatékonyságot, egy ötödik pedig az izgalmas életet, a nagy kalandot kereste, választotta. A kilencvenes évek közepére erősen megbillent a mérleg: ekkor a világi papok és a szerzetesek száma nagyjából egyenlő volt (ami azt jelenti, hogy a világi papok száma a nyolcvanas évek végéhez képest kétötödével csökkent), s ez az arány csak Miklós „nagyatya” (így nevezik már jó ideje a püspöki közösség három évre megválasztott vezetőjét) működése idején változott meg lényegesen, amikor több száz diakónus kezdte meg működését, s ekkor erősödtek meg a „fraternitások” is, amelyek között ebben az időben már jó néhány olyan krisztusi életközösség akadt, amelyek megszólalásig hasonlítottak a szerzetesrendekhez. Ezek közül néhány egészen sajátos képződménnyé alakult: a szomszédos egyházközségekben működő laikusok és klerikusok (a diakónusok tömeges belépésével, majd XXIV. János reformjai után ezek a kategóriák jelentős mértékben relativizálödtak) életközösségei. Ezekben a 10-20 fős közösségben együtt él klasszikus világi pap, szerzetes, házas pap, diakónus vagy civil munkatárs a családjával, s mivel általában sok a gyerek ezekben a családokban, igen csak vidám életközösségekben. Mindennek van hátulütője, ennek az lett, hogy ismét sok falu maradt helyben lakó pap vagy „felelős” nélkül, hiszen a munkatársak beköltöztek a „bázisra”. Kik mások, mint a szerzetesek vállalkoztak arra, hogy kivonuljanak ezekre a senkiföldekre, elsősorban a remeteségre vágyók, de a kalandot keresők közül is szép számmal. Legtöbbjük nem maradt magára, mert követőkre találtak. Leggyakrabban az egészséges életre vágyó bázisközösségek vagy innen indítást kapó családok gyűltek össze egy-egy „remete” körül, stöbb helyen jöttek létre egy-egy „atyafej” körül a szerzetesekéhez hasonló életet élő kisközösségek. Itt az ideje, hogy néhány szót ejtsek a „koedukált” rendekről is. Asztrik és Cirill nagyatyák is szorgalmazták már, de csak XXIV. János óta vált legálissá az azonos vagy a rokon rendbe tartozó férfi- és női szerzetesek „összeköltözése”, pontosabban egymás mellé költözése. „Ikerkolostorokban” fivérként és nővérként élnek együtt, együtt étkeznek, együtt vesznek részt a liturgiákon, egy tantestületben tanítanak, egy kórházban dolgoznak. Bár ennek is akadt hátulütője, a liberális újságírók és a szociológusok jóslatai nem váltak be. (Természetesen minden érintett rendben mód nyílt arra, hogy az erre nem vállalkozók hagyományos formában éljenek és szolgáljanak továbbra is.) A „koedukált” szerzetesek az iskolában, de a kórházban, a szociálpolitikai tevékenységben és a közművelődésben is komoly előnyt jelentettek azzal, hogy a diákok, a betegek, a megsegítendők számára fivérként és nővérként jelenítették meg az egész-séges szerzetest. Igen szerencsésen és hatékonyan erősítette egymást mindezen területeken a férfi- és női szempont. A pszichológusok véleménye is kedvező: az egymással kommunikáló és kooperáló fivérek és nővérek férfiasabbak és nőiesebbek, ugyanakkor a másik nemhez empatikusabban fordulnak, s innen szó szerint idézem az egyik tanulmányt: „A másik nem iránt minden normális emberben meglévő vonzalomnak olyan szublimált alakzatai jöttek létre, amelyek mind pszichohigiénés közérzetükre, mind munkálkodásuk eredményességére igen kedvezően hatottak.” A kilencvenes évek közepére az újraindulás előtti több százhoz képest jó ötszörösére emelkedett a „klasszikus” szerzetesek száma, de a következő tíz év alatt kétszer ennyien lettek tagjai a „majdnem szerzetes” közösségeknek, (amelyeket a „klasszikusok” neveztek el - némi irigységgel is, de inkább szeretetteljes iróniával „rendetlen rendeknek”), ami átrendezte nem csak a magyar kereszténységet, hanem egy kicsit „világi társadalmunkat” is. Miért használtam a „katolikus” helyett a „keresztény” jelzőt? Először is azért mert megjelent a színen az ortodox, a protestáns és az ökumenikus szerzetesség is. Működik olyan ortodox kolostor a zempléni Amadé vár romja közelében, amelyet az oda beköltözők sosem hagyhatják el, és sem nők, de lehetőleg még nőstény állatok sem engedtetnek be. Van egy másik ortodox kolostor is, Máriapócson (a Kelet-Nyugat Ökumenikus rendé), amelyben keleti ortodox, görög katolikus és római katolikus szerzetesek élnek együtt, imádkoznak és tudományos 37
