Teológia - Hittudományi Folyóirat 24. (1990)
1990 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Fila Béla: Az élet értelme a kinyilatkoztatás fényében
írásunkban először is tisztázni kell az értelem kérdését, majd a kinyilatkoztatás fényében kell átgondolni jelentését. Közben figyelembe kell venni az újkorban kirobbant, napjainkban is ható konfliktust az ún. természetes és a keresztény életértelmezés között. Hitünk szerint a teremtés titkára figyelve lehet keresztény módon megfogalmazni és megalapozni a teremtő Isten és teremtményének személyes, szabad párbeszédét, — melyből azután kihalljuk az élet értelmének kérdésére adott választ. Az értelem kérdése Első megközelítésben eligazítást ad, az „ért” szó elemzése, amely az „ér” igéből származik. Jelentése: valamihez hozzáér. Összefüggésbe hozható az „érdekel", „érez”, „érint” szavakkal. Az „ért” szó eredeti jelentése a .megérint”, melyből jelentésváltozással kialakult az „értelmileg felfog", „értelem” jelentés. Az érzék olyan képesség, mellyel felfogjuk a külvilág ingereit, továbbá ítéletet tudunk alkotni, s ennek nyomán kibontakozik bennünk a valamihez való tehetség, rátermettség, hajlam, az érzés, a lelki világ. Gazdagodik az érzék jelentése, ha a közös gyökér másik jelentését is figyelembe vesszük az „értelem” szóét, amely magasabb szinten a gondolkodó képességét jelzi. Értelmünk már felismeri a felfogott dolgok jelentését, értékét; ftél, értelmet ad valaminek, célokat tűz maga elé, közben pedig kibontakozik az ember személyisége. Valaminek az értelmét akkor fogjuk fel, ha ítélő tevékenységünk révén megállapítjuk: igen, ennek így kell lennie, ez így van jól! Ahhoz, hogy felismerjük és elfogadjuk életünk értelmét, először lehetőségeit, adottságait, korlátáit kell felfognunk. Akkor villan fel az értelem fénye, amikor egyetértés, megfelelés jön létre köztem és a reám bízott világ, és feladataim között. Ilyenkor egyetlen pillantással átfoghatom életem részleteit, azt az egészt, melybe a részletek beletartoznak, a létezők és létük, az egyes létezők és a lét közötti összefüggést; a résznek az egésztje, a létezőknek a létbe való beilleszthetőségét. Bár a lét és az értelem nem azonos jelentésű szavak, mégis lényegileg összetartoznak. Minden egyes létező attól nyeri értelmét, hogy részesedik a létben, betölti saját létlehetőségét. Mindent összezavarnánk, ha a létet értelem és érték nélkülinek vélnénk: kikerülhetetlenül az abszurditás gyanújába, a káoszba taszítanánk a létezést. Ha viszont a lét önmagában értelmes és értékes, akkor eleve biztosítottnak látszik az élet értelme. Máskülönben reménytelen és hiábavaló vállalkozás lenne az élet egyetemes és átfogó értelmére irányuló kérdés. Mindenki tetszése szerint válaszolhatná meg, de minden válasz az ürességbe és a semmibe hullana. Életünk folyamán számtalan alkalom adódik, amikor kérdésessé válik, miért is élünk. Tapasztalataink alapján kérdezünk rá életünk értelmére. Erőteljesen jelentkezik ez a kérdés a szenvedés, a fájdalom, a szerencsétlenség homályos, nyomasztó szövevényeiben. Lopakodva, alattomban bukkan fel az unalom, az undor, a hiábavalóság érzésének pillanataiban, amikor úgy érezzük, hogy lassan, észrevétlenül minden kicsúszik a kezünkből. Félelmetesen szorító viszont a halál közelségének és kikerülhetetlenségének megsejtésekor. Ám az öröm és a siker perceiben is ott motoszkál: vajon kinek vagy minek köszönhetem szerencsémet. Sajátos módon veti fel életünk értelmének kérdését a felelősség érzése, illetve a bizalom, amikor valamit felelősséggel kell elvégezni, amikor bizalommal elfogadjuk életünket és mindazt, ami vele együtt jár. Élesen jelentkezik az értelem kérdése, amikor az igazság kiderítéséről és vállalásáról van szó, s megbújik az értékes, erkölcsös magatartás hátterében, szeretet kapcsolatok, a közösségi és a vallási élet fundamentumában. Sokszor hosszú ideig sötétben vagy félhomályban botorkálunk, míg hirtelen felragyog következetességünk, kitartásunk értelme és akkor boldogan ismerjük fel: igen, ez jól van így, ennek így kell lennie! Éberen és féltőn emlékezünk életünk kegyelmi pillanataira, amikor felfogtuk, és jó szívvel elfogadtuk életünk értelmét. 202