Teológia - Hittudományi Folyóirat 23. (1989)
1989 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Boda László: A szeretet tanúságtétele
bizonyították, milyen következményekhez vezet a keresztény karitász gúzsba kötése, az irgalmas szeretet hivatásból munkálkodó szerzetesrendjeinek fölszámolása. Gyu- lay Endre püspök így fogalmazza meg a következményeket: „A szeretetszolgálat intézménnyé lett, költségvetések, hivatalok, alkalmazottak és főnökök „munkahelyévé”. Megszűnt az Istentől indított és Istenben teljesen megbízó szentek sora, akik a „semmiből” teremtették elő és tartották fenn ezeket a karitatív intézményeket. Megszűnt az Istennek szentelt életű szerzetesek csoportja, akik élethivatásnak fogták föl e munkákat, és végezték azt egy életen át „fizetség” nélkül, és „borítékok” várása, igénylése nélkül. Életük mozgatója az Isten és a felebaráti szeretet volt, ami lassú önfeláldozásig ment, lemondtak a családról és sok mindenről Istenért, betegekért, gyerekekért, azaz mindazokért, akik szükséget szenvedtek és segítségre szorultak.” Ma már józanul ítéljük meg ebben a tanúságtételben a szervezett intézmény és az annak szívét-lelkét biztosító hivatásból fakadó szeretetszolgálat egymásrautaltságát. Tapasztaltuk, hogy mit képes adni a legjobban felszerelt kórház és szociális otthon, amelynek dialektikáját így fogalmazta meg keserű szellemességgel egy beutalt: „Jó ez az ingyenes szolgáltatás, csak sokba kerül”. Az intézményes szervezés akkor eredményes, ha a szolgálatot vállaló szeretetteszi életképessé. Olyan ez, mint amikor a vers nem csupán hibátlan nyelvtani, verstani szabályokhoz igazodik, hanem valódi élményekből, belső tapasztalatból fakad. Ezt azonban csak élő személlyel lehet érzékeltetni. EGY KORONATANÚ A XVII. SZÁZADBÓL. De Paul Szent Vince, akit nálunk magyarítva „Páli” Szent Vinceként ismerünk, olyan apostola és tanúja volt a keresztény embertársi szeretetnek, amely kivételes figyelmet érdemel korunkban, ő ugyanis túlzás nélkül nevezhető modern szentnek. A mai világ emberét kevéssé érdekli a világtól elforduló szent. Arra viszont odafigyel, aki ennek a sok szenvedést látott világnak segítségére siet, hogy enyhítse nyomorúságát. „Vince tisztelendő úr”, vagy még közvetlenebb fordításban „Vince atya” az újkor talán legnagyobb hatású szociális szentje, a keresztény szeretetszolgálat kivételes tanúja. Az volt életében, amikor széles néprétegek tiszteletét és szeretetét nyerte meg. S az volt halála után, amikor a francia forradalom föllázadt népe, amely hivatásukra méltatlannak ítélt papok szobrait döntötte le, az ő szobrát megkoszorúzta. S az napjainkban is, hisz Franciaországban filmet is készítettek életéről. Olyan odaadással és leleményességgel szervezi meg a keresztény szeretetszolgálat úttörő vállalkozásait, hogy az életére és tevékenységére irányuló figyelem kihagy, amikor pontos születési évét kellene rekonstruálni. Ki gondolt akkor az efféle adatokra, ha egy parasztfiúról volt szó. De nem jobb-e ez így, ha összehasonlítjuk azokat az állapotokat a mai helyzettel? Ma pontos születési anyakönyvi kivonattal rendelkező emberek élnek úgy, hogy alig marad más belőlük a világban, mint statisztikailag hiteles adatok. Számunkra azért fontos a csupán megközelítően pontos évszám: 1581, mert akkor már a török az úr Budán, s „Monsieur Vincent” egész életében nyomasztja Európát a török veszedelem, melynek tartósságát a harmincéves háború biztosítja (1618-1648). Mindez fájdalmasan hiteles képet ad arról a helyzetről, melyben a körülmények különös erővel hívják ki az irgalmas szeretetet. Még nincs húszéves, amikor pappá szentelik. Anyagi körülményei annyira nyomasz- tóak, hogy hitelezőit nem tudja kifizetni. Az ilyen kényszerhelyzetek végletes lépésekre is vezethetnek. Ő eltűnik két évre. Megszökik szorongatott helyzetéből (ez később áttételes formában megismétlődik életében). 1605-1607 két esztendeje életének rejtélyes szakasza. A fiatal és még egyáltalán nem szent De Paul Vince 1607-ben írt levele olyan kalandos útról számol be távolléte magyarázatául, hogy az a kritikus történészek előtt dús fantáziára valló kitalált históriának tűnik. Csakhogy a Bordeaux- ból Marseilles-be való utazása valamilyen rokoni örökség ügyében, nagyon is hihető, bár lehet a menekülés ürügye is. Arra viszont a történész már aligha gondol, ami az írónak azonnal eszébe jut: hogyan utazhat, ha nincs pénze? A fiatal, huszonöt év körüli Vince könnyen lehet, hogy olyan munkát vállal a hajón, amivel fizetségét lerója. Azt írja, hogy Marseilles-ből jövet a tengeri úton török kalózok fogságába esett, és azok eladták őt rabszolgának Tuniszban. Képtelenség? 203
