Teológia - Hittudományi Folyóirat 24. (1990)
1990 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Erdő Péter: A megszentelt élet formái az egyházjogban
kívüli lehetőség az egyéni remete életforma (603.k.). A világtól igen szigorúan elkülönülő, állandó imádság és vezeklés által életét Isten dicsőségére és a világ üdvösségére szentelő remetét a jog akkor ismeri el megszentelt életben Istennek ajánlott személynek, ha a három evangéliumi tanács megtartását a megyéspüspök kezébe tett fogadalommal vagy más szent kötelékkel vállalja, és sajátos életformáját a megyéspüspök vezetésével folytatja. Ezzel kapcsolatban említi a Codex az intézményekhez nem tartozó szüzek életformáját. Olyan személyekről van szó, akiket a megyéspüspök jóváhagyott liturgikus szertartással Istennek szentel és az egyház szolgálatára avat. Élhetnek teljesen egyénileg is, s nem kell vállalkozniuk szükségképpen a szegénységre és az engedelmességre. Nem nevezi azonban őket a törvény- könyv a megszentelt élet vállalóinak.2 Maguk a törvénykönyvben megkülönböztetett intézménytípusok több szempontból különíthetők el egymástól. Ezek közül a rájuk vonatkozó egyetemes egyházjogi szabályozás tekintetében a legfontosabb az evangéliumi tanácsok vállalása. Azokat az intézményes formákat, ahol a tagoknak a szegénység, a tisztaság és az engedelmesség tanácsait vállalniuk kell, a megszentelt élet intézményeinek (instituta vitae consecratae) nevezzük. Ha ez a vállalás szükségképpen nyilvános fogadalmak útján történik, szerzetes intézményről (institutum religiosum) beszélünk. Az ilyen intézmény régi neve „szerzet” (religio) volt (1917-es CIC 488.k. 1). Ezekben az intézményekben jellemző, hogy a tagok idővel ténylegesen vagy tendenciájában örök fogadalmat tesznek, közösségben élnek, és a világtól bizonyos fokig elkülönülnek (607.k.; vö. Lumen gentium 44-45; Perfectae caritatis 5). Ha az evangéliumi tanácsok vállalása az adott intézmény szabályzatában megjelölt valamilyen szent kötelékkel (pl. magánfogadalom, eskü, ígéret) történik, s a tagok nem különülnek el a világtól, hanem a világban élnek, s nem is folytatnak feltétlenül együttlakással járó közös életet, világi intézménnyé/(institutum saeculare) állunk szemben (710.k.;712.k.;714.k.). Az apostoli élet társaságai (societates vitae apostolicae) korábban a „közös élet társaságai” megnevezést viselték. Nem feltétlenül minősülnek az evangéliumi tanácsok vállalásával megszentelt élet intézményeinek, hiszen nem szükségképpen vállalják az evangéliumi tanácsokat, bár vannak e csoportban egyes társaságok, melyek tagjai a szabályzatuk szerinti valamilyen módon kötelezik magukat erre. Sajátos jellemzőjük a közös élet és az apostoli célkitűzés3 (731.k.). Már ebből, a Codex II. könyve III. részének szerkezetét is megszabó alapvető felosztásból is látszik, hogy nem egyetlen szempont érvényesült e legfőbb kategóriák megkülönböztetésekor. Az evangéliumi tanácsok vállalásának tényén és módján kívül ugyanis a világi intézmények esetében a világban való élet-, az apostoli élet társaságai esetében pedig a közös életmód és az apostoli tevékenység is meghatározó tényezőnek bizonyult. Az evangéliumi tanácsok vállalása terén nem tesz viszont a mai törvénykönyv különbséget az ünnepélyes fogadalmas intézmények - régi nevükön rendek (ordines, vö. 1917-es CIC 488.k. 2) - és az egyszerű fogadalmasok - régi nevükön kongregációk (congregationes) - között. Tehát a mai egyetemes jogban a szerzetesrend kifejezésnek nincs is jelentősége, különös tekintettel arra, hogy a Codex nem is fűz jogkövetkezményeket a fogadalom ünnepélyes jellegéhez. A nyilvános, örök szerzetesi fogadalom pl. ünnepélyességétől függetlenül házassági akadály (1088.k.). Ebből egyes szerzők arra következtettek, hogy a rendek és a kongregációk között is teljesen megszűnt a jogi különbség, s ezzel a szerzetesrend mint egyházjogi kategória érvényét vesztette.4 Mások méltán hangsúlyozzák, hogy az egyes intézmények saját joga (szabályzat stb.) továbbra is tartalmaz jogi következményekkel járó különbséget rendek és kongregációk között.5 Ennek a Codexben szerkesztési elvként is megjelenő legfőbb felosztásnak az értelmében tehát szerzetes intézményekről, világi intézményekről és az apostoli élet társaságairól beszélhetünk. Fellelhetők azonban a törvénykönyvben az effajta intézmények csoportosítására más kritériumok is.6 A jóváhagyás jellege szerint, melyet az egyes intézmények kaptak (vö. 589.k.) pápai jogú és egyházmegyei jogú intézményeket, illetőleg társaságokat különböztetünk meg. Az előbbieket az Apostoli Szentszék, az utóbbiakat pedig csupán a megyéspüspök létesítette, illetve hagyta jóvá. A pápai 21
