Teológia - Hittudományi Folyóirat 23. (1989)

1989 / 1. szám - KÖRKÉP - Széll Margit: A tanúságtevő egyház és az ifjúság

felismerték a társadalmi gondolkodás „egyidejűségének és különböző idejűségének” a törvényszerűségét. Eszerint a társadalmi intézmények - így az egyház is, ha intézményes arculatát tekintjük - rendszerint jobban ügyelnek a múlt hagyományaira, mint a jelen problémáira. Innen van, hogy az intézmények mintha más nyelvet használnának, mint a mindennapok emberei. A hívekben is létrejöhet a „tudat különböző idejűsége”, ha az evangéliumot, az egyház életét, mint múltat ismerik meg, és nem tudnak mit kezdeni Krisztus tanításával. Vasárnap meghallgatják a szentírási részeket, és hétköznap a mai divatnak és erkölcsnek élnek. Pedig nem a „megboldogultaknak”, hanem a jövő embereinek, elsősorban a fiataloknak kell vonzóan felkínálnunk Krisztust. És ha mi minden erővel munkálkodunk a jövő terméséért, az isteni Gazda bőséges aratással jutalmaz.

Döpfner bíboros, még püspök korában gyakran figyelmeztette lelkipásztorait arra, hogy a mai fiatalokat a konkrét realitások érdeklik: a műszaki dolgok, a számítástechnika, a természettudományok stb. - és ezúton próbálják megoldani saját problémáikat. - Világosan meg kell mondani nekik, hogy ilyen módszerekkel a hitben nem lehet eligazodni. A szerzett tudás ugyanis egy ponton átlép a hit területére, amit csak egzisztenciálisan élhetünk meg. A létkérdések alaposabb vizsgálatával. - Miért élünk? Mit tegyünk a jobb, boldogabb életért? Teljessé tehet ez a világ? stb. - nyilvánvalóbbá, elfogadhatóbbá tehetjük a keresők számára a hit világát. Bíznunk kell abban, hogy Isten nem hagyott minket homályban az élet nagy kérdéseiben.

És itt lép be az élmények és érzelmek fontossága. A számítógépek, a videoklippek villogásaiból is egyre jobban kitűnik a csupán „technikából, árucikkekből álló világ” üressége és céltalansága. A külsőség, az életnek részekre, elemekre töredezése elfedi annak egészét, értelmét. Olyan ez, mintha valaki Beethoven zenéjét pusztán a partitúra olvasásával akarná megragadni - így vajmi keveset fog fel a IX. szimfónia szépségéből, teljességéből.

A magányosok és mindazok, akik érezhetően szenvednek az élet értelmetlenségétől, a kiúttalan helyzetüktől, azok egyre jobban éhezik-szomjúhozzák az Igazságot és Jóságot. És ahol az értelem végleg csődöt mond, ott a képes beszéd minden okoskodásnál jobban kifejezi az egésznek a jelenlétét és a célját. - A mai fiatalok különösen érzékenyek a szimbólumok iránt. Tudjuk, hogy az egyház, a liturgia az isteni valóságot jelekkel hozza életközeibe. Ám arra is gondoljunk, hogy az egyház nyelvezete - még ha anyanyelvűnkön is szól hozzánk - a fiatalok előtt ismeretlen. Ezért fordul elő, hogy sokan értetlenül nézik, sőt megmosolyogják a szertartásokat, a hozzájuk tartozó egyházi ruhákat, szent edényeket, gesztusokat. Ha rámutatunk a fiataloknak a saját divatjuk, jelképeik jelentésére, úgy könnyebben vezetjük át őket hitünk szent jeleinek értelmére. így készségesebben figyelnek az egyházi zene szépségeire, a katedrálisok színes fényhatásaira, majd egyre jobban közelednek a szentségek titkainak megsejtéséhez is.

Igen sokféle úton tárhatjuk fel tehát az egyház jelenlétét. Vannak, akik közösségben, díszes nagykapun közelednek feléje, mintha egy hatalmas bazilikába lépnének be. Mások inkább csendes visszafogottságban közelítenek a Titokzatos felé. A lényeg egy: rátaláljanak Krisztusra, aki jelen van a templomok mélyén az eucharisztikus Kenyér színében - és isteni Valósága felismerhető, látható egyháza misztikus Testében.

36