Teológia - Hittudományi Folyóirat 24. (1990)
1990 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Fila Béla: Az élet értelme a kinyilatkoztatás fényében
A kinyilatkoztatás fénye Általános formában merül fel az élet értelmének kérdése akkor, amikor az ember tisztázni szeretné helyét és szerepét a világban és a társadalomban. Szerepünk meghatározását két tényező befolyásolja: nemcsak mi támasztunk igényeket az élettel szemben, hanem velünk szemben is megfogalmazódnak elvárások. Nem csak mi kérdezünk és keressük kérdésünkre a választ, hanem bennünket is kérdezhetnek. Ajánlatot, felszólítást és határozott választ egyaránt kiolvashatunk az élet eseményeiből. Olyan tényezők is megjelentek a történelemben, melyek a világ immanens adottságain túl vannak, melyek felülmúlják természetes adottságainkat, amelyek azonban mégis behatoltak világunkba, áthatják, megvilágítják azt, és formáló tényezőként beleépülnek, történeti tény, hogy Isten kinyilatkoztatást adott önmagáról, feltárta benső titkát úgy, hogy az a legbensőbb módon érinti az ember életét. Isten választott népének történelmében jelentkezett, melyet sugalmazott próféták és Izrael bölcsei értelmeztek, majd beteljesedett a Krisztus eseményben, amit pedig Jézus apostolai hagyományoztak tovább: így keletkezett a Szentírás. Isten kinyilatkoztatott Igéje mindig aktuális és érvényes normája az emberi életnek, mert Isten Lelke továbbra is velünk van a történelemben, és így eleven kapcsolat lüktet mindenkori életünk, a Szentírás és az élő hagyomány között. Az egyház életében — a Lélek hatására — megtapasztalhatjuk a kinyilatkoztatás elevenségét, mely tapasztalatot formailag is feldolgozhatunk, és igazságát megérthetjük. Nem tőlünk, hanem Istentől származik a kinyilatkoztatás. Megvilágítja és átalakítja életszemléletünket, szolgálatra szólít, kemény követelményeket támaszt, beleállítja a világba a test és a lélek küzdelmét. Fényében másképpen lesz látható és érthető a világ. E látást és értést szellemi nyitottságunk, eredendő Istenre irányulásunk teszi lehetővé. Ha tehát van kinyilatkoztatás és az ember képes azt felfogni, akkor csak a kinyilatkoztatás fényében lehet hitelesen és egyetemlegesen megfogalmazni az élet értelmét. Emberi életünk önmagában véges és esetleges adottság, de szellemi természetünk alapján eleve és előzetesen nyitottak vagyunk a végtelenség és a feltétlenség felé. Keresztény hitünk alapvető állítása az, hogy a világ teremtett valóság; a világot és benne az embert az abszolút szuverén személyes akarat szeretettről hozta létre úgy, hogy a világ és az ember teljesen függ Teremtőjétől, de közben megőrzi igazi önállóságát. Teremtő és teremtményének viszonya nem ellenséges szembenállásként jelenik meg, hanem mint a személyes létre-hívó Szó és az arra való felelet, mint hívás és válasz, mint két szabad, személyes valóság, melyek lényegileg egymásra vonatkoznak: valóságosan különböznek, és személyesen összetartoznak. A teremtés kinyilatkoztatott titkának fényében felfedezzük, hogy az ember élete a kegyelem rendjére épül, s hogy az ember kizárólag Isten teremtő és megváltó jósága folytán létezik és éri el beteljesedését. Jézus Krisztus végzése alapján az egyház őrzi és sugározza szét térben és időben a kinyilatkoztatás fényét. Senki nem képes olyan komolyan látni és értelmezni az életet mint az, aki a kinyilatkoztatásra épít. A keresztények számára tehát a Szentírás képviseli Isten végleges, különleges kinyilatkoztatását. Manapság azonban a teológusok igen sokat emlegetik Isten általános, átfogó jellegű kinyilatkoztatását is, melyet régebben ún. természetes kinyilatkoztatásként értelmeztek. Az általános kinyilatkoztatás mindabban megnyilatkozik, amit az ember leg- sajátabb valóságaként megtapasztal, ami hozzátartozik létezéséhez, ami úgy jelenik meg mint önfelülmúlási törekvés. Isten végleges, hitelesített kinyilatkoztatása alkotja a Szentírás. Hagyományos elgondolás szerint Isten tájékoztatta az embert saját szándékáról, tervéről, s követelményeket támasztott vele szemben. Manapság konkrétabban és teljesebb értelemben a kinyilatkoztatás kommunikációs modelljéről beszélnek a teológusok. Isten személyesen közölte önmagát a kinyilatkoztatásban örök üdvösségünk érdekében. A világ és benne az ember önmagában véve még csak nyitott és lehetőség szerinti, meghatározatlan valóság, melynek végérvényes és határozott értelmét az adja, hogy benne Isten nyilatkoztatja ki önmagát. A kinyilatkoztatást tehát egzisztenciális mó203
