Teológia - Hittudományi Folyóirat 24. (1990)
1990 / 3. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI KÉRDÉSEK - Oláh Miklós: Szentségi felkészítés és keresztény közösség
Mi, katolikusok — általánosságban — nem vagyunk tisztában a keresztség jelentőségével és hatásával. A köztudatban ez él: a keresztség egyike a hét szentségnek, a szentségek kiszolgáltatása egyike a pap sokrétű, szerteágazó feladatainak, — a hívek szemében pedig egy szertartás a sok közül. A protestánsok jóformán csak ezt az egy szentséget tartották meg, a baptisták pedig egyenesen erről nevezték el magukat. Nem kell-e egyet-mást megtanulnunk tőlük? Elsősorban nekünk, papoknak? II. Második tényező: a meglévő közösség. Van-e mibe betagozódnia a szentséget felvevőnek? A helyzetek-állapotok nagyon különbözőek az egyes egyházközségekben. Nemcsak a szentséget (keresztséget) felvevőt kell felkészíteni és alkalmassá tenni a közösségbe való betagozódásra, hanem a közösséget is alkalmassá kell tenni és a felkészíteni a befogadásra! Elvben és Isten kegyelmével mindenütt megvan a közösség még a leglepusztultabb egyházközségekben is, — gyakorlatban és az emberek tudatában már kevésbé. Tehát a közösség részéről a tudatot és a gyakorlatot kell formálni, erősfteni. Minthogy az alap megvan (a kegyelemben, vagyis Isten szeretetében), sehol sem reménytelen, sőt nem is távoli. Régi film: a spanyol halászt már nem tudja eltartani a hálója, ezért elhatározza, hogy áttér a földművelésre. Megveszi a tó egy részét, s csónakkal vesszőkosarakban hordja bele a földet. Nem mély a tó, mégis jó ideig nyom nélkül elnyeli a víz a kosámyi földeket. Nem csügged, s egyszer a kiborított föld nem tűnik el: az első kis sziget, már megvan, s ez most már rohamos gyorsasággal növekszik. A múltban két hibát követtünk el: 1) az első századok elmúltával, és klasszikus értelemben vett missziók kivételével nem volt semmi keresztségi felkészítés. S az egyházirendet kivéve — nem volt sokkal jobb a helyzet a többi szentségnél sem. — 2) A másik hiba pedig az volt, hogy a hangsúly az ismereten (tudáson) s az előírt szertartásos tennivalókon volt. Az ünnepségben elsikkadt a lényeg, kiveszett a lélek. A szentségi felkészítésnek két sínen kell futnia, mint a vonatnak: nemcsak az egyént kell felkészítenünk, hanem a közösséget is. Nemcsak a belépőt, hanem a befogadot t. Mindkettőnél fontos a tudat-formálás éppúgy, mint a gyakorlati teendők. A tudat szó — akárhogy nézzük is — a „tud” igéből származik, s ehhez tanítás, tanulás, tudás, ismerés kell. Fontos a mit és hogyan kérdése. Koszter atya tanácsa leendő papoknak a Lépcsőimában: Addig nincs kész a prédikációd, amíg a mondanivalód téged magadat lázba nem hozott. Ez itt is érvényes! Az átélés nélküli oktatás és szabályok, elvárások sulykolása inkább immunissá tesz a kegyelemmel, a találkozással szemben, ahelyett, hogy felkészítene, befogadásra alkalmassá tenne. Újra mondom: nagyon sok múlik a pap lelkületén. Az ikonfestő imádsággal és böjttel készült a kép elkészítésére és térdelve dolgozott, mert tudta, hogy emberfeletti feladatra készül, és vállalkozik: a misztériumot próbálja láthatóvá s jelenvalóvá tenni. Vajon a szentségi felkészítés kisebb, jelentéktelenebb feladat? Nemcsak a tudatot, hanem a gyakorlatot is formálni, erősíteni kell. Szent Pál: ...Bők ezűségetek által kifejezésre juttattátok a velük és a többiekkel fennálló közösséget” (2Kor 9,13). A közösséget kifejezésre kell juttatni! Tanulságosak Szent Jakab gyakorlatias szavai: „Mondjuk, hogy egy testvérnek, vagy nővérnek nincs ruhája, s a mindennapi élelemben szükséget szenved. Ha már most egyiktek azt mondja: Menjetek békével! Melegedjetek! Lakjatok jól! — de nem adja meg nekik azt, amire életük fenntartásához szükségük van: ugyan mit használ nekik?” (Jak 2,25—16). — Tanítsuk meg a híveket — gyakorlás által! —, hogy egyszerű, de konkrét és hiteles cselekedetek által juttassák kifejezésre, hogy vállalják és élik a közösséget az újonnan belépővel. Valahogy úgy, ahogy közösséget vállaltunk — itt persze nagyobb arányokról volt szó! — a zsarnok által megnyomorított szomszéd ország népével. Legyünk realistáké közösségben élést, annak mindennapos gesztusát és összetevőit is szinte egyként kell megtanulni, s begyakorolni. Akár a járást, a beszédet... Mit jelent az, hogy a gyermek a családban szocializálódik? Sok veszekedésen, osztozkodáson át vezet az út a testvéri szeretet első bátortalan gesztusáig. 170
