Teológia - Hittudományi Folyóirat 24. (1990)
1990 / 2. szám - KÖRKÉP - Horányi Özséb: Hatékony jelenlét. Meditáció főként a tömegkommunikációról
Nem sokban különbözik ettől a rádióban közvetített mise esete sem, bár kérdés, érvényes-e a rádióban hallgatott mise; s ha nem, akkor miért: egyházfegyelmi okokból vagy dogmatikus megfontolásokból. Csakhogy, ha a rádióban vagy a tévében közvetített misén való „részvétel” nem számít érvényes részvételnek, akkor viszont mi a rádiós/tévés mise? Nem tudom, elhangzott-e már ez ügyben a végső szó, de azt igen, hogy mindkét példaként említett esettípus világosan mutatja, hogy új kérdések jelentkeznek. Megválaszolandó kihívásokkal kell szembenézni a tömegkommunikáció perspektívájából (adekvát forma-e az említett közvetítés?) ugyanúgy, mint az egyház perspektívájából (például a mise, mint közösségi istentisztelet, miféle módon megteremtett közösséget jelent, vagy másképpen fogalmazva: miféle jelenlétet igényel?). Aligha kétséges, az adekvát megoldások csak az elérhetővé teendő tartalmak természetéből „vezethetők le”. Bizonyos vagyok abban is, hogy az elérhetővé teendő tartalmak legnagyobbrészt olyan információkat, attitűdöket, illetőleg értékeket foglalnak magukban, amelyek legfeljebb módjukban különböznek a tömegkommunikációban jelenlévő egyéb tartalmaktól. Látok viszont két olyan tényezőt - a megcélzott társadalmat és magát az egyházat -, amelyről a II. Vatikáni zsinat óta másként kellene gondolkodnunk, s így másként kellene megjelenniük a kommunikációs stratégiákban is, de ez egyelőre még világszerte is csak részben valósult meg. A kérdés tehát egyrészt az, hogy milyen a társadalom, milyen szerkezetű, hogyan tagolt a tömegkommunikáció által terjesztendő keresztény tartalmak szempontjából. Ettől elválaszthatatlan az a kérdés, hogy milyennek látja, kívánja láttatni az egyház a társadalmat. Az egyház egyébként akkor sem tud „eltekinteni” a társadalomképtől, ha máskülönben nem kíván beleavatkozni a társadalom szervezésébe, illetőleg alakulásába; mert például, hogyan szólítja meg a társadalom tagjait, ha nincsenek érvényes feltételezései arról, hogy kik is a megszólítandók, „hol” találhatók és így tovább. (Bár az is kétségtelen, hogy az egyházak, mint morális hatalomnak kötelessége, hogy bizonyos esetekben felemelje szavát, vagyis kötelessége bizonyosfajta társadalomkritika akkor is, ha tevékenyen nem kíván a társadalom alakításában közvetlenül részt venni. Ezt a társadalomkritikai tevékenységet sem tudja tehát megvalósítani érvényes társadalomkép nélkül.) Vagyis nemcsak azért lehet szükséges képet kialakítani a társadalomról, hogy annak mentén egy kereszténynek mondható társadalmat kívánjon létrehozni az egyház (vagy hozzá közel álló szervezetek, pártok) - végső soron miért is tenné, hisz’ jól tudjuk, Isten országa nem ebből a világból való, noha egyes elveinek megvalósítására éppenséggel lehet törekedni -, hanem a megszólíthatóságért van erre igazán szükség. A társadalom tagoltságáról sok szó esik mind a szociológiában, mind a gyakorlati társadalomszervezésben, de viszonylag kevés arról, hogy a társadalom különböző szempontokból különböző tagoltságot mutat. Hogyan kell a hatékony tömegkommunikáció szempontjából elérni (megszólítani) például a hívőket és hogyan a nem hívőket; hogyan a keresőket és hogyan a közömbösöket; hogyan a családban élőket és hogyan a kisközösségeket? Vannak-e regionális különbségek s ha igen, azok egybeesnek-e a más szempontból kimutatható regionalitással? Mi a szerepe a megszólításban annak a ténynek, hogy a társadalom helyi társadalmakból szerveződik? Azt hiszem, ennél semmivel sem kisebb probléma az a másik, hogy milyen képet kínál(jon) az egyház önmagáról: hogyan jelenjen meg maga az egyház a tömegkommunikációban, mint kommunikációs tartalom. Számtalan apró, de a kommunikáció (például egy követendő stratégia) szempontjából jelentős kérdés tehető fel. Csak egyet közülük: mit jelent (mit jelentsen) a (tömeg)kommunikáció szempontjából a deklarált és valamilyen formában meg is élt keresztény egység, az ökumené? Tényként tekintjük s lényegéhez tartozónak gondoljuk, hogy a kereszténység felekezetekben valósul meg, vagy (nem elvi, hanem a hasznossági-gyakorlati) tolerancia munkál a különböző 96
