Teológia - Hittudományi Folyóirat 23. (1989)
1989 / 4. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI KÉRDÉSEK - Bogyay Mária: Együtt sérült barátainkkal
ahhoz akiről úgy érezte, hogy aznap megbántotta. Az első napokban még tétován indultak, később mindenki pontosan tudta, kihez kell lépnie. Ezek a kiengesztelődések megnyitották szívüket egymás felé és Jézus felé. - Itt tört fel az egyik barátunk legsúlyosabb fájdalma, hogy őt az otthonban mindenki kicsúfolja, „kiröhögi”. Közösen kértük Jézust, bocsásson meg azoknak, akik őt bántják és gyógyítsa meg István lelkének sebeit. Lassan képessé vált elhinni, hogy mi elfogadjuk és szeretjük őt. Imáink során, a táborozás alatt tudatosítani szoktuk azokat az ajándékokat, jó tulajdonságokat, amiket Istentől kaptunk. Egyik esti ima alatt mindegyikünkről elmondta a közösség minden tagja, hogy milyen ajándékáért ad hálát a mennyei Atyának. Amikor Tamásra került a sor (43 éves, értelmi szintje kb. 8 évesnek tűnik, de leginkább autizmusa korlátozza megnyilatkozásait) teljesen feszesen ült, szájának hangtalan nyitogatása, nyugtalan ide-oda tekingetése árulta el izgalmát. Amint végighallgatta 15 ember róla szóló értékelését, mennyi jó tulajdonságát ismertük fel, fokozatosan felengedett feszültsége, ferdevágású apró szemei nagyra nyíltak, merev arca mosolygóssá vált. Elmondtuk, hogy tapintatos, soha senkit meg nem bánt, nagyon szereti a zenét, halkan hallgatja a rádióját, hogy senkit ne zavarjon, az ajtót is figyelmesen, halkan teszi be, legfontosabb számára isten imádása, a szentmisékre már jó előre készül és az első harangszónál felpattan, tőle szokatlan tempóban indul a templomba, szíwel-lélekkel énekel, imádkozik (néha ugyan a többinél kicsit lassabban). Már most készül a következő ünnepekre. Nagyboldogasszony és Szent István királyunk ünnepére, imakönyvét rongyosra olvassa, szeret viccelni, meglepően jó humorérzéke van. Sajátos helye van közösségünkben, derűjével és békéjével gazdagít bennünket. Mialatt érte a hálaadó Alleluját énekeltük, Tamás felugrott és bement a szobájába, magára csukva az ajtót. Mi azt gondoltuk, elfáradt, aludni megy. Már elkezdtük a soron következő értékelését, amikor kivágódik az ajtó és ragyogó arccal, boldog hangon bekiabál (jól tagoltan, lassan): „Isten fizesse meg!” - és ismét visszavonul szobájába, de már nem zárja be az ajtót, éberen figyelt és feltehetően magában feldolgozta a hallottakat. Értékeink tudatosítása imáink során hozzásegít önmagunk elfogadásához, helyes önértékelésünkhöz, meggyőz, hogy szeretetre méltóak vagyunk. Mindez nagyon fontos a szeretet parancsának teljesítéséhez: Szeresd felebarátodat, mint önmagadat.- 2. Az osztozás Összejöveteleinken rendszerint az átélt szentírási részhez kapcsolódik. A havi témafüzet kérdésfeltevéseivel segítséget nyújt a különböző helyeken összejövő kiscsoportok egységesebb növekedésében. Az osztozás során a szülők és az idősebb segítők, a fiatalabb és sérült barátok együtt „osztják” meg örömeiket, problémájukat. Az ünneplés és ima így együtt folytatódik.- 3. Az ünneplés az összetartozás és öröm kinyilvánítása énekkel, tánccal, közös agapéval, étkezéssel. A látogatók meglepődve fedezik fel, hogy a fogyatékosok ilyen örömteljes légkört képesek teremteni, nem köti le őket a szereplés sikerének, a konvencionális formák betartásának a gondja. Nyitottságuk, egyszerűségük elősegíti, hogy a vidám ünneplésbe mindenkit bevonjanak. VARGA LÁSZLÓ somogysámsoni plébános is arról vall, hogyan bontakozott ki személyisége a szegényekkel való találkozásban: „Elég neked az én kegyelmem... Alkatomnál fogva gyermekkoromtól kezdve „kivertek” a közös játékból. Kicsi, szorongó, félelmekkel, gátlásokkal teli emberke voltam, aki a tudásával próbált „naggyá” lenni. Gimnáziumban a tanulással, katonaságnál a hitbeli buzgósággal és szabályokkal szembeni lazasággal, szemináriumban pedig a körön kívül maradással, a másként gondolkodással, majd közösségi voltommal sikerült középpontba kerülni, erősnek látszani, „győzni”. Az evangéliumért égtem 251
