Teológia - Hittudományi Folyóirat 24. (1990)
1990 / 4. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI KÉRDÉSEK - Paleta Éva: A magányos ember útkeresése
A csend mindennek új meglátását adja számunkra. Szükségünk van erre a csendre, hogy megérinthessük a lelkeket. A lényeges nem az, amit mondunk, hanem amit Ő mond általunk. — Jézus mindig vár ránk a csendben. Ebben a csendben hallgat bennünket, szól lékünkhöz. Abban halljuk meg hangját. A belső csend igen nehéz, de törekednünk kell imádkozni. Ebben a csendben új energiára és igazi egyesülésre találunk. Isten energiája a miénkké válk, és hozzásegít, hogy a dolgokat jól végezzük el. Az Ő gondolatai a miénk; kel egyesülnek, imáink az O imáival, cselekedeteink az Ő cselekedeteivel, életünk az Ő életével.” (Mother Teresa of Calcutta: „The tove of Christ”, p. 8—10). ,A csendben és magányban kimondhatatlan titok van elrejtve. A csend és a magány összegyűjti a szétzilált szellemi erőket. A csend gyógyítja a szüntelen lárma kínzó fáradtságát. A csend és magány a belső nyugtalanságot szépen elcsendesíti. A csend megnyitja a belső hallást és a belső figyelmet. A csend kiszabadít a szétszórtságból és fölemel a belső összeszedettségre. A csendben a legtisztább vágyak ébrednek fel bennünk. A csendben és imában fakadnak föl saját létem ismeretlen forrásai.” (Káko- nyi Asztrik OFM, „MARANA THA”, 1990. 3. sz. 10. o.). A Szentírás több helyen is említi, hogy Krisztus Urunk is elvonult csendes helyekre imádkozni. Hiszen néha többezres tömeg vette körül és követte. „Hajnal felé, amikor még sötét volt, fölkelt és kiment egy magányos helyre, hogy ott imádkozzék” (Mt 1,35). — „Az apostolok visszatértek Jézushoz és elbeszélték neki mindazt, ami tettek és tanítottak. Erre így szólt: ’Jöjjetek félre egy magányos helyre és pihenjétek ki magatokat egy kicsit.' — Olyan sokan jöttek-mentek ugyanis, hogy enni sem maradt idejük. Egy magányos helyre eveztek tehát, hogy egyedül legyenek” (Mk 6,30—33). — .Azokban a napokban fölment a hegyre, hogy imádkozzék. Az egész éjszakát Isten imádásában töltötte” (Lk 6,12). A végtelenül magányos Jézus a keresztfán így kiáltott fel: „Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem?” (Mk 15,34). Az egyedülálló ember valójában csak Istenbe kaf)aszkodhat. „Magadnak teremtettél minket, Istenem, ezért nyugtalan a mi szívünk, amíg meg nem nyugszik Benned” (Szent Ágoston). A szív békéjében szertefoszlik a magad miatt gyötrő nyugtalanság, s eljutsz oda, hogy ráeszmélj, milyen mértékben is valósítod meg önmagadat odaadó életed keretei között. Ezekben a pillanatokban mindig újra, hirtelen megvilágosodik előtted életed értelme. Azt kérdezed, hol van az a forrás, ahol életed táplálkozhat? — A szeretet titokzatos jelenléte ez a forrás. Ha tudnád, hogy Isten állandóan közeledik feléd... Az a legfontosabb számodra, hogy rádöbbenj: O szeret téged. Itt van a forrás. Az Ő szeretete jelenlét,és megbocsáj- tás. — Ő akkor is szeret téged, amikor te nem érzed, hogy szereted Őt. Egyszer fölvirrad a nap, amikor így szólsz magadban: szeretlek Téged, ha nem is annyira, ameny- nyire óhajtanám, de szeretlekTéged. Csodálatos közösségben Ő ott van a lelked mélyén, alászáll a te mélységeidbe. Jelenléte éppoly valóságos, mint saját létezésed. Szent Lelke által a Föltámadott belép hozzád, hogy átalakítson, hogy átváltoztassa benned még azt is;, ami leginkább elkedvetlenítő. Ettől fogva nem látod olyan sötét színben önmagadat. Űzd el magadtól a képzeleted fölvetítette sötét benyomásokat. Szívedben föl fog ragyogni a béke. Váratlan apró örömök érik az embert, már nem is remélt boldogság árad el bennünk. Szived békéje megszépíti a körülötted élők életét.” (Taizéi levél orosz földről, 1988.). Életünk célt kap, ha azt az örökélet felé irányítjuk. S ha így van, akkor elmondhatjuk dr. Szenthelyi-Molnár Istvánnal a sok viszontagságot átélt papíróval: „EMBEREK! AZ ÉLET SZÉP!” Paleta Éva 254
