Teológia - Hittudományi Folyóirat 24. (1990)
1990 / 3. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI KÉRDÉSEK - Oláh Miklós: Szentségi felkészítés és keresztény közösség
III. A harmadik tényező a keresztségre jelentkező (ill. A szülők). — A szentségek a hit szentségei, tehát hit nélkül fölvéve, alkalmazva sem objektive, sem szubjektíve nem jelentenek, nem adnak semmit. Tehát, aki hit nélkül jelentkezik, például keresztségre, azt el kell utasítani. Persze .tapintatosan”, sőt helyesebben szólva „a keresztséget el kell halasztani...” De hol lehet ezt a hiánycikket, az egészséget hitet beszerezni? Nem úgy teszünk-e, mint az autószervizek, amelyeknek nem éri meg készleteket tartani, vagy nekik is nehéz a beszerzés, tehát inkább az ügyfelet szalajtják, szerezze be a hiányzó alkatrészt, s akkor készséggel beszerelik. „Majd jöjjön vissza, ha lesz hite, s akkor szívesen megkereszteljük a gyermekét.” Én sem hirdetem, s tartom jónak ennek az ellenkezőjét. De vajon nem tesszünk-e nagyobb, keményebb hangsúlyt a hit megkövetelésére, mint a hit hirdetésére, átadására? Nem arra küldettünk, hogy hitet követeljünk, hanem, hogy hitet ébresszünk. Nem hibáztatom az egyházi felsőbbséget azért, hogy a keresztelés feltételeit szigorúan megszabta. Csak azt akarom mondani, hogy ez legalább annyira szorítja és sarkallja a papságot, mint a híveket. A monopol helyzetben lévő, érdektelen szerviz-hálózat megteheti, hogy a megrendelőt szalajtja alkatrészért, de a pap nem küldheti el az embereket azzal, hogy .szerezzen be valahol hitet, aztán jöjjön vissza...” Hasonló a helyzetünk a nemzetgazdasághoz, amelynek úgy kellene a szemlélet- és szerkezetváltás átalakítani, meg az adósságot törlesztenie, hogy közben a nép élni is tudjon, s maradjon ereje mindehhez. — Ne felejtsük, hogy nekünk is két, megtizedelt hitű nemzedékkel van dolgunk! Ezekben három negatív tényező hatásával kell számolnunk: — 1) az évszázados beidegződés, jelen esetben, ami a keresztelés Jelentéktelenségét” sugallja, — 2) a 40 évig tartó intenzív vallás- és egyházellenes nyomás és nevelés, — 3) a minimális pozitív hatás: hitoktatásban, társadalmi megbecsülésben, a sodró erejű, vonzó példaképekben! Különösen negativ hatáshoz viszonyítjuk! Az egyházi gyakorlat és mentalitás alakította ki a keresztségre vonatkozó katolikus szemléletet, s ezt nem lehet 5—10 év alatt mindenkinél megváltoztatni. Nem vitás, hogy meg kell változtatni, de nem úgy, hogy átugrunk generációk felett, s őket veszni hagyjuk. A baj az, hogy csak akkor találkozunk a családdal, amikor keresztséget kérni jönnek. Vajon ez csak annak a családnak, házaspárnak a baja és hibája? „Nincsenek megesküdve, nem kértek egyházi házasságot sem!...” Tanította, hangolta rá őket valaki? Az apostolok kiléptek a pünkösdi teremből, kiléptek Jeruzsálemből, sőt a választott nép köréből is, és hirdették, vitték, mondták az örömhírt, tanúságot tettek a vérük hullajtásával is. A magyar egyház is kezd már kilépni a templomból, — de nem lehet a munkát aratással kezdeni! IV. Legyünk egyetemesek: a részek munkálásában is tartsuk szemünk előtt az egészet! Közösség az egész igazsággal! Nem lehet, mert nem elegendő csak a keresztségre, csak a házasságra felkészíteni. A kereszténység — ha teljes valóságában, vagyis egyetemesen nézzük — nem csupán tanulni, megismerni való tény és igazság, nem csupán megvalósitandó, akár milyen emelkedett erkölcsiség, hanem Jézus Krisztus, aki Út is, Igazság is, Élet is. Jézust nem lehet részletében szeretni, elfogadni: csak a Kisjé- zust, csak a Jézusszivét, csak a lourdesi Máriát (fatimai, medjugorei...), csak a félelmetes Bírót... Önmagában véve mindegyik veszedelmes, torz képpé válik. V. Valahogyan meg kellene újítani a keresztszülői intézményt '^. Akár úgy, hogy valami újat találunk ki helyette az eredeti tartatommal. Semmiképp sem tiltással vagy szigorú feltételekkel, hiszen ez megint csak a munka elutasítása lenne: .újuljatok meg magatoktól..." — Ha sikerül elérni azt, hogy keresztszülőnek (vagy nevezzük akár más néven is!) mindig aktiv, élő-hitű katolikus keresztényt válasszanak, akkor ezáltal is jelentős lépést teszünk afelé, hogy a megkeresztelt a keresztény közösségnek valóban élő tagja legyen. Oláh Miklós 171
