Teológia - Hittudományi Folyóirat 24. (1990)

1990 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Gál Ferenc: Válaszok az élet értelmére

Neki jelentősége van minden ember számára, hiszen Isten hivatalos küldötteként élt és vitte végbe a megváltást. Szabadon vállalta minden ember képviseletét Isten előtt, mégpedig az elesett és remény nélküli ember képviseletét, nem pedig valamilyen kiváltságos elitét. Jelszava az volt, hogy a betegeknek van szükségük orvosra (Lk 5,31) és azt jött keresni, ami elveszett (Mt 18,11). Ezért nevezhette tanítását örömhírnek, evangéliumnak. Aki hittel fogadja és így azonosítja magát ővele, annak megváltozik a létbeli helyzete. Személyes kapcsolatba kerül Istennel, aki meghívta az üdvösségre. A keresztségben kifejezett hit nem más, mint Krisztusba való beöltözés (Gál 3,27), s így Krisztus által belekerülünk az Atya és a Fiú kapcsolatába, ahonnan a teremtés gondolata is kipattant (Kol 1,16). A döntő tényező itt Istennek a kifejezett és a Krisztus-eseményben bemutatott sze- retete a világ iránt (Jn 3,16).

Az életnek ez a természetfölötti értelme olyan terv és meghívás, amit az embernek meg kell valósítani. Jézus követelménye radikális: tudni kell lemondani a földi értékekről, hogy megszerezzük az örök életet és a végtelen értékeket. Az erkölcsi állásfoglalásban előkeli hagyni a megalkuvást. De én mint ember, szabadon dönthetek üdvösségem felől. Ő meghatározta az étet érteimét és célját, de nekem kell azt elfogadni és megvalósítani A reményt az alapozza meg, hogy kegyelmével mellettem áll és pótolja emberségem fogyatkozásait. Nem kényszerít, hanem arra képesít, hogy teljes szabadsággal döntsék. A kinyilatkoztatás alaphangja, a szeretet, a meghívás és a felajánlás, azért a válasznak is a tisztult szeretet légkörében kell megvalósulni. Módomban áll vállalni az Istennel való teljes kapcsolatot, de a feléje való kitárulkozás nem valósul meg megtérés és erkölcsi emelkedettség nélkül. Az igazi cél követése egyben az erkölcsi tökéletesség útja. Jézusban tehát megkaptuk az isteni jótállást történeti kiadásban. Őbenne az örök jövő mutatkozott meg, mert feltámadásával bemutatta, hogy hol köt ki az ember és a történelem. Mivel pedig ő a földi munka, engedelmesség, szenvedés és halál árán vitte bele emberi természetét az istenfiúság harmóniájába, ezért egyúttal a munka, az erőfeszítés, a szenvedés és a halál értelmét is bemutatta. Ónmagára talált azzal, hogy élete az Atya meg- dicsőítése és az emberi üdvösség szolgálata volt, azért maradék nélkül Isten kezébe ajánlhatta lelkét. Ugyanakkor az emberi együttlét is kialakult benne, mert egészen megbocsátott mindenkinek, és áldozatát az egész emberi nem üdvösségéért ajánlotta fel. akarta, hogy övéi ott legyenek, ahol ő van (17,24). Feltámadásában pedig nyilvánvaló lett, hogy eljön a természettel való tökéletes harmónia állapota is, hiszen benne az anyagi test is az isteni dicsőség hordozója lett.

Csak a vég mutathatja meg, mi lesz az emberből és a történelemből. Ez a vég azonban előttünk áll Krisztus feltámadásában és megdicsőülésében idézzük W. Pannenberg gondolatát, (Eschatologie und Sinnerfahrung, in: Kerygma und Dogma, 1973, 39— 52). Isten országa tehát itt van mint kegyelmi valóság, és az a mienk, de ugyanakkor meg kell valósítani. Csak hitben és reményben birtokoljuk, azért nem térhetünk napirendre fölötte. A hitet és a reményt ébren kell tartani, s annak segítségével kell leküzdeni az értelmetlenség jeleit és kísértéseit. Az isteni üzenet földi történésben és üzenetben lett nyilvánvaló, amely a karácsonnyal kezdődött és a húsvétban érte el teljes alakját. Isten éppen ebbe a bűnös, ellentmondásos világba lépett be, s a hitnek éppen itt van szerepe és értéke. Nem engedi, hogy az értelmetlenség lesújtson és megzavarjon, de nem ment meg a küzdelemtől és a szenvedéstől. Ellenben meggyőz arról, hogy „testünkben foly- ton-folyvást viseljük Jézus szenvedését, hogy az ő élete is megnyilvánuljon testünkön” (2Kor 4,10). Hitbeli bizonyosságot tehát csak Krisztus követésében szerezhetünk, nem elméleti utalásokból. Az élet értelmetlenségének gondolatát elsősorban a szenvedés, az igazságtalanság és a halál jelenléte táplálja. A megoldást az találja meg, aki a hitén keresztül, benső tapasztalással rájön arra, hogy Isten benne van a szenvedésben, és benne van a történelemben (IV Kasper, Glaube und Geschichte, 1970.141).

211