Teológia - Hittudományi Folyóirat 24. (1990)
1990 / 4. szám - KÖRKÉP - Széll Margit: Az „élet értelmének” gyógyító ereje - Viktor E. Frankl logoterápiájának módszeréről
zetével csak nehéz munkát kaphat. Olyan hangnemben szólnak hozzá, hogy azt nem bírja sokáig. Mivel emberségét nem tudja visszaszerezni, visszaesik, alkoholba menekül, végül lezüllés, öngyilkosság lesz a sorsa. Franki különös szeretettel próbálta ilyeneknek is megmutatni az élet értelmét. Egész életében rendszeresen látogatta a börtönöket, amint ezt maga is leírja: „Egyszer San Quenten igazgatója (San Francisco) hívott meg gyógyító beszélgetésre, börtönében ugyanis, ahol a legveszélyesebb bűnözők voltak, lázadástól tartott. Összehívtam a rabokat, akiknek többek között ezeket mondtam: TI is olyan emberek vagytok, mint én, szabadok és felelősek... De ti ezzel a szabadsággal visszaéltetek, bűnössé lettetek és ezért vállalnotok kell a büntetést. Nem akarjátok-e elismerni felelősségieket, és így felülmúlni bűnötöket?... Ugye ismeritek a Keleti parton a nagy Szabadság-szobrot? — Mi lenne, ha ti a Nyugati parton állítanátok fel a Felelősség-szobrát?... És az elítéltek láthatóan felfogták azt, amit mondani akartam nekik. Az eredmény nem maradt el.” A HALÁL az életünkhöz tartozó harmadik tragikum: „Nekünk a halál árnyékában az élet értelme teljességéhez hozzá tartozott a halál is. És lélekben (a táborban) ennek az értelemnek a felismeréséért és elfogadásáért küszködtünk.” — „Megláttam, hogy a táborban mindent elvehettek az emberektől (és ez érvényes az élet minden területére), de a végső szabadság jogot mégcsak nem is érinthették. Mindenki maga dönthette el, hogy az adott körülmények között hogyan viszonyuljon a halálhoz. Volt, aki emberi méltóságát mindvégig megtartotta, és emelt fővel lépett be még a gázkamrába is; és voltak olyanok, akik önmagukat és másokat kezdettől kiszolgáltattak.” „Magamban is tisztáznom kellett: van-e ennek a borzalmas tömegű szenvedésnek és halálnak értelme, mert ha nincs, akkor a túlélésnek sincs. Ilyen értéktelen véletlenért nem érdemes kockáztatni.” És ekkoriben tört fel Frankiban valójában a hit. Az „ég ajándéka!” ismételte később is halálos betegeinek, ha valaki emelt fővel tud szembenézni a halállal. Mert semmi kilátástalanság sem kezdheti ki méltóságunkat. Az emberi élet végtelen értelme magába foglalja a szenvedést, a halált, a kínt és az elmúlást. Amikor a legszömyűbb időkben éjszaka a halálról beszélgettünk, valaki azt mondta, hogy ilyen nagyszámú halálnak és öngyilkosságnak nem lehet csak a körülmény az oka. És kértek, beszéljek erről. Én is láttam, hogy egyik-másik bejtársunk halálának igazi oka az önfeladás, az önelejtés volt. Akkoriban már én is nagyon fáradt és kimerült voltam, mégis beszélni kezdtem. Idéztem a költőt, aki azt mondja: .Amit te átélsz, azt a világ semmiféle hatalma sem veheti el tőled!” — Beszéltem arról az önfelajánlásról, amit bajtársunk azért tett, hogy haláláért Isten kímélje meg a számára legkedvesebb személyt a gyötrelmes haláltól. Élete így áldozattá, tehát értelmessé vált. — Még sokféle dologgal vigasztaltam csontvázzá fogyott bajtársaimat, akik könnyes szemmel vánszorogtak hozzám köszönetét mondani. Úgy éreztem, ilyen közel sohasem kerültem hozzájuk — ez adott erőt és indítékot, hogy haláluk előtt annyi embert tudtam megerősíteni.” Gyakran hívták meg Frankit kivégzés előtt a bűnözőkhöz. Egy ilyen ember kétségbeesésében mindenkit elutasított. Franki nagy szeretettel és szuggesztív erejével így szólt hozzá: „Te még most is értelmessé teheted életedet! Ha ezen utolsó alkalommal úgy döntesz, hogy megbánod a rosszat, akkor ezel a döntéseddel visszamenőleg is jóvá teheted életedet! És életednek lesz értelme!” A halálraítélt sírva ismételgette szavait. Napjainkban egyre nő a fenyegető létbizonytalanság. A sötétségben minden ijesztőbbnek tűnik. Fogadjuk hát kitárt karral a magukra maradottakat, elesetteket... Es adjunk nekik, ha másunk nincs, jó szót! — Tudjuk, a primitív ember a csapásoktól sokszor annyira megrögződik, hogy semmiféle kárpótlás, megtorlás nem elég neki. Ám a szenvedésben megérlelődött, a halál közelében önmagát átadó embert átjárja az az igaz érzés, amiről Franki tesz hitvallást: „Többé már senkitől sem kell félnem, csak az Istentől! 232