Teológia - Hittudományi Folyóirat 24. (1990)
1990 / 3. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI KÉRDÉSEK - Szegedi László: A szakramentális értékek újjáéledése
A fentiekben már idéztem Ratzinger bíboros szavait az Egyház szentségéről. Ismét az ő gondolataival szeretném zárni beszámolómat: ,Az Atya Krisztusban mutatta meg, mi az igazi Szentség, nem elkülönülés, hanem Egység, nem ítélet, hanem üdvözítő Szeretet. Az egyház igazi szentsége nem egyéb, mint egymás terhének hordozása.” Győrváry Edit A SZAKRAMENTÁLIS ÉRTÉKEK ÚJJÁÉLEDÉSE Tudatosítanunk kell, hogy az elmúlt évtizedekben szentségi szempontból igen nagy mértékben megváltozott a világ. Minden nyomorúságunk ellenére szakrális reneszánsz előtt állunk. A 60-70-es években még az egyházakban is az a gondolat élt, hogy igen virágzó, immanens humanista társadalom fog felépülni. Az ideológiák voltak érdekesek, az immanens humanizmusok erre épültek. Ez a remény szertefoszlott. Az elmúlt időben rendkívül kevés érzéke volt papoknak és híveknek a szentségi valóság iránt. Az ideológiákból való kiábrándulás a Szentlélek hatására ismét bizonyos vonzódást, érdeklődést keltett a hívekben a szentségi jelek, értékek iránt. A szakrális értékek iránt fokozódó tiszteletet mutatja, hogy a fiataiok is egyre több rózsafüzért, imakönyvet, keresztet hoznak megszentelni. A közösségi spontán ima mellett a fiatalok ismét járnak szentségimádásra. A közösségi összejöveteleken jobban átélik, hogy az összejövetelek központja az egyházban jelenlevő Krisztus. Szakramentális elem a megtérésban Akik ma rátalálnak az Istenre, egyházra, azok sokkal jobban „érzékelik” az egyház szentségi voltát, mint a régebbi korok megtérni. Nem csupán egyéni döntésről van szó náluk, hanem közösségi létélményük van. Egyházközségünk egyik megtérő hajótöröttje, aki talán azt sem tudta, hogy létezett Szent Ferenc, ilyen szöveggel jön, hogy eljegyeztem magam a szegénységgel; máskor a naplemente vagy a kelő hajnal isteni szépségéről beszél, Krisztust szolgálja az öregekben. Egy másik Szent Margitra talál rá, vezeklő övét hord, a szemétből összeszedett kenyéren él, és közben átéli a „szemétre dobott” Krisztus elhagyatottságát. A kiemelkedő élmények mellett nagyobb számban vannak az emberileg egyszerűbb esetek, amelyekben ugyanúgy megfigyelhetjük az anyagvilág közvetítésével átélt, tehát szentségi találkozások Krisztussal az egyházban. A mostani negyedikeseknél jutottam el először oda, hogy ne elméleti ideológiát adjak elő Istenről. Ehelyett Ábrahám segitő Istenének mutassam be az Atyát, aki nekik minden ügyükben segít. Bármi bajotok van, kérjétek az Atyát, utána figyeljétek, hogyan segített, és köszönjétek meg neki. Egész évben minden óra elején meg kellett hallgatnom tanúságtételüket. Kis cigányleány, aki állami gondozásból került nevelőszülőkhöz, mesélte: kis húgom azt akarta, hogy verekedjek vele játékból, de tudom, hogy nem szabad, mert ott az Úr Jézus. Ha nem verekszem vele, beárul, s engem vernek meg. Kértem az Ur Jézust, segítsen. Úgy csináltam, mintha ütném, de nem bántottam, mert nem szabad. Ő erre sírni kezdett, hogy nem bántom igazából, nem játszom vele. De én nem bántottam, mert nem szabad verekedni. A keresztséget élte ez a kislány olyan módon, ahogy csak a Lélek tud segíteni, mert nyitott volt a szentségi valóságra. Szentségi jelen a közösségben A Szentlélek közösséget akar létrehozni azokból, akik engedik, hogy megérintse szívüket. Tavaly karácsonykor az egyik fiatalasszonynak eszébe jutott, hogy készít 20-30 165
