Teológia - Hittudományi Folyóirat 24. (1990)

1990 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Gál Ferenc: Válaszok az élet értelmére

keresni együtt jár a szellemi öntudattal. Kapott létben élek, azért keresem a forrást {Bernhard Wette, Religionsphilosophie, 1978, 75). Más részről az is igaz, hogy a létben abszolút értelmességet nem lehet találni személyes Isten léte nélkül. A szellemi szabadságot és az erkölcsi érzéket sem lehet nélküle megmagyarázni (M. t-torchheimer, Die Sehnsucht nach dem ganz anderen, Hamburg, 1970. 97).

A keresztény választ nem a filozófiából merítjük, hanem a kinyilatkoztatásból, ami nem más, mint a személyes Isten kitárulása az ember felé. De a teológia a kérdés tisztázásánál igyekszik az emberi igényt és az isteni közeledést összhangba hozni. A tapasztalati megállapítás az, hogy az emberi lét értelem és cél nélkül van, ezért megváltásra szorul. Szeretnénk legyőzni a múlandóságot, a homályt, a fenyegető rosszat és keressük a boldogságot. Én-ünk mélyén megszólítottnak érezzük magunkat, és keressük azt a személyt, aki végérvényesen felkarol, és gazdagságává pótolja fogyatékonyságunkat. A teljességet abban az irányba keressük, hogy le kell győzni a magunktól és a másoktól való elidegenedést s a természet ellenséges kihívását. Ez a három igazában kiegészíti egymást. De előfeltétel az, hogy önmagunk megvalósítása és a személyekkel való harmónia a szabadság realizálása legyen. Az ember csak úgy válhat boldoggá, ha eljut a teljes önbecsülésre, és az együttlétben megéli az önkéntes, szabad és kölcsönös kitáru- lást. Ehhez meg kell térni az önzésből, le kell küzdeni a magunktól és másoktól való elidegenedést. A szabadság megvalósulása tehát feltételezi a megtérést, az átformálódást. Ahhoz viszont az kell, hogy határozott mértéket kapjunk az igazság, a jóság és a szentség vonalán. Ezt az abszolút mértéket nem vehetjük magunkból és elgondolásainkból.

Annyira benne élünk a homály, a tévedés és a bún összefüggésében, hogy sem egyénileg, sem közösségben nem tudjuk az abszolút igazság, jóság és szentség eszményét realizálni. Atörténelem eléggé igazolta, hogy naív eképzelés volt minden olyan mozgalom, amely hirdette, hogy az embernek csak jobb anyagi életkörülményekre, jogrendre és szervezettségre van szüksége, s akkor megvalóstja a békés, kiegyensúlyozott életet. Ez még földi viszonylatban se skerült, nem is beszélve a szellemi és transzcendens igények kielégtéséről.

Szükségünk van tehát olyan személyes erő közbelépésére, amely szeretettel fordul felénk, és hozzásegít igazi önmagunkhoz, szabad önmegvalósításunkhoz. Ez a hatalom, amely egyúttal szeretet is, a kereszténységben a teremtő Isten, aki az ember számára meghirdette az üdvösség rendjét, s így a történelembe beépítette az üdvösség történetét. Isten létének problémája tehát adva van az élet értelmének keresésével. Arról az Istenről van szó, aki nemcsak a létnek oka, hanem szabad közeledésével belülről serkenti az embert tökéletességre és teljességre. Itt azonban nem maradunk az elmélet skján. Az emberi remény csak akkor lehet valódi és erős, ha a történelemben példát találunk arra, hogy valakiben teljes harmóniába olvadt az önmegvalósítás és az együttlét a világ egészével, mégpedig úgy, mint a szabadító Isten tette. Csak ebből csillan ki a lehetőség, hogy a többi ember is — élők és holtak egyaránt — elérik a teljességet.

A Názáreti Jézus valóban ilyen igénnyel lépett fel. Élete, halála és feltámadása bemutatta azt, amit taníott. Őbenne az isteni személy magára vette a földi emberi természetet, s ezzel nemcsak megszentelte életűnket, hanem célhoz is vezette. Részesíti az embert saját istenfiúságában és az örök életben, mint örökségben. A karácsonynak, az ember- réváiás misztériumának ez a mondanivalója. Mindezt úgy hozta, mint Isten ajándékát és hatékony tettét, de az embernek szabad döntésse/ke\\ azt magáévá tenni. Az üzenet a bűnnel terhelt embernek szól, azért programjának alaptétele a megtérés és a vele való azonosulás a hitben. A megtérés azért lehetséges, mert van bú'nbocsánat és kiárad a kegyelem, amely belülről megvilágosít és ösztönöz. Amikor kijelentette, hogy „az igazság szabaddá tesz titeket” (Jn 8,32), akkor arra mutatott rá, hogy nála egész személyes mivoltunkban találjuk meg az élet értelmét. Ahol ő jelen van, ott az ember fellélegezhet: nem jár sötétségben, mert a világ világosságát követi.

210