Teológia - Hittudományi Folyóirat 24. (1990)
1990 / 1. szám - A TEOLÓGIA BESZÉLGETÉSE TAKÁCS NÁNDOR PÜSPÖKKEL - Újraélednek-e a szerzetesrendek Magyarországon?
Az egyházmegyék, megyéspüspökök folyamatosan visszajuttatják a rendi templomokat a rendek gondozásába, üresen álló plébániaépületeket főképp nővérközösségeknek ajánlanak fel az újrakezdéshez. Ezek a nővérközösségek a lelkipásztori kisegítő szolgálathoz is megkapják a felhatalmazást.- Püspök úr szemében nem tűnik-e illuzórikusnak a régi és új rendek indulási szándéka annak ismeretében, hogy a rendtagok javarészben már túl vannak a nyugdíjkorhatáron? Vajon lesz-e utánpótlás újonnan jelentkezőkből? A rendek újrakezdési szándéka nem egy életösztön utolsó fellobbanása-e, amely után lassú kihalás következik?- Elöljáróban engedjen meg egy megjegyzést. A szerzetesség 40 éven át nem volt látható a magyar társadalomban, csak anonim módon, elrejtve volt jelen. A működő, gimnáziumainkban tanító szerzeteseink, különböző megfontolásokból, szinte csak a falakon belül viselték a szerzetesi ruhát. Igaz, így nagy hatással voltak szűkebb környezetükre. A többi szerzetes - atyák, testvérek, nővérek -, legfeljebb magatartásukkal tudtak „jel” lenni nagyon szűk körben, nem tölthették be teljes jel-szerepüket. Ennek ellenére szinte minden rendi közösség több-kevesebb jelöltet tud felmutatni. Máris tíz fölött van azon rendek száma, akik az egyházjognak megfelelően szabályszerűen megkezdték a jelölt- és újonckiképzést. Szerencsés helyzeti előnyük, hogy itthon vagy külhonban találtak alkalmas helyet, körülményeket a rendi kiképzéshez. Biztos meggyőződésem, hogy ha szerzeteseink színfoltjai lesznek városainknak, falvainknak, láthatóvá válnak templomainkban, plébániákon s a nyilvános életben, jelenlétükkel, jelszerepükkel sok útkereső, ma még tanácstalan fiatal fedezi fel bennük azt az életeszményt, amelyben saját életét kiteljesedni látja. Lesz utánpótlás, „a megnyesett fa kizöldül”.- Nemcsak az egyház, de az egész magyar társadalom nagy várakozással tekint a szerzetesek megjelenése, tevékenysége elé az oktató és nevelő munkában, egészségügyi és szociális téren, valamint az egyházi és pasztorizációs területen. Mikorra várható hatékony megjelenésük és jelenlétük a polgári és egyházi életben?- Sokszor elhangzott ez a kérdés. Jogosnak és egyben sürgetőnek is érzem, mert felmérve az ország jelenlegi helyzetét, magam is úgy ítélem, hogy a „már ma” is megkésett volna. Bármennyire sürgető és szorongató a helyzetünk, a kialakult valós helyzettel számolnunk kell. A szerzetesi élet nem egyszerűen szakma, foglalkozás, kenyérkereset, hanem egy Isten hívásán alapuló, teljesen önátadó, elkötelezett élet, az ingyen juttatott isteni indítás, karizma szerint. Ezért mindenekelőtt ennek a lelkületnek a kimunkálása szükséges a rend szabályai, előírásai, szokásai és lelkiségi irányzata szerint. Beletanulni a rendi életbe, hogy az készséggé, szinte természetévé váljon. Erre való a jelöltségi és újoncidő, amely a rend előírásai szerint egytől három évig terjedhet. Kevés rendet és szerzetes állapotot kivéve az érettségi alapműveltségként elengedhetetlen. Az újoncév után következik a szakmai és diplomás tanulmányi idő, amely 3-4-S-6 évre terjed az állami és egyházi tanulmányi rend előírásai szerint. Könnyű ezekből összegezni, hogy a most kezdők legelőbb S-6-7-8-9 év múlva tudnak teljes értékkel munkába állni. Szerencsésebb a helyzet, ha a rendbe már szakképesítéssel vagy diplomával rendelkezők lépnek be, mert ők az újoncév leteltével azonnal munkába is állíthatók. Járható útnak látszik a rendi létszám feltöltődésének egy-két évtizedében, hogy a végzett rendtagok egyenként vállaljanak tevékenységet állami oktató, nevelő, egészségügyi és szociális intézményekben. Az utánpótlás felnövekedésével pedig mind nagyobb léptékű munkaterületet tudnak vállalni. Egy-két évtized múlva egész intézmények és osztályok kerülhetnek szerzeteseink gondozásába, hogy ott árasszák ki elkötelezett életük minden szeretetét és gondoskodását a rászorulóknak. Erre a hathatós jelenlétre azonban még várni kell, de minden nappal közelebb jutunk hozzá. 28
