Teológia - Hittudományi Folyóirat 24. (1990)
1990 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Boda László: Létünk értelme és a fény
„A világosság a sötétségben világít” Szinte meglepő, hogy mennyire következetes a fényteológia nyelvezet kontextusa a Szentírásban. Hiszen nem csupán a teremtés leírásánál, majd annak neves teológusok által adott értelmezésénél szerepel a Sötétség és a Világosság, hanem a megváltás bemutatásánál is. János apostol és evangélista kifejezetten kiemelt szerepet kap a fény teológiájának alakulásában. Evangéliuma híres bevezetőjének, az ún. János-prológus- nak vezérmotívuma, hogy a Megváltó eljövetelével „a világosság a sötétségbe világít” (Jn 1,5). Isten küldöttje azért jött el közénk, hogy tanúságot tegyen a világossáról. Keresztelő János ez a küldött és Krisztus „az igaz Világosság” (1,9). Az sem mellékes, hogy a testté, vagyis emberré lett Ige — görögül Logosz — mintegy válasz a herakleitoszi sejtésre. Még a szó is azonos. Herakleitosznál a káosz rendező elve, az értelmesség eleme a világban. A Logosz tehát a szó szellemi értelmében: Fény. A páli levelek teológiájában részletes utalásokat találunk arra, hogy ez a kinyilatkoztatásban mit jelent. Teilhard de Chardinnél a Logosz a Kozmikus Krisztus eszméjében mint az Evolúció értelmi magja szerepel. A Logpsz és a Fény összetartozó fogalmak. A megváltásban Jézus Krisztus az Atya fényének is tükre. János apostol ugyanis azt mondja Istenről: „világosság és nincs benne semmi sötétség” (1Jn 1,5). A világosság és sötétség teológiája már az Ószövetség prófétai előretekintésére jellemző. Izajásnál megtaláljuk a megváltói küldetés értelmét: megvilágítani azokat, akik a sötétségben vannak (Iz 9,1; 28,18); hasonlóképpen Malakiásnál (3,20). Ez kap visszhangot Lukács evangéliumában (1,79), s nála a szavaknak nem pusztán hasonlatszerű értelmük van. Jézus küldetéstudatát is áthatja ez a meggyőződés. Ha más mondaná, amit ő mond, az elviselhetetlenül túlfeszített öntudatra válana. Nála természetes. Amikor a vakon születettnek visszaadja látását, ezt mondja: „világossága vagyok a világnak” (Jn 9,5). János evangéliumában találjuk meg a még nyíltabb vallomást is: „Én vagyok a világ világossága. Aki engem követ, nem jár többé sötétségen, hanem övé lesz az élet világossága” (Jn 8,12). Még tovább nyomatékozza ezt a tudatot a következő mondat: „Világosságul jöttem a világba, hogy aki hisz bennem, ne maradjon sötétségben” (Jn 12,46). A színeváltozás eseménye mintegy a feltámadás elővételezése, melyben az Ember-Krisztus fénybe öltözik („arca fénylett, mint a Nap”). A húsvéti események leírásában is következetesen érvényesül ez a kép, bár Máténál az angyal jellemzésére: „Tekintete olyan volt, mint a villám, öltözete meg mint a hó” (Mt 28,3). Jézus tanításában is visszatér a kontraszt, amikor a „világosság fiainak” nevezi az ő országába tartozókat (vö. Lk 16,8)., megkülönböztetve azokat „e világ fiaitól", amely sötétségbe borult a bűn által. Ebből a sötétségből hívja meg Isten az embert az ő .csodálatos világosságára” (1Pt 2,9). Ez a fogalompár tehát erkölcsi vonatkozásban is tovább él és a keresztény magatartás jellemzésére szolgál. Jézus maga használja ilyen értelemben is a szót: „TI vagytok a világ világossága” (Mt 5,14), amely aztán a páli levelekben kap visszhangot: „Éljünk úgy, mint a világosság fiai” (Ef 5,8). Hasonlóképpen János első levelében, mely istenképiségünkből vezeti le az életszabályt: Ha Isten a Világosság, akkor nekünk is a világosságban kell élnünk (1Jn 1,5—7). Életűnk értelme: a Fény Hérakleitosz már rásejtett arra, hogy a „tűz” és a „Logosz” összetartoznak. A keresztény kinyilatkoztatásban is ilyen értelmet kap a világevolúció Krisztusban. A Teremtő „tudatában” ő az, aki megelőzi az embert, „Adámot” (vö. Kol 1,15). Ő az, aki a teilhardi világképben Kozmikus Krisztusként vezérli az Evolúciót az Atyához. A tudományos világkép hiten alapuló, víziószerű beiktatása ez a teológia létkoncepciójába. Életünk értelmének kutatásában különböző nézőpontokból tehetjük fel a kérdést. Amit a Fény teológiája 215
