Teológia - Hittudományi Folyóirat 24. (1990)
1990 / 3. szám - HUSZONÖT ÉVE ZÁRULT A II. VATIKÁNI ZSINAT - Häring, Bernhard - Gáspár Csaba László (ford.): Tapasztalataim az egyházzal - Visszatekintés a második Vatikáni zsinatra
Bernhard Häring TAPASZTALATAIM AZ EGYHÁZZAL Visszaemlékezés a második Vatikáni zsinatra Milyen légkörben zajlott a zsinat első szakasza? A zsinat első szakaszának nyilvános ülései, valamint a bizottságokban folyó munkálatok hűségesen tükrözték XXIII. János pápa alapvető szándékát és megnyitó beszédének hangvételét. Azután, hogy Léger kardinális nyíltsága megtörte a jeget a teológiai bizottságban, hamarosan oldott légkör bontakozott ki. Én magam olykor a bohóc szerepét játszottam, melyre a püspökök lelkesen bátorítottak. Sebastian Tramp, a zsinati előkészítő bizottság titkára, Ottaviani bíboros jobbkeze, kezdetben engedett ama szokásának, hogy a számára nem kívánatos vitát a következő fordulattal igyekezzék megszakítani vagy megakadályozni: „Ez semmilyen vitát nem igényel, hiszen egészen biztos dolog (certis- simum)”. Erre a püspökök rámpillantottak, én pedig megkérdeztem Trompot: „Elfogadva, hogy egészen biztos, azért mégiscsak megkérdeznénk, vajon biztos-e egyáltalán?” Az általános derültség miatt végül elnémult az oly sokszor visszatérő fordulat. A kellő pillanatban győzött a „kételkedés lehetőségének s képességének kegyelme”. János pápa végül azt is elérte, hogy peritusként Karl Rahner is részt vehetett a teológiai bizottság munkájában. Ottaviani bíboros próbálkozása, hogy amolyan többé-kevésbé csöndes vendégként kezelje Rahnert, kudarcot váltott, és a bboros végül jó képet vágott a dologhoz. A bizottság fő munkája az első ülésszakon és az azt követő periódus idején az Egyházról szóló tervezet radikális átszerkesztése volt. Ennek nyomán az már nem a pápával és a kúriával kezdődött, hanem Isten népe, a vándorló egyház, a hit- és üdvközösség egységes szemléletével. A tervezet ilyetén való átgondolása némelyeknek nehezen fért a fejébe. Ottaviani többízben is nyomatékosan kérte a bizottságot, hogy a tervezetet mégiscsak az egyházzal, vagyis a pápával és a kúriával kezdje, s csak azután szóljon a hívőkről. A választ mindannyiszor Schroffer püspök (későbbi kuriális bboros) adta meg: „Eminenciás Uram, a pápa és a kardinálisok is a hívők közé számítanak.” Mindazonáltal állandó kritikus éberségre volt szükség annak érdekében, hpgy a pápa és a kúria egyházzal való azonosítását minden zsinati szövegben elkerüljük. Érzésem szerint ma is az „egyházon” akadnak fenn számosán azok közül, akik elhagyják, mert főként épp’ a kúriát és a Vatikánt értik rajta. Az Egyházról szóló konstitúciónak a laikusok aktiv szerepét tárgyaló negyedik fejezete — döntő távlatait és kijelentéseit tekintve — szintén elkészült már XXIII. János halála előtt. A bizottság maradék része a Santa Martában a nyári hőség közepette az ötödik fejezet szövegén dolgozott, amely a szentségre való általános meghívásról szól, amikor János pápa haláltusáját vívta. AII. Vatikáni zsinat szeretett és tisztelt kezdeményezőjének halála után nem kételkedtem abban, hogy a zsinat hasonló szellemben folyik majd tovább. Utódként csak Morrtini vagy Lercaro jött számításba. Lercaro „mentette” magát, amennyiben mindenütt utalt kétes egészségi állapotára. Az utód Montini lett, miként ezt elődje bizonyosan remélte volt, s ez biztosította azt, hogy a zsinat erőteljes és azonos szellemben folytassa munkáját. Véleménye szerint, melyek voltak a legnehezebb kérdések a következő zsinati periódusok során? Az én szememben az ökumenizmus kilátásai s ennek következtében a kollegialitás kérdése, azután a laikusok szerepe, továbbá az egyház és világ viszonya, végül, de nem utolsósorban — épp’ ebben a perspektívában — a vallásszabadság kérdése volt döntő. VI. Pál pápa, a három moderátor — Döpfner, Lercaro és Suenens —, valamint a központi előkészítő bizottság érdeme az, hogy az eredeti 70 szövegtervezetet 13-ra csökkentették, s a témákat szerencsésen válogatták ki. így a zsinatnak immár világos célja 190
