Teológia - Hittudományi Folyóirat 23. (1989)
1989 / 2. szám - TANULMÁNYOK - Giczy György: Érdek, érték, éthosz. A korporatizmusról az egyház és a társadalom viszonyában
Giczy György ÉRDEK, ÉRTÉK, ÉTHOSZ A korporatizmusról az egyház és a társadalom viszonyában „A tudatosság első szintje: annak megértése, hogy mi az, aminek nem szabad lennie, ami nem állja meg többé a helyét a haladás ítélőszéke előtt - és mi az, aminek lennie kell. Ennél már nehezebb annak megértése, hogy mi az, ami lehet.” Ancsel Éva: A szabadság dilemmái A szociológusok és politológusok többsége megegyezik abban, hogy az érdekek érvényesítése olyan mértékben hatja át a modern, jóléti társadalmak egészét, mint még soha a történelemben. Az érdek - nevezhetjük akár nemzeti vagy államérdeknek is - hasonlíthatatlanul nagyobb szerepet tölt be, mint más közösségteremtő erők, még akkor is, ha az azonos érdekű emberek nem találnak feltétlenül egymásra, nem feltétlenül alakítanak érdekközösséget (Olson). A már létrejött közösségek szerveződését és funkcióit alapvetően a résztvevők azonos érdekei szabják meg. Az azonos érdek kifejezése történhet akár a hobbesi érdekegyeztetési séma szerint is: ha az emberek nem tudnak megegyezni a közös jóban, akkor egyezzenek meg a közös rosszban. A jóléti társadalmakat fenyegető közös rossz kétségtelenül a válság. Efféle felismerések vezethették a szakembereket arra, hogy - a stabilitás módjai után kutatva - kidolgozzák a korábbiaknál szorosabb érdekeltségi rendszer, a korporatizmus elméletét. A korporatizmusnak vagy - ahogy mostanában nevezik - a neokorporatizmusnak a jellemzőit eleinte a nyugat-európai országok és az Amerikai Egyesült Államok társadalmi rendszereiben, illetve a közvetlen előzményeket tekintve például a fasiszta Olaszország berendezkedésében vizsgálták, de egyre inkább úgy látszik, hogy bizonyos megszorításokkal alkalmazhatónak tartják a hazai szocializmus viszonyai között is.1 A nehézség azonban ott van, hogy a szocialista rendszerben alkalmazható korporatizmus feltételeinek mibenléte - csakúgy mint a korporatizmus definíciója - bizonytalan. Elriasztó történelmi tapasztalatot csak az ötvenes években szerezhettünk róla, amikor „a .társadalmi érdekre’ hivatkozva maradéktalanul eltüntették az egyéni érdekek... önálló mozgásterét..., mondván, hogy a .társadalmi érdek’ automatikusan magába rejti és szükségképpen megvalósítja a részlegesebb érdekeket is.”2 Ha minden közösségnek érdekközösségnek kell lennie, ha az állam és a társadalom sem egyéb, mint érdekközvetítési rendszer, akkor föl kell tennünk a kérdést, hogy mennyiben érvényesülhet ez a szemlélet az egyházban, mint látható közösségben, illetve milyen érdek kifejezését vagy kielégítését várhatja az ember az egyháztól? Az egyház társadalmi szerepkörében igényt támaszt vagy igényt elégít ki? Bele szabad-e illeszkednie a korporativ rendbe vagy ellenkezőleg, az a feladata, hogy kritika alá vesse az érdek mindenhatóságát, pontosabban a hatalom érdekeit? Vajon az egyház társadalmi vonatkozásban nem egyéb, mint korporáció? „VILÁGNÉZETI MEGGYŐZŐDÉSTŐL FÜGGETLENÜL”. A dialógusról, az egyház társadalmi küldetéséről szóló nyilatkozatokban lépten-nyomon előkerül ez a bosszantóan kétértelmű formula: világnézeti meggyőződéstől függetlenül. Természetesen bizonyos megközelítésben lehet ezt jól is értelmezni: az ember például világnézeti meggyőződésétől függetlenül mos fogat, de egyéb, szellemi erőfeszítést igénylő foglalatossága közben már kevesebb biztonsággal állíthatja ugyanezt. Különösen nehéz e formula használata az egyház részéről. Mert a marxista anyagelvűség „tárgya” személytelen, néma, a hívó viszont mindent a kinyilatkoztató Isten akaratára 87
